El sem hiszem: két, vagy inkább három méretes zsákutca után végre lábon a gép… De még milyen lábon! Szerelmi óda következik egy imádni való vashoz.
Ha jól emlékszem, ott tartottunk, hogy lassan összeállt a motor, az új akksival végre stabilan indult, de a műszaki, illetve az átírás terén akadtak gondok, csak hogy ne legyen felhőtlen az öröm.
Végül ez is, az is megoldódott, még ha akadtak is döccenők, például az adásvételi szerződéssel kapcsolatban. Arról éppen az okmányirodában sorba állva tudtam meg, hogy a velem együtt várakozó kollégákhoz hasonlóan az enyém sem érvényes, ugyanis az internetről letölthető verziók nagy része egyszerűen nem felel meg az előírásoknak… Erről bővebben is mesélek, ha valakit érdekel, odaát a Sportmotoron.
No de vissza az élményekhez, ugyanis nagy nehezen mégiscsak túl lendültünk a problémákon, Áron remek Pilot Power abroncsait Gergőék (Hofmann Gumi- és futóműszerviz) néhány perc alatt felpasszírozták a gyönyörű, fűzött küllős felnikre, még utolsó lépésként lemostam, és fekete polírozóval kicsit áttörölgettem a vasat, s elégedetten nyugtáztam, hogy még mindig lenyűgözően fest.
Az időjárás kegyes volt, így az elmúlt napokban ügyes-bajos dolgaimat már a KTM-mel intéztem, és ezek a rövid, jórészt városon belüli etapok máris bizonyították, hogy jól tettem, amikor robogó helyett a supermotóra szavaztam. A sebességhatárokat tisztelve is elképesztően lerövidülnek az utazással töltött percek, a keskeny vas egy bicaj fürgeségét és mozgékonyságát ötvözi a nagymotorok tempójával és robbanékonyságával. Gyors tanulság, hogy az első fokozatot érdemes indulás után elváltani, mert kettőben már nem fenyeget a hanyatt esés, gyakorlatilag teligázon gyorsíthatok húsz és kilencven között, s csak száz felett tilt le, jelezve, hogy ideje lenne eldobni a harmadikat. Élvezetes, hogy morcos hangja révén automatikusan nyílnak a sorok előtte, a gyerekek megbámulják, az apukák pedig sóvárogva lesik, mondván: majd ha felnőtt a lurkó, egy ilyenre én is benevezek…
Ha mindez nem lenne elég, a sok-sok melegítéssel és szinte állandó gyorsításokkal járó üzemben közel 260 kilométert tettem meg tizenhárom liter üzemanyaggal. Az annyi mint 20-25 forint kilométerenként, vagyis innentől már a buszjegynek sincs értelme, soha többé.
Mi tagadás, beleszerettem, pedig a java még csak most jön: megcélozzuk a közeli szerpentineket, hogy azután az ismerkedés következő fázisában már a Kakucsring ívein tapasztaljuk ki, miért is jobb a supermotóval pályázni, mint egy sportmotorral…
Folytatjuk.