Mit tehetsz, hogy elkerüld az ilyen eseteket? Mi a teendő, ha mégis megtörténik a baj? Mire számíthatsz, ha nincs biztosításod? Az élmények és a tanulságok első kézből, hűséges olvasónk tollából.
Egy Svájci kórházban landoltam – a balul sikerült túra margójára…
Tervezés heteken keresztül, készülődés és a szükséges cuccok összepakolása aprólékos munkával, no meg az elmaradhatatlan utasbiztosítás, melynek később még nagy szerep jutott – ezek előzték meg az indulást. Izgalom, már-már gitárhúrszerűen pattanásig feszített idegek. Nem igazán összeszokott csapat, de közös érdeklődés és hasonló teljesítményű motorok kerültek ezúttal egy brigádba, hogy Olaszországból, Svájc és Franciaország legszebb hágóin keresztül fedezzék fel a legszebb látványutakat.
Másnap indulás, fölmálházottan, – ki több, ki kevesebb pakkal. Olasz csúcsforgalom az utakon, ha együtt akar maradni a csapat, akkor tolakodni kell. Szebbnél-szebb tájak suhannak el mellettünk, idő kellemes. Egyre jobb az összhang a csoport magját képezők és az új jövevények között, így Itália és Svájc határán együtt lépnek át, majd onnan szerpentinek sora kezdődnek.
Ami az egyik motorosnak már többször járt út, az a másiknak nagyon is új terület. Hol mennyivel lehet – illik – menni? Hol szoktak ellenőrizni és mit? Autósok hogyan viszonyulnak a fürgébb motorosokhoz? Sorolhatnám a kérdéseket. Így alakult, hogy a rövid szusszanás helyén egy svájci várost kijelöltünk célpontként, mint „összevárási” pontot. Innen két részre szakadt a csapat, a „mag” előre füstöl, a kezdők pedig nyugis túratempóban utánuk.
Egyik motorunkon jobb a navigáció, ezért előreengedem, s követem, ahogy illik, cipzárban. Ő az út belső kerékjáratában, közel a felezőhöz, a másik a külsőben a láthatósági feltételeknek megfelelően eltolva, egymás mögött eltérő síkban, közel, 8-10 méterre mögötte. Persze a tempó kicsit feszesebb a megszokottnál, mert hát nem kéne a „profiktól” nagyon lemaradni, ne kelljen sok cigit elszívniuk a ránk várakozásuk ideje alatt – még nikotinmérgezést kapnak, amit nem vennénk a szívünkre.
Bízni az elöl haladóban, de mennyire?
Alagút után hosszú egyenes és egy nagy Shell kút látszik a végén. Előttünk egy kissé agresszívebb VW Tuareges, aki betelepszik a szaggatott vonalra, jelezve, hogy ő svájci és helyteleníti a sietségünket. Még a kút elérése előtt sikerül mind a két motorral „leküzdeni” az autóst, aki ezért kissé büntetve a nyomunkba ered, határozottan tol minket. Ezzel nem is lenne gond, ám a benzinkúthoz érve jön a meglepetés. Először is az út az épület sarkánál 25 fokban jobbra törik és egy hosszú épület veszi ott kezdetét. Ennél sokkal fontosabb, hogy a csapat – eltérve a korábbi célponttól – itt a parkolóban vár minket. Az út törésétől, azaz az épület kezdeti sarkától úgy 60 – 70 méterre, ezért ahogy megpillantjuk őket, felocsúdni sincs idő, mert a bejárat csakhamar előttünk, vagyis csak egy másodpercünk van eldönteni, behajtsunk-e, esetleg később próbáljunk valahogy visszafordulni. Szemünk végigpásztázta az épületek előtt álló motorokat és motorosokat, s előttem haladó motorostársamban ekkor született meg az ihlet, hogy meg kéne állni, azaz valahogy lelassítani a leágazás előtt és behajtani a többiek mellé. A felező mellett lassítani kezdett, majd ezzel egy időben jobbra húzódott – innen már sejthetitek a történet kifutását.
Ötvennel haladva a motor egy másodperc alatt 14 métert tesz meg. Reakció idő 0,7-0,8 másodperc. Lehet számolgatni, hogy egy féktávon, 2-3 másodperc alatt mi is történik… Ezzel kész is volt a képlet: bukásra ítéltettünk. Bízni kell az előtted haladóban, követni, hogy együtt mozogjatok, de mennyire is? Mert, hogy úgyis a hátul haladó lesz a hibás, bármi is történjen.
Annak rendje és módja szerint bekövetkezett a csattanás. Motorom utolérte az elöl haladót, amely megbillent az ütéstől és feldőlt. Eredeti – belülről kifelé tartó haladási irányának megfelelően – csúszva érkezett az út szélén a fűre. Meglepő fordulat, hogy a Tuareges azonnal megállt a baleset mögött és feltűnően segítőkésszé vált. Ő szállított minket be a közeli kórházba, de a szerepéről persze mélyen hallgatott. Mindegy, végül is nagyon jól jött a segítsége.
Papírok rendben?!
Innen már sablon a történet. A kórházban sürgés-forgás, de csak a felvételig, ugyanis onnantól gyakorlatilag nem csináltak semmit, míg a TB-t és a MAPFRE biztosítót le nem ellenőrizték. A Mapfre munkatársa nagyon korrekt volt, hívásunk után AZONNAL felvette a kórházzal a kapcsolatot, majd a későbbiekben is folyamatosan érdeklődtek, mindvégig képben voltak a helyzettel. Látszik, hogy spéci motoros biztosításaik vannak, nem ma kezdték a szakmát. Szóval papírok rendben, s ezzel egy csapásra felgyorsult a folyamat: röntgen, CT és egyéb vizsgálatok sora, csodálatosan kedves és együtt érző nővérek, profi orvosok – le a kalappal előttük.
Tanulság? Csupán annyi, hogy egy tapasztalattal gazdagabban folytatjuk, ezután is kötünk biztosítást, ha a határon túlra merészkedünk, és az esettől függetlenül holnap is motorra ülünk, mert egy ilyen “apróság” nem tántoríthat bennünket!