Márciusban sem tört meg a növekedés, és az első három hónapban több motort adtak el, mint a gyengébb szezonokban januártól júniusig…
Továbbra sem dicsekedhet túlzottan acélos számokkal a hazai motorpiac, de az tagadhatatlan, hogy az utóbbi két-három évben ugrásszerűen nőtt a kereslet az 500-asnál nagyobb gépek iránt. Erről árulkodott év elejei összefoglalónk is, amiben arra kerestük a választ, hogy „Milyen motorokat vásárolnak a magyarok?”, hiszen már ott tisztán látszott, hogy idén két-háromszor több gép talált gazdára, mint a korábbi esztendőkben.

Közel kilencszáz motor, pedig a szezon még el sem kezdődött
Januárban és februárban összesen 366 nagymotort vásároltak a hazai kereskedésekben – pontosabban ennél többet, de ennyire került magyar rendszám, – majd márciusban, a tavasz beköszöntével beindult a szekér, és pár hét alatt újabb 480 (!) gép talált gazdára.

Ezzel idén már 846 darabnál tartunk, ami főként annak fényében erős adat, hogy nem is olyan rég még 1700-1800 darabos éves mennyiségről szóltak a hírek. Természetesen továbbra is a túraendurók és a csupaszmotorok viszik a prímet, viszont feltűnő a nagyrobogók előretörése, ami arra utal, hogy egyre többen választják a fürge és gazdaságos városi járgányokat ingázásra autó helyett.

Akárhogy is, biztató, hogy egyre népszerűbb a motorozás, amit az is bizonyít, hogy csak tavaly 10 972 rendszámos motor állt forgalomba Magyarországon, s napjainkban már több mint 177 ezer kétkerekű rója hazánk útjait.