Egy kalandmotoros túra általában nagyobb kihívás, mintha aszfalton jutnál el a közeli vagy a távolabbi szerpentinekre. Itt nem számíthatsz arra, hogy a következő kanyar után lesz egy benzinkút, egy étterem vagy műhely, de éppen ez adja a szépségét: a kaland maga az ismeretlen felfedezése, a váratlan helyzeteket megoldása és persze a sok-sok új élmény.
Alapvető, hogy a váratlan problémák megoldásához szükséged lesz alapos testi-lelki felkészülésre, ám legalább ilyen fontos, hogy a technika is bírja a strapát. Különösen igaz ez a gumikra, elvégre ahogy egyre nehezebb lesz a terep, úgy kap nagyobb hangsúlyt a két abroncs, hiszen ezeken múlik, hogy átjutsz-e az akadályokon.
Hasznos tanácsok kalandmotorosoknak a Continentaltól
Németország évtizedek óta meghatározó szereplője a motorgumi-fejlesztésnek. A Continental korbachi üzemében dolgozó mérnökei olyan abroncsok születésénél bábáskodtak, mint például a már 40 éve (!) kapható TKC 80, mely azóta is a piac meghatározó szereplője.

Tudtad?
Anno legendás helyszínen, Estorilban zajlott a TKC 80 1985-ös bemutatója, és miután a vevők, illetve a szakújságírók elismerően nyilatkoztak róla, egy csapásra afféle „titkos tipp” lett a változatos terepeken járó endurósok között. Megannyiszor bizonyított az abroncs, például a TKC 80-nal teljesítették a kilencvenes években rendezett Transdanubia Ride-ot, mely az endurósok Münchentől Budapestig tartó, képzéssel egybekötött tereptúrája volt. Szintén TKC 80-at használt a Long Way Round túrán Charley Boorman és Ewan McGregor a 2004-es, több mint több mint 30 000 kilométeres úton.
Napjainkban már számtalan enduróabroncs található a Continental kínálatában: az általunk nemrég tesztelt, és GS-en is tízezres futásteljesítményt elért ContiTrailAttack 3, a középutas TKC 70 és TKC 70 Rocks, valamint a kimondottan terepre fejlesztett TKC 80.
Felkészülés a kalandra – lépésről lépésre
Egy ilyen túra előtt minden szokásosnál alaposabb átvizsgálásra van szükség, de az alapvető ellenőrzést se hagyd figyelmen kívül: vess egy pillantást a fékekre, beleértve a fékfolyadék állapotát is, a felfüggesztést, az elektromos rendszert, az olaj- és hűtőfolyadék-szintet, és ha lánchajtású a géped, szánj időt a lánc és a lánckerék átvizsgálására is!
Terepen sokkal nagyobb terhelést kap a légszűrő, ezért lehetőleg még indulás előtt tisztítsd vagy cseréld a levegőszűrő betétet, az pedig magától értetődik, hogy ha közeleg az olajcsere, akkor azt is a túra előtt ejtsd meg
A csomagban legyen szerszámkészlet, tartalék izzó (ha nem LED-es a fényszóród), biztosíték, szigetelő- és bandázs-szalag, hasznos lehet a vízcsövek javításához az úgynevezett vulkanizáló szigetelőszalag, emellett kábelkötegelő, pót kuplung- és fékkar, valamint egy úgynevezett bikázó, gyorsindító is hasznos lehet. Utóbbival töltheted a telefonod, lámpád, és vészhelyzetben segíthet – rövid távon – kiváltani a lemerült akkumulátort is.

A megfelelő abroncs kiválasztása kulcsfontosságú. A tereptípus, a motor súlya és a csomag mennyisége mind befolyásolja, melyik köpeny és mintázat lesz a legjobb választás. Érdemes indulás előtt új szettet felszerelni – a meglévőt elhasználhatod később, de kalandtúrán nem éri meg a kockázatot, hogy a kopott mintázat miatt legyen szenvedés átjutni egy-egy trükkösebb szakaszon.

Ne feledkezz meg a nyomásról sem! Aszfalton, teljes terhelés mellett egészen más értékre van szükség, mint a murvás, homokos, köves ösvényeken. Ezért vigyél magaddal nyomásmérőt, és egy kis akkumulátoros kompresszor vagy pumpa is jól jöhet, bár utóbbi jellemzően sokkal nagyobb helyet foglal, ezért motoron nem igazán praktikus.
Mit tegyél, ha defektet kapsz?
Az ilyen túrákon gyakrabban előfordulhat defekt, mint aszfalton, s ezért is hasznos lehet a fenti kompresszor, ha – ne adja ég – a lassan eresztő gumival szeretnél eljutni a szállásig vagy a következő műhelyig. Sok esetben azonban olyan gyorsan szökik a levegő, hogy ez sem segít, de erre is van megoldás:
Amennyiben tubeless, azaz belső tömlő nélküli köpeny van a gépeden, feltétlenül legyen nálad defektjavító készlet, mégpedig lehetőleg olyan, amit CO₂-patronnal is kiegészítettek. Persze az sem megoldhatatlan feladat, ha a lyukas belsőt kell javítanod, bár tény, hogy sokkal macerásabb, ugyanis ehhez muszáj kiszerelned a kereket. Ha nincs középállványod, az „utazósztender” lehet segítségedre, hogy tehermentesítsd a hátsó kereket. Mivel a belső kiszerelése, javítása és szakszerű visszarakása igényel némi gyakorlatot, azt javasolják a mérnökök, hogy még otthon, nyugodt körülmények között gyakorold a ragasztást, mert mit sem ér a hatékony készlet, ha nem tudod használni.
Leírva talán hosszadalmasnak tűnhet ez a felsorolás, ám a gondos felkészülés nemcsak nyugalmat ad, hanem lehetővé teszi, hogy az utazás valóban élmény legyen. Elvégre mindenki azt szeretné, hogy ne a végtelen szerelések, hanem gyönyörű tájak, valamint a nehéz terepek miatt legyen felejthetetlen kaland. Végül pedig ne feledd: az alapos felkészülés lesz a legfontosabb segítőd, amikor végleg magad mögött hagyod az aszfaltot, és a motorodon/gumidon múlik majd, hogy tovább tudsz-e menni, vagy vissza kell fordulnod a műútra.