Jóllehet, a CFMoto már több évtizede jelen vagy a motor- és quadpiacon, a 2022-es esztendő lehet a fordulópont, amikor Európában, sőt világszerte ismert lesz a márka.
Talán a legfontosabb újdonság a márka történetében, hogy idén saját csapatot indít a Moto3-ban, ahol Carlos Tatay és Xavi Artigas vezeti a CFMoto gépeit. Jól kezdődött az idény a csapat számára, ugyanis Tatay már az idei nyitófutam első edzésén harmadik lett, jelezve, hogy számolni kell vele és a KTM-technikára épülő CFMotóval a világbajnokságon.
Sajnos a verseny balszerencsésen alakult, ugyanis a remek tempóban motorozó Tatayt kilökték a harmadik körben, csapattársa viszont – mindössze 6 másodperces lemaradással – a tizedik helyen végzett a márka első futamán.
Új klasszikusok és kalandmotorok a CFMotótól
Emellett új modellekkel is jelentkezik a CFMoto 2022-ben, ráadásul rögtön több géposztályban. Miként a hazai forgalmazótól megtudtuk, a 2022-től kapható, új 800MT-ben a KTM soros, kéthengeres, 799 köbcentis erőforrása dolgozik – csúcsteljesítménye 91 lóerő, 75 Nm-es forgatónyomatékát pedig kereken nyolcezres fordulatszámon adja le.

A 800 MT kétféle változatban készül: a Sport és Touring névre keresztelt kivitelek váza és erőforrása megegyezik, viszont fontos eltérés, hogy Sport – mint neve is mutatja – elsősorban aszfalton brillírozik, ezért öntött, könnyűfém kerekeken fut, a Touring pedig az Africa Twinéhez hasonló, fűzöttküllős, aranyszínű felniket kapott. Az eltérő konstrukció dacára azonos méretű abroncsok feszülnek a ráfokon, elöl 110/80-19, míg hátul és 150/70-17.

A 800-asok mellett érkezik több 700-as újdonság is, ezekben 693 köbcentis, 75 lóerős, soros, kéthengeres erőforrás dolgozik, melynek legnagyobb forgatónyomatéka 68 Nm. Az európai piacon csupán 6400 euróért kínált modellek – a kedvező ár dacára – parádés beszállítók alkatrészeire épülnek: Brembo fékek és KYB rugózóelemek garantálják a minőséget, az pedig már-már szenzáció, hogy ilyen csekély vételár mellett alapáras a sebességtartó automatika (tempomat) és a teljes LED-világítás.

Igazán látványos gépek, és kíváncsiak vagyunk, miként teljesítenek a gyakorlatban. Ha megérkeznek Magyarországra, elődjükhöz hasonlóan tesztben is bemutatjuk a kedvező árú, mégis gazdag felszereltségű gépeket.