A motormosás öt alapszabálya

A motormosás öt alapszabálya

              - Címkék |Karbantartás, Kiemelt cikk

Ne gondolj nagy dolgokra, de ezt a pár tanácsot érdemes megfogadni, hogy motorod – és autód – évek múltán is úgy nézzen ki, mint újkorában.

Bár az ilyen csapadékszegény nyarakon nem lesz sáros a géped, ettől még érdemes rendszeres időközönként lemosnod. Elvégre száraz időben magasabb a levegő porkoncentrációja, és ez észrevétlenül teszi fénytelenné, karcossá a motort, mivel minden alkalommal, amikor hozzáér valami a fényezett felülethez, a porszemek kárt tehetnek a lakkozásban. Arról nem is beszélve, hogy ha hetekig nem mosod le a vasat, ráégnek az idomokra a bogarak, melyeket utána csak hosszas áztatással, dörzsöléssel tudsz eltávolítani. Az tehát nem kérdés, hogy nyáron is ugyanúgy igényli a motor a rendszeres ápolást, mint az esősebb, tavaszi-őszi időszakban, mi pedig a legfontosabb intelmek összegyűjtésével segítünk, hogy minél jobb eredményt érj el.

Öt hasznos tanács: hogyan mosd a motorodat?

Ma is igaz a régi mondás, miszerint a valóban komoly eredményhez sok és alapos munkára van szükség, s nincs ez másként a motormosással sem. Vagyis lehet spórolni az idővel, energiával, és a nagynyomású mosóval két perc alatt leveretni a motort, de ezzel csak azt éred el, hogy előbb-utóbb fénytelen lesz az idom, idő előtt tönkremegy a lánc, a régebbi, kevésbé jól szigetelt modellek beázásáról nem is beszélve. Nem véletlen, hogy éppen ehhez kapcsolódik első intelmünk.

1. Felejtsd el a nagynyomású mosót!

Tudjuk, roppant egyszerű a túra végén begurulni a mosóba, bedobni azt a 3-4 – drágább helyeken 7-8 – 200 forintost, és nekiesni az idomoknak. Mivel a nagy nyomás a fenti okok miatt kárt tehet a motorban, inkább csak akkor élj ezzel, ha például annyira sáros a gép, hogy otthon vödörből, szivaccsal esélytelen lenne megtisztítani a legeldugottabb helyeken.

A felforrósodott alkatrészek és a magas, 100 bar feletti nyomás miatt sem jó ötlet a legközelebbi mosóban nekiesni a gépnek (Kép: Cardo)

Ráadásul a 100-140 baron (!) üzemelő nagynyomású mosóban forró víz jön a pisztolyból, ami szintén csak árt a gépnek…

2. Ne forró vízzel mosd a motorod és az autód!

Talán ez a legmegosztóbb tanács, holott elég elolvasni a minőségi samponok és motorápoló szerek használati utasítását, és máris kiderül, hogy semmi szükséged forró vízre. Legfeljebb kézmeleg vizet használj, hiszen egyrészt több gyártó előírja, hogy tilos 50-60 foknál melegebb vízzel mosni a járművet, másrészt csak rontasz a végeredményen a forró vízzel.

Azért is rossz ötlet a nagynyomású mosó, mert ha menet közben állsz meg leveretni, az erőforrás, a kipufogó, a feszültségszabályozó stb. mind tűzforró lesz, amikor víz éri

A leghatékonyabb, többkomponensű, adalékolt, ugyanolyan márkájú viasszal kiegészített samponok ugyanis egyszerűen hatékonyabban működnek szobahőmérsékleten vagy legfeljebb kézmeleg vízben, azaz hiába adsz ki több ezer forintot a legjobb szerekre, ha megszokásból csak a meleg csapot nyitod ki, amikor teleengeded a vödröt…

3. Miért fontos az előmosás és a bogároldó?

Próbáltál már egyszerre sok, ráégett bogarat lemosni a sisakplexiről? Akkor bizonyára megvan, hogy hiába mosod, dörzsölöd, legfeljebb a plekó lesz karcos, de a tetemek egy része rajta marad. Ezért érdemes előtte „beáztatni”, azaz rátenni egy nedvességtől tocsogó papírtörlőt vagy puha rongyot, és 5-10 perc után a felázott bogarak könnyedén eltávolíthatóak.

Ahogy az öreg, sokat látott szakik mondták anno a kézimosóban: „A makacs szennyeződések eltávolítása pont olyan, mint amikor az első randin próbálsz kikapcsolni egy melltartót. Ha öt másodperced van rá, tuti felsülsz, de ha öt perced, akkor szinte biztosan sikerrel jársz…”

Nos, ez pont így működik az idomokra ragadt tetemekkel és szennyeződésekkel is. Noha a motorodat nem csomagolhatod be vizes papírtörlőbe, vagy legalábbis sok munkával járna, ezért a karbantartóanyagokkal foglalkozó cégek kifejlesztették az úgynevezett bogároldó koncentrátumokat, sőt a Motulnak már van kimondottan motorokhoz készült áztatóhabja is.

4. Ha mosás után lepolírozod a motort, azzal sok időt spórolsz magadnak

Szeretnél sokáig gyönyörködni a frissen mosott és csillogó gépben? Akkor azt javaslom, mindenképpen szerezz be polírozáshoz, fényesítéshez fejlesztett szereket és eszközöket, mivel ezekkel duplán nyersz.

A polírozás azért is hasznos lehet, hogy eltávolítsd a korábbi karcokat. Az eredmény önmagáért beszél: balra a saját motorunk eldőléstől megsérült idoma, jobbra ugyanaz a rész, de polírozás után…

Először is sokkal szebb lesz a végeredmény, másrészt a minőségi szerekkel felpolírozott felületen nehezebben tapad meg a kosz és a por, ezáltal tovább lesz szép a motorod, sőt következő mosáskor a piszok eltávolítása is könnyebb, egyszerűbb lesz.

5.  Tudd meg, hogy szabad-e az utcán autót vagy motort mosni!

Ez elsőre talán magától értetődik, hiszen nincs kint tiltó tábla, és egyébként is előfordul, hogy az emberek a ház előtt csutakolják le az autót vagy a motort. Korábban mi is kaptunk olvasói kérdést ezzel kapcsolatban, és a konkrét, biatorbágyi történetben kiderült:

slaggal leveretheted a verdát, de ha már sampont vagy bármilyen más vegyi anyagot használsz, teljes joggal bírságolnak meg érte.

Hogy nálad mi a helyzet, azt gyorsan ellenőrizheted a település honlapján, mert látszólag az összes városvezetés ugyanazt a sablon szöveget vette át, és mindegyikben a „Közterületen járművek mosása tilos!”  vagy a „Járművek mosószeres mosása tilos!”  mondat szerepel.

Egyébként ugyanez igaz az autó- és motorszerelésre, tehát a közterületfelügyelet emberei ugyanúgy bírságolhatnak a ház előtti légszűrő- vagy gyertyacseréért is.