Társastánc kétkeréken

Társastánc kétkeréken

- Kategória: Baleset-megelőzés
1

Tetszik vagy sem, a motorozás kimondottan veszélyes hobbi, de az is igaz, hogy a necces helyzetek kivédése – többnyire – csak a vezetőn múlik. Engem is utolért a balszerencse: idén megtapasztaltam már az esés élményét, és az azt követő letargiát is, de a pályázós hétvége után újra magabiztosan ülök a nyeregben…

Akarva-akaratlanul szembesülünk a szomorú ténnyel, hogy a hírportálok szinte minden hétvégén motorostársaink csúnyán végződött baleseteiről számolnak be. A statisztikák szerint minden tizedik baleset halálos kimenetelű, és mostanság nem csak a figyelmetlen autósokat okolhatjuk – a képességeit túlértékelő bukósisakosok is gyakran felelnek a szerencsétlenségekért. Hiába a több éves rutin, és bármilyen nehéz is beismerni önmagunknak, a hosszú téli kényszerszünetben mindenkinek berozsdásodnak valamelyest a reflexei, így a jó idő kezdetével – átmenetileg – ön- és közveszélyessé válunk. Hogy elkerüljük a nagyobb galibákat, nemcsak motoros öltözékünk hiányosságait kell a szezon kezdetén pótolni, hanem ismét meg kell tanulnunk eggyé válni kétkerekű kedvencünkkel.

Nem mindegy, hogyan döntesz, kettőtök épségéért felelsz!
Nem mindegy, hogyan döntesz! Ha utasod van, már kettőtök épségéért felelsz!

Jómagam is megtapasztaltam, milyen gyorsan megvan a baj: a szezon kezdetén a jó időt kihasználva szeretett Suzukimra pattantam, és a párommal mögöttem nekivágtam az első igazi hétvégi kiruccanásnak. Minden tökéletesen alakult, s mikor a nap végéhez közeledve utolsó állomásként egy székesfehérvári hamburgerest akartunk célba venni, beütött a krach: megviccelt a fényesre kopott, fehér aszfalt és kis sebességgel ugyan, de saját hibámból elcsúsztunk az egyik derékszögű kanyarban. Szerencsére sem nekünk, sem a motornak nem esett komolyabb baja, de a baleset utóhatásaként némiképp megrendült a képességeimbe vetett bizalmam, és nem mellékesen szerelmem arcán sem volt őszinte a mosoly, mikor legközelebb felült mögém. Kissé félénken, darabosan vettem be a jól ismert, kedvelt íveket, valamint rutinos utasom is görcsösen, nem az eddig megszokott módon mozgott együtt velem. Közösen kellett megoldást találnunk a problémára. Már korábban is részt vettem vezetéstechnikai tréningeken, és úgy éreztem, egy kis pályázás most is segíthet gatyába rázni a dolgokat, így már csak azt az „iskolát” kellett megtalálnunk, akik vállalják a páros oktatást, hogy visszaadják a képességeinkbe és az egymásba vetett bizalmunkat.

Kipróbált recept

Egy rutinos, minden évet képzéssel kezdő jóbarátom tanácsára választottuk a ToMMot Vezetéstechnika – egyedülálló módon – kétnapos oktatását. Mint megtudtuk, éppen egy nagyszabású átalakulás közepébe csöppentünk, ugyanis az iskola vezetősége az elmúlt évben teljesen megújult, új instruktorokkal és továbbfejlesztett oktatási tematikával vágtak bele a 2016-os szezonba. Ha böngészünk egy kicsit az interneten, azonos név alatt találkozhatunk egy motorüléseket készítő vállalkozással is, de mint kiderült, immáron csak névrokonságról van szó – a két csapatnak nincs köze egymáshoz.

