Share the post "A motorosok észlelését is vizsgálni fogja az Euro NCAP az autók töréstesztjein"
Nem tudjuk, hogy sírjunk vagy nevessünk… Jó hír, hogy a jövőben azt is ellenőrzik majd az autók biztonsági tesztjein, hogy az önvezető rendszerek észlelik-e a karcsú bringákat, motorkerékpárokat. Rossz hír, hogy erre csak 2030 után kerülhet sor, vagyis addig maga a sofőr „tesztelheti”, hogy időben fékez-e a kocsija a motorok mögött.
Eddig ugyanis az az Euro NCAP önvezető autókra vonatkozó biztonsági teszteléseinél nem volt szempont a motorok „felismerése”, holott a közlekedés talán legsérülékenyebb résztvevőiről van szó. Így ez legalább olyan fontos szempont, mint például a „gyalogosvédelem”, ami már évek óta része az Euro NCAP-teszteknek.

Akárhogy is, a cég ezen kíván változtatni a Vision 2030: a Safer Future for Mobility nevezetű tervével. Az említett Vision 2030 projekt a következő céllal született:
a nevében is szereplő évre az ütközéselkerülésért felelős rendszerek tesztjei a gyalogosokra, kerékpárosokra és most először a motorkerékpár- és robogóvezetőkre is kiterjednek majd. Szintén nagy horderejű újítás, hogy az Euro NCAP tesztjei eddig steril, szinte laboratóriumi környezetben zajlottak, viszont a vállalat ezen is változtatni kíván, így a jövőben valós környezetben zajlanak majd a szimulációk.
Ezzel lehetőséget adnának az olyan balesetek kiküszöbölésére, melyek az önvezető jármű „vakságából” következnek be. Továbbá még változatosabb és életszerűbb környezetet teremtenek a jövőben, ami annyit tesz, hogy az érzékelők és kamerák vizsgálata során ködnek, esőnek és egyéb, a látási viszonyokat rontó környezeti hatásoknak lesznek kitéve. Ez egy rettentően fontos változtatás, mivel a szenzoroknak egyébként is nehezebb dolga van az egynyomon haladó jármű felismerésével, főleg abban az esetben, ha éppen esik vagy köd van.

Fontos észbe vésni – írják motoros lapok a hír kapcsán –, hogy az Euro NCAP ötcsillagos osztályzási rendszere pusztán iránymutatás a járművel kapcsolatban, mely által a vásárló döntést tud hozni, hogy milyen biztonsági szintű autót szeretne vásárolni. Az Euro NCAP rossz eredményei nem járnak „bukással”, ez nem egy léc, amit a gépjárműgyártó-vállalatoknak muszáj megugrani, így nem is akadályozza meg, hogy egy potenciálisan – akár biciklisekre, motorosokra – veszélyes kocsi kerüljön az utakra.
Share the post "A motorosok észlelését is vizsgálni fogja az Euro NCAP az autók töréstesztjein"