Úgy tartják az öregek, hogy a téli pihenőre csak tele tankkal szabad eltenni a gépet, különben rozsdásodhat az üzemanyagtartály belseje. Ez a teszt éppen az ellenkezőjéről árulkodik…
A Motortank.hu szakemberei úgy vélik, mára megdőlt a régi igazság, ugyanis a benzin magas etanoltartalma nemhogy nem segít, hanem egyenesen káros a fémfelületekre. Tapasztalataik alapján azt szűrték le, hogy a bioetanol miatt – a motorbenzinhez viszonyítva – jelentősen megnőtt a korróziós hatás a tank belső felületét és alumínium alkatrészek tekintetében.
Ezt látjuk a műhelyben
A javításra átvett üzemanyagtartályokban, amelyek korábban félig vagy csak részben voltak töltve üzemanyaggal, a szint alatt sokkal intenzívebb korróziós hatást figyeltekünk meg, mint szint felett. Az etanol megnöveli a víz oldhatóságát az üzemanyagban, így már elegyet alkot azzal, nem pedig külön fázisban a tank alján cseppként gyűlik össze, valamint a környezeti levegő páratartalmát is képes megkötni. A levált rozsdaszemcsék dugulások forrása lehet, a korrózió hosszabb távon tartályperforációt okoz, vagyis kilyukad a tank. Ezen túlmenően az új üzemanyag élettartama a motorbenzinhez viszonyítva mára a gyártástól számított három-négy hónap, a kiszolgálástól számított két hónap véleményünk szerint – áll a Motortank munkatársainak leírásában.
Téli tárolásra letett, teletankolt jármű esetében az üzemanyag „megromlik”, egy bonyolult kémiai folyamat (polimerizáció) miatt kátrányszerű anyag csapódik ki a tartály falára, ami a karburátorba, üzemanyag-szivattyúba, injektorba jutva dugulást okozhat.

Ez utóbbit, azaz a benzin kocsonyásodását elkerülhetjük, ha téli leállás előtt adalékoljuk az üzemanyagot. A hozzáadott folyadék meggátolja a benzin „szétesését”, így megelőzhető, hogy tavasszal egy alapos szervizzel kelljen kezdeni a szezont. A rozsdásodás ellen pedig a belső felület tisztításával és gyantabevonattal küzdhetsz, amiben szintén a Motortank szakemberei tudnak segíteni, bár ez jobbára csak az idős vagy a kimondottan mostoha sorsú fiatalabb motoroknál szükséges.