Dupla pontszerzéssel debütált a magyar újonc a Le Mans-i MotoGP-hétvégén

Dupla pontszerzéssel debütált a magyar újonc a Le Mans-i MotoGP-hétvégén

              - Címkék |Cikkek, Versenyek

Bár korábban soha nem versenyzett elektromos motorral, és a világbajnoki szereplés is új kihívás volt, Varga Tibor kettős pontszerzéssel mutatkozott be hétvégén a MotoE világbajnokság Le Mans-i futamán.

Az ifjú pilóta rátermettségét jelzi, hogy megannyi előzést bemutatva, mindkétszer előrébb tudott lépni a rajthelyéről, és megérdemelten zsebelte be a 10 világbajnoki pontot.

Varga Tibor dupla pontszerzése a MotoE világbajnokságon

Az első futamot a 15. helyről kezdte meg, és bár az elektromos motorok rövid, 8-10 körös versenyeket futnak, így is sikerült a 12. helyig felzárkóznia Vargának. A második összecsapásban a 14. rajtpozíció volt az övé, ahonnan egészen a nyolcadik helyig jött előre, majd nagy csatában végül tízedikként intették le Le Mans-ban.

– Végre megjött az érzés a motorral! A második futamon sokkal jobban éreztem magam, és örülök, hogy pontot hoztam Magyarországnak. Köszönöm a csapat munkáját és a szurkolók támogatását!🇭🇺 – nyilatkozta a MotoE világbajnokság első magyar pilótája a nyitóhétvége után. A következő összecsapásra másfél hónap múlva, június 27. és 29. között, Hollandiában kerül sor.