Ráhangolódás a pálya szélén, kíváncsian várjuk az akadályokat
Ráhangolódás a pálya szélén, miközben már épülnek a kacifántos bójasorok

Május utolsó hétvégéjén kíváncsian indultunk el a Kakucs-ringre, ahol a vezetéstechnikai oktatás immáron lassan egy évtizede zajlik. Már a megérkezés pillanatában egyértelművé vált, hogy nem egy szokványos tréningbe csöppentünk, hiszen Máté Erzsébet, az iskola vezetője rögtön frissítővel kínált minket és kiváló házigazdaként megmutatta, hogy hol, miként töltjük el a következő két napot. Reggel kilenckor, miután az ország különböző pontjairól érkezett nebulók szusszantak egyet az utazás fáradalmaira, a két instruktor, Bíró Melinda és Sinka Csaba gyors bemutatkozása következett. Mindketten rendőrmotorosként sajátították el azt a nem mindennapi tudásanyagot, melynek segítségével felkészíthetnek minket a közúti veszélyhelyzetekre, az előrelátó gondolkodásmódra és természetesen a magasabb szintű motorkezelésre. Amint beszédbe elegyedtünk velük, érdekességként megtudhattuk, hogy Melinda sokáig az egyetlen rendőrmotoros hölgy volt az országban. Érdekelt a téma, de nem vesztegethettük az időt: perceken belül a gyakorlópályán találtuk magunkat, ahol a komfortzónánkból kizökkentő bemelegítés során felmérték a vezetők tudását, és ez alapján két részre osztották a csapatot. Kifejezetten szimpatikus elgondolás a vezetőség részéről, hogy egy-egy instruktorra csak korlátozott számú és hasonló tudásszintű motorosok jutnak, hiszen így több figyelem jut egy-egy résztvevőre, és – nem mellesleg – senkinek sem kell hosszan várakoznia a gyakorlatok elvégzése között – mi is szinte folyamatosan motorozhattunk.

Már a bemelegítésnél feladták a leckét
Az instruktorok, amikor csak kellett, motorra pattantak, és elképesztő könnyedséggel hajtották végre a feladatot, néha plusz nehezítéssel megspékelve azt. Lenyűgöző volt az a magabiztos motorkezelés, ahogy lendületesen végigsuhantak a pályán – azt hiszem, az eddigi elvégzett tréningjeim során az ő tudásuk volt a legmeggyőzőbb

Az első gyakorlat a tekintet irányának jelentőségére és a hátsó fékkel stabilizált, lendületes motorkezelésre tanított meg minket, eközben hamar kiderült az oktatók számára is, hogy ki, milyen szinten képes kezelni a saját kétkerekűjét. Ennek megfelelően mindenkinek személyre szabott tanácsokkal segítettek a feladatok végrehajtásában, és addig mögém sem ülhetett fel az utasom, míg nem sikerült tökéletesen végrehajtanom az egyre szűkülő ívű szlalomozást. Utassal rögvest megtapasztaltam, hogy párom ellenmozgása nem segít a lecke megoldásában, bowling golyó módjára taroltuk a bábukat. Melinda és Csabi pillanatok alatt felmérték a helyzetet, így kedvesem is megkapta az első feladványt:

„meg kell tanulnod bízni a pilótában, és tökéletes összhangra kell törekednetek, különben nem tudtok biztonságosan együtt motorozni!”

Láss csodát, a második próbálkozás már zökkenőmentesen zajlott, mondhatni a combok szorítását leszámítva szinte fel sem tűnt, hogy ketten ülünk a vason. Eközben a gyakorlatot is nehezítették instruktoraink, csökkent a terelőkúpok közti távolság, de az előzőleg elsajátított tudással mindenki gond nélkül vette az akadályokat.

Nem mondhatjuk, hogy az időjárás kegyes volt hozzánk, többnyire rekkenő hőségben gurultunk, ezért körülbelül óránként pihenőkkel szakítottuk meg a tanulást. Ez idő alatt bőséggel pótolhattuk az elveszített folyadékot, valamint gondos házigazdánk által felkínált péksüteményekkel és gyümölcsökkel csillapíthattuk éhségünket.

A baleset mint nyomasztó emlék

Folytatódott az oktatás, a kúpokat is