Holnap, vagyis október 16-án lesz a Harley-Davidson Budapest hagyományos szezonzáró felvonulása Budapesten. A megszokott programokon túl koncertek és meglepetések is várják a vendégeket. Kedveznek a korán kelőknek, így ...
felvonulás
felvonulás
Ott éppen az ellen tiltakozott az összegyűlt 5-600 motoros, hogy kötelező sisakot húzniuk, amikor az egyik felvonuló (az 55 éves Philip A. Contos) fékezés közben megcsúszott, majd átesett a motort kormányán. ...
Várhatóan szilveszter környékén kész lesznek a 2020-as találkozó plakátjával és programjaival, s addig is ma reggel megmutatták nekünk, milyen is volt Sirok az ő szemükkel: ...
Egy igazi gyöngyszemet is megcsodálhattok, ugyanis a pécsi RedBaron kiállítja napjaink egyik legdurvább, feltöltős motorját, a Kawasaki H2 SX-et! ...
Fontos változás, hogy ezúttal nem az az Andrettinél, hanem a Horváth Cukrászda előtt (1042 Budapest, Petőfi u. 35.) lesz a gyülekező, mégpedig reggel kilenctől. ...
Az érdeklődést látva könnyen megjósolható, hogy egy év múlva, 2018 szilveszterén is motoroktól lesz hangos Szombathely és környéke. ...
Íme, a legérdekesebb gépek - és arcok -, így indult el a kétkerekű sokadalom a motorosrendőrök, illetve motoros polgárőrök felvezetésével: ...
Gyere el Te is, csatlakozz a rendezvényhez - a részvétel természetesen ezúttal is ingyenes! ...
Immáron hagyomány, hogy minden év szeptemberében összegyűlnek a motorosok - beleértve közszereplőket, színészeket, sportolókat is -, hogy pár vidám percet szerezzenek az intézet lakóinak. ...
Nem maradhatott el a hagyományos motoros felvonulás sem az idei Siroki motorostalálkozón, amit most Ti is átélhettek Réka jóvoltából. ...