Július végétől augusztus 15-éig lezárják a pesti alsó rakpartot az Eötvös tér és az Irányi utca között, azaz nagyjából az Erzsébet és a Lánchíd közötti szakaszt. Persze ettől még lehet közlekedni a rakparton, de nem mindegy, hogy mivel.
Az elsősorban gyalogosoknak fenntartott részen természetesen biciklizhetsz is, sőt mint a közleményből kiderült,
július 26-ától augusztus 15-éig a gyalog és „mikromobilitási eszközzel”, például rollerrel közlekedők autómentes környezetben használhatják a Jane Haining rakpartot.
Kíváncsiak voltunk rá, hogy pontosan milyen kétkerekűek hajthatnak be a köznyelvben csak „Pesti rakpartnak” nevezett részre, ezért megkerestük a BKK-t, és Csernay Dóra, a BKK Kommunikáció senior sajtókommunikációs munkatársa rövid időn belül és készségesen válaszolt a kérdéseinkre.
Pesti alsó rakpart: az autóknak tilos, de a legkisebb motorok előtt szabad az út
Azt szerettük volna pontosan megtudni, hogy a rollereseken túl ki és mivel hajthat át a rakparton. Erre azt a választ kaptuk a BKK-tól, hogy (idézzük)
a mozogni vagy kikapcsolódni vágyók előtt megnyitott Pesti alsó rakparton az esemény szervezői szándékuk szerint minden olyan közlekedőt szívesen látnak (a gyalogosok mellett), akik a jelenleg hatályos KRESZ szerint gépjárműnek nem minősülő eszközzel vagy járművel, a gyalogosok zavarása nélkül, számukra elsőbbséget biztosítva közlekednek.

Ez már sokkal pontosabb megfogalmazás, hiszen a „gépjárműnek nem minősülő eszközök, járművek” közé tartozik a KRESZ szerint
– a benzines és elektromos segédmotor-kerékpár
– az elektromos kerékpár és
– az elektromos egykerekű vagy roller is.

Vagyis a sajtóhírekkel ellentétben nem csak rollerrel és kerékpárral hajthatsz be a lezárt rakpartra. Viszont fontos részlet, hogy járj elektromos vagy benzines segédmotorral, azokat csak a gyalogosok zavarása nélkül, számukra elsőbbséget biztosítva használhatod a megjelölt szakaszon.