Már csak bő egy hónapja maradt a vállalkozásoknak, hogy beszerezzék furgonjaikra a korábban csak kamionokra kötelező engedélyeket. ...
Archives by: Hírszerkesztő
Hírszerkesztő
Hírszerkesztő Posts
Mi sem bizonyítja ékesebben a Daytona csizmák tartósságát, mint a tény, hogy a hazai forgalmazó már több mint húsz éve ugyanabban a Daytonában motorozik, és egyelőre nem is szeretné lecserélni... ...
Csaknem 3 millió esetben a 60 perces türelmi időn belül vásárolták meg az úthasználati jogosultságot a lehetőség 2018-as bevezetése óta – közölte a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. (NÚSZ Zrt.) hétfőn az MTI-vel. ...
Azoknak készülnek a könnyű 250-esek, akik szeretnének városon kívül is motorozni, de nem akarnak sokat költeni, illetve túl nehéz vassal bajlódni a zsúfolt utcákon... ...
András hétköznap furgonnal, hétvégén pedig motorral járja az utakat és egy évben több mint százezer kilométert vezet. Nem véletlenül emelte fel a hangját a sofőrök ellen, akik úgy nyomkodják a fékpedált, mintha muszáj lenne, és ezzel veszélybe sodorják a körülöttük közlekedőket... ...
Egy kép, egy videó és az esés tanulságai. Fontos üzenet a Kanyarfotósoktól. ...
Nem okozott balesetet, sőt az ittasságot leszámítva más szabálysértést sem követett el, mégis rácsok mögé kerül az a dejtári férfi, akit a Nógrád megyei rendőrök igazoltattak a 22-es úton. ...
A Magyar Református Szeretetszolgálat két új, tisztán elektromos hajtású motorkerékpárt kapott, hogy hatékonyabban tudjon segíteni a háború elől menekülőknek. ...
Példaértékű kezdeményezéssel jelentkezett a Rider 13 motoros bolt: két napon át beszerzési áron kínál sok-sok terméket a motorosoknak, és a befolyó összeg felét (!) az állatmenhelyeket segítő Hangya Közösség alapítványnak ajánlja fel. ...
Az Osaka Motorcycle Show-n mutatták be a Yamaha MT-09 eddigi talán legszebb, de biztosan legfeltűnőbb változatát, a Cyber Rallyt. ...