A túra második felében jöttek csak az igazi meglepetések, tartsatok velünk olvasónk, Roli83 kalandjaiban: itt a hatnapos Balkán-túra második része!
A negyedik nap reggelét gyors összepakolással kezdtük, kijelentkeztünk a kempingből, és már motoron is voltunk. Erre a napra a Kotori-öböl és Dubrovnik volt a tervünk, s arra igyekezve Budváig a tengerpartot követte az út, de haladni nem igazán lehetett az egymást követő falvak, városok miatt. Kotor előtt a hatalmas alagútban nincs vagy nem igazán működik a ventilátor, ezért szinte fekete koromban motoroztunk végig benne, majd a többi motort követve leparkoltunk Kotor egyik kapualja előtt.
Csak a fontosabb dolgainkat vittük be magunkkal, minden egyéb a motorokon maradt, de nem kellett csalódnunk: semminket sem lopták el. Nekem az óváros szűk utcáiról, éttermeiről, boltjairól egyből Velence ugrott be, amit csak erősített, hogy ezt a várost is végig fal veszi körül, turisták hömpölyögnek minden irányból, elég népszerű célpont.
Egy helyi robogóst megkérdeztünk, hogy fel lehet-e menni valamelyik hegytetőre motorral, de sajnos nemleges választ kaptunk, viszont mondta, hogy gyalog feljuthatunk, de mivel 30 fok felett volt, ezt motorosruhában inkább kihagytuk. Később GPS-en kerestünk egy utat, ami picit felment Kotor fölé, és lőttünk pár képet. Mint kiderült, jó helyre sikerült bukkannunk, mert a taxisok is ide hordták a turistákat.
Ezután Dubrovnik felé fordítottuk motorjaink szarvát, és gázt adtunk. A hőség szinte elviselhetetlen volt, már amikor nem voltunk mozgásban. A határon villámgyorsan átjutottunk, majd onnan horvát szakasz hibátlan úttal örvendeztetett meg – adtunk az élvezetnek, kergetőztünk egyet, élveztük a príma aszfaltot. Dubrovnik előtti kilátónál – ahonnan a marketingfotók is készülnek a városról – mi is megálltunk, ismét kattogtak a mobilok és fényképezők.
Még egy világotjárt fogaskerekes VFR-rel is találkoztunk, akinek annyi felségjelzés volt a plexijén, hogy szinte ki se látszott alóla. A motorral egy horvát pár volt, akik a matrica alapján már nálunk is megfordultak korábban. Megkértük őket, hogy készítsenek a kis csapatunkról néhány képet, majd elindultunk a város felé. Bent a rengeteg turistától állt a forgalom, még motorral is nehéz volt előreverekedni magunkat. A robogósok úgy cikáztak, mintha Olaszországban lettünk volna. A turistainformációnál megérdeklődtük, hol találjuk a kempinget: kedvesek voltak, az útbaigazításhoz még egy térképet is kaptunk. Nem is kell mondanom, hogy a város másik végén volt az egyetlen kemping, de feleslegesen vágtunk át Dubrovnikon, mert olyan drágán (48 euró) kínálták, hogy inkább visszamentünk a kilátóhoz, ahol kaptunk egy 35 eurós ajánlatot apartmanra (!) .
Természetesen a tulaj rafinált volt, szóval a helyszínen még ránkbeszélte a reggelit, mert kevesellte a pénzt, amit korábban kért, de így is kijött egy ötvenesből a kaland, és mégiscsak ágyban aludtunk, s finom reggelink is volt. Miután lepakoltuk a gépeket elmentünk egy étterembe, ahol az árak már itthoni szinten voltak, kicsit talán fölötte is. Ha jól emlékszem 50 Kuna egy pizza (nagyjából kétezer forint), harminc pedig egy palacsintás desszert. Jóllaktunk, s az egész napi motorozás után fáradtan estünk be az ágyakba.
- nap
Erre a napra Mostar és a Kravice vízesés volt betervezve, de kicsit elszúrtuk a sorrendet így előbb Mostarba mentünk. Mivel hiába követtük a táblákat, jelzéseket, az egyik pirosnál végül megkérdeztünk egy helyi GSX-R-es srácot, aki rendszám és bukó nélkül tökéletesen elvolt, de ettől még kedvesen kalauzolt minket, és megmutatta, hol a híd. Nagyon laza volt a srác, mentünk tökön-paszulyon át,még egyirányúval szembe is bevitt minket. Az óváros előtt volt egy parkolóőr, aki egy bár mellett parkoltatott le minket, a cuccainkat pedig az épületben hagyhattuk – természetesen ezért a 3 motorra elkért 10 Eurót, de legalább vigyáztak a holmijainkra. és nem kellett magunkkal cipelni.
Az óváros nagyon hangulatos, elég sok turistával, de azért nem túlzsúfolt. A hidat már képről ismertük, nem okozott csalódást, lőttünk róla néhány kötelező fotót, és továbbhaladtunk. A háborúból megmaradt kések, dobtárak, töltények és ütegek mind megvásárolhatók szuvenírként, természetesen új funkcióval felvértezve, például golyóstollként, sípként keltek új, békés életre.
Ettünk Baklavát, egyikünk fagyizott, majd az édességek után a Kravice vízesés felé vettük az irányt, ami egy kb. 40 kilométerre esett, de visszafelé Mostarhoz képest. A vízeséshez teljesen le lehet menni, persze belépőt kell fizetni – 6 euró volt hármunknak. A vízesés nagyon jól néz ki, a víz kristálytiszta és jó hideg, de a ez sem tántorított minket – nem hagyhattuk ki a fürdést.
Lent a tó mellett a büfénél normális áron lehet enni és inni. Miután kifürödtük magunkat és jóllaktunk, kitaláltuk, hogy világosba még simán odaérünk Visokoba, a piramisok völgyébe. Visokoban és közelében nincs kemping, van viszont két szálloda, egyik a központban, ami a helybéliek szerint drága és egy másik a város szélén, ahol kibéreltünk egy négyágyas szobát 45 euróért, a motorok pedig a szálloda őrzött parkolójában aludtak, persze csak miután az F1 pizzériában megettük a háromeurós pizzánkat. A motorok elég nagy feltűnést keltettek a pizzéria előtt, nem értettük a diskurzust, csak azt hallottuk ki belőle, hogy “japaníze moca”.
- nap
A terv az volt, hogy reggeli után megnézzük közelről a piramisokat, de mivel csak gyalog lehetett volna, ráadásul 1,5 órát kellett volna rászánnunk, ezt inkább kihagytuk, mert majdnem 600 kilométer választott minket el az otthonunktól. Szóval csináltunk pár távoli képet a növényzettel benőtt piramisokról és hazafelé vettük az irányt.
A GPS szerinti 10 órás időből sikerült jócskán faragnunk, így előbb hazaértünk az élményekben gazdag hatnapos balkáni körút végén. Nagyon szép helyeken jártunk, néha sikerült annyira kihalt utakat találnunk, hogy órákig senki nem jött velünk szembe, és persze mondanom sem kell: a japán technikák hiba nélkül teljesítették a távot.
A túra számokban:
– Három motor, három fő
– Négy ország
– 2400 kilométer
– 70-80 ezer forint/fő költőpénz