A Bükki Nemzeti Parkból üzentek a motorosoknak, terepjárósoknak

A Bükki Nemzeti Parkból üzentek a motorosoknak, terepjárósoknak

              - Címkék |Hírek

Idén már több motoros és quados ellen eljárást indítottak, amiért tiltott helyen terepeztek. A bírság többszázezer forint, szóval érdemes még indulás előtt megnézned, hogy biztosan ne érints Natura 2000 területet vagy nemzeti parkot…

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóság (BNPI) friss tájékoztatása szerint idén tavasszal ismét kiemelt figyelmet fordítanak az erdőben terepezők elfogására. A természetvédelmi őrszolgálat tapasztalatai szerint továbbra is gyakoriak az engedély nélküli behajtások és a technikai sporttevékenységek – például a terepmotorozás, quadozás és terepjárózás –, amely komoly kárt okoz az élővilágban.

Rendszám nélküli terepjárók, endurók a nemzeti parkban

Az első idei összehangolt akció a Mátrában zajlott, ahol több eljárást is indítottak a jogsértők ellen. A terepen quadok, rendszám nélküli terepjárók és motorosok bukkantak fel, és az őrök elmondása szerint a megállított autósok, motorosok gyakran nem is voltak tisztában vele, hogy tiltott területen járnak vagy hogy mekkora kárt okoznak a természetben.

Ez egyébként visszatérő elem a természetben motorozóknál, hiszen korábban a vadászok is azzal érveltek: elsősorban felvilágosításra van szükség, mert a motorosok, terepjárósok nem szándékosan rombolnak – nincsenek tisztában vele, hogy miért és mennyire káros, amit tesznek.

A bükki természetőrök azt is kiemelték, hogy milyen következményei vannak a tilosban terepjárózásnak. A legalapvetőbb probléma, vagyis az erózió mellett számos élőlény – növények, kétéltűek, rovarok, hüllők – élőhelye semmisül vagy sérül meg, emellett pedig a zajterhelés is kárt okozhat az állatvilágban.

nemzeti park
Ellenőrzés a nemzeti parkban (Kép: BNPI)

Példaként hozták fel az egykor népszerű, magyar internetes videót, ami szerintük is félrevezető példát mutat. A motorosok azért töltötték fel, hogy megmutassák: az endurósok igenis szeretik, óvják az állatokat, sőt saját épségüket kockáztatják, hogy kiszabadítsák a menekülés közben drótkerítésbe szorult szarvast.

Miként a szakemberek kiemelték, hogy ez csak az igazság egyik fele, ugyanis a nagytestű állatok például a váratlan, nagy zajtól megriadva kezdenek menekülni, és kerülnek ilyen helyzetbe. Szóval könnyen megeshet, hogy pont egy motor vagy terepjáró zaja miatt esett csapdába…

Végül pedig kiemelték az egyenruhások, hogy igazoltatáskor gyakran megkapják a kérdést: Bezzeg az erdészek és a teherautók bemehetnek az erdőbe, mi pedig nem?! Nos, a válasz természetesen egyértelmű, hiszen az ott dolgozók (szigorúan szabályozott feltételek mellett) áthaladhatnak az erdei utakon, ám a rendszám nélküli motorok és terepjárók közúton és földúton sem közlekedhetnek Magyarországon.

nemzeti park
Ellenőrzés a nemzeti parkban (Kép: BNPI)

Kár tehát azzal érvelni, hogy bezzeg a másik bement – attól a forgalmi nélküli motorok és autók nem lesznek szabályosak.

Hol találom meg az erdei motorozás, közlekedés szabályait?

Mivel ez is visszatérő kérdés, a szakemberek összeszedték a legalapvetőbb szabályokat, illetve azok törvényi hátterét, hogy az autósok-motorosok könnyebben eligazodjanak a paragrafusok rengetegében:

  • 2009. évi XXXVII. törvény 15/B. §: Erdőterületen gépjárművel engedély nélkül közlekedni tilos.

  • Ugyanezen törvény 92/A. §: Quaddal, terepmotorral csak erdőgazdálkodási célból lehet közlekedni.

  • 1996. évi LIII. törvény 38. §: Védett természeti területre járművel behajtani csak engedéllyel szabad.

  • 275/2004. (X. 8.) Korm. rendelet 9. §: Natura 2000 területen technikai sport kizárólag hatósági engedéllyel végezhető.

Ellenőrzés a nemzeti parkban (Kép: BNPI)

A BNPI hangsúlyozza: mielőtt valaki terepmotorozásba kezdene, tájékozódjon az aktuális szabályokról és a térképekről (pl. a termeszetvedelem.hu oldalon), hiszen a természetőrök és az oda látogatók célja közös: megóvni az erdőket, hogy az állatok, növények és kirándulók egyaránt zavartalanul élvezhessék a természet nyugalmát. (📌 Forrás és képek: Bükki Nemzeti Park Igazgatóság – természetvédelmi őrszolgálat beszámolója)

Olvasói levél: nekünk okozol kárt a motoroddal és a terepjáróddal