Eleged van belőle, hogy a gyárak mindig túlzó adatokat adnak meg az elektromos autók/motorok fogyasztására és hatótávjára? Akkor a NIU FQi500-at neked találták ki: ez a motor sokkal többet tud, mint amit ígér…
Noha csak tíz éve alapították a NIU márkát, már itthon is komoly nevet vívott ki magának, ugyanis sok futár választotta a cég fürge és gazdaságos robogóit, emellett pedig a hazai versenypályákon is bizonyítottak a hangtalan gépek. Persze az európai piacon nem lehet sikereket elérni, ha nincs a jogosítványtörvényekhez igazodó, erős és gyors A1-es a kínálatban, ezért néhány éve piacra dobta a vállalat a 115 km/órás végsebességű MQi EVO-t, majd tavaly jött a márka első nakedje, az RQi, ami úgy gyorsulta le a 125-ös és a 250-es kihívókat, mintha nem is A1-es lenne…

Az RQi sikerén felbuzdulva idén két újabb „nagyágyúval” bővült a kínálat: megjelent a 100 km/óra feletti végsebességű NIU NQiX 500 és az FQi500. Előbbi a prémium kategóriájú, kiemelkedő teljesítményű e-robogók táborát erősíti, míg az FQi – hasonló menetteljesítmény mellett – lényegesen kedvezőbb árral és praktikus kialakítással hódít.
NIU FQi500 – gyorsabb és kedvezőbb árú a benzines kihívóknál
Az FQi első pillantásra is más, mint a legtöbb elektromos robogó: lekerekített formái és a klasszikus, európai kihívókra emlékeztető arányai kiemelik a mezőnyből, egyben hangsúlyozzák, hogy ez nem a megszokott N-széria tagja. Az eltérő felépítés egyik előnye, hogy agymotoros kialakítású a modell, ezért bőséges hely maradt a nyereg alatt, azaz hátsó doboz nélkül is van hová pakolni. Persze mivel a masszív csomagtartó is alapáras az FQi-n, tulajdonképpen bármikor növelhető a csomagtér egy tetszés szerinti méretű hátsó dobozzal.

Nem meglepő, hogy a 6,4 kW-os teljesítményű erőforrás dinamikusan mozgatja a 127 kilós gépet, miként az sem, hogy a végsebesség papíron 100 km/óra, és a nyereg két darab 72 V-os telepet rejt – több mint 4 kWh-s összkapacitással –, ezáltal az elméleti hatótáv eléri a 90-95 kilométert. A gyorsulás (főként a rajtprogram révén) magabiztos, a NIU nemcsak robogókat, hanem a legtöbb autót is lenyomta a lámpáknál, ami persze nem is volt kérdés, ismerve az elektromos kétkerekűek nyomatékát és spontán gázreakcióját.

Ilyen teljesítményhez már minőségi fékrendszer és felfüggesztés dukál, ezért az FQi-n két tárcsa teljesít szolgálatot, amit utassal és csomaggal terhelve sem sikerült túlmelegíteni, pedig megannyi városi sprintet lenyomtunk a géppel. Hasonló a helyzet a futóművel is, azaz bőven túlméretezett, de ez esetben a túlméretezett annyit tesz, hogy igazából kétszemélyes használatra ideális. Mivel nincs különösebb állítási lehetőség, 75 kilós vezetővel, rossz úton haladva túl feszes a rugó-előfeszítés és a csillapítás is, de kétszeresére növelve a súlyt máris lágyan, mégis határozott csillapítással suhan át az úthibákon.

Hány kilométer a NIU FQi500 valós hatótávja?
Az első komoly meglepetés akkor ért, amikor bevállaltam, hogy nem az elektronokkal spórolva és csak a hatótávra összpontosítva próbálom ki, hanem igenis autóúton/autópályán megyek vele, ahogy a benzinesekkel nap mint nap, gyorsulgatok a lámpáknál, egyébként pedig a forgalom tempójához igazítom a sebességem. Nos, tényleg szenzációs értéket produkált az FQi, ezért elmentettem a képernyőfotót a NIU GPS- és GSM-alapú nyomkövetőjéből, mert bemondásra talán én sem hinném el…

Igen, a városokkal, torlódásokkal együtt 60 km/óra feletti átlagsebesség jött ki – aki ingázik, tudja, hogy ez milyen elképesztően magas érték –, miközben 50 kilométer alatt alig 49%-ot veszített töltöttségéből a két aksi. Mivel az utolsó 15% töltöttséget csökkentett csúcsteljesítménnyel használja el a NIU, ez alapján borítékolható, hogy a mindennapi használat során elérhető a gyárinál nagyobb, 90-100 km-es hatótáv. Mi több, a gyár a végsebességet is 100 km/órában adta meg a NIU, de ez is túl óvatos becslésnek bizonyult – 90 kilós terhelés mellett 115 km/órát mutatott a GPS-alapú gyári applikáció.

Igazán üdítő kivétel, hogy a nagyotmondóversenyek korában van egy gyártó, amelyik a valós adatokkal kampányol, abban bízva, hogy az emberek tudatosan választanak robogót, sőt akár le is tesztelik vásárlás előtt, hogy kiderüljön:
mit tud a valóságban a papíron egészen ígéretes modell?
Nos, az FQi500 pont azt tudja, amit ígér, sőt egy kicsivel többet. Igazi teljes értékű, kétszemélyes robogó, amellyel – napközbeni töltéssel – 160-180 kilométer motorozás is lazán megoldható.

Emellett gyorsabb a benzines 125-ösöknél, sőt még árban is kedvezőbb, mint a nyolcadliteresek, elvégre napjainkban már több tucat A1-est árulnak kétmillió forint feletti áron, ezzel szemben az FQi 1 699 000 forintba kerül, míg a vállalkozások nettó 1 338 575 forintért vásárolhatják meg. Ennyiért igazán jó ajánlat, főleg a kétkeréken dolgozó futároknak vagy a messzebbről ingázóknak, hiszen egy benzines kihívóval összevetve havonta több tízezer forintot spórolhatnak meg. Így aztán aki valóban sokat használja, gyakorlatilag egy-két év alatt kitermelheti az FQi teljes vételárát abból, amit a tankolásokon megtakarít.

Érdemes összevetni: egy átlagos, 5 litert fogyasztó motorhoz hasonlítva kilométerenként 30-35 forinttal kerül kevesebbe a fenntartása (2,8 és 35 Ft/km), tehát aki minden nap egyszer le tudja meríteni, annak gyorsan összejön a triplaszázas:
havonta kereken százezer forintot spórol vele, miközben 100-zal suhanhat, és nagyjából 100 kilométerenként kell csak feltöltenie – százból, százzal, százat.
Lássuk be, ennyiért remek ajánlat a környezetbarát járművet keresőknek, akik néha csomagot, utast is vinnének, de nem akarnak havonta tízezreket költeni üzemanyagra.

Műszaki adatok – NIU FQi500
Erőforrás: Állandó mágneses, szénkefe nélküli villanymotor
Csúcsteljesítmény: 6400 watt
Akkumulátorkapacitás: 4032 Wh (2 x 72 V/28 Ah)
Töltési idő: 2 x 3 óra
Fékrendszer elöl/hátul: háromdugattyús tárcsafék/kétdugattyús tárcsafék, alapáras fékerőelosztó (CBS)

Méretek, felszereltség
Tengelytáv: 1350 mm
Hossz: 1970 mm
Ülésmagasság: 760 mm
Menetkész tömeg: 127 kg
Végsebesség (gyári): 95 km/h, mért: 115 km/h
Elméleti hatótáv: 90-100 km, mért hatótáv: 100 km
Alapfelszereltség: NIU-applikáció, valós idejű helymeghatározó rendszer, GPS-alapú riasztó és lopásgátló, LED-es világítás, LCD-műszeregység
Vételár: 1 338 575 Ft + ÁFA (1 699 990 Ft)
Forgalmazó: Advesmoto