Kedves autóstársaim! Bár nagyon utálom, néha magam is bádogkaszniba ülök, és ilyenkor próbálok előzékeny lenni a motorosokkal. Tudom, jó szándékommal csak bajt okozok, de megpróbálom elmagyarázni, miért is teszem… Kérlek, tartsatok velem!
Ronda, borús, esős idő. A csomagtartóban vagy fél köbméter áru, ezért nincs választásom – kocsival indulok útnak. Lám, másoknak elég volt az autózáshoz a felhős égbolt, esernyő helyett máris a kéttonnás esőkabátot húzzák magukra azok is, akik egyébként szívesen sétálnak vagy használják a tömegközlekedést.
Most, hogy végre a barikád azonos oldalán állunk – ülünk -, hadd szóljak hozzátok egy percre. Tudjátok, amikor a lámpáknál a sor végére érve a sáv jobb szélén állok meg, illetve a belsőben a balon, az nem véletlenül történik. Helyet hagyok a motorosnak, aki ilyen dzsuva időben is kétkeréken jár, mert éppen azzal dolgozik, mert nincs autója, vagy csak úgy, mert szeret motorozni.
Te, aki a lehúzódásomat egyfajta esélynek érzed, hogy kilesve szemmel verd a kígyózó sort, önkéntelenül az ellenkező irányba mozdulsz, s lám, így ketten már egy egész sávot elfoglalunk – csodás. Arra kérlek hát, mivel a Jedi-erő nincs veled, és hiába bambulod, nem tudod megszüntetni a dugót, hogy tarts velem! Ha lehúzódom, tedd Te is, hogy a hátulról érkező motor – ne adja ég mentő vagy egyéb más – könnyebben elférjen!
Hidd el, a mögötted jövő hálás lesz érte, talán még meg is köszöni, s ezzel máris tettél egy keveset azért, hogy ne nőjön, inkább csökkenjen a tumultus, hiszen ha ő előremegy, máris rövidebb sort kell kivárnia az utánunk érkezőknek. Ennyit csak megérdemel a többi, autóban veszteglő sorstársunk, nemde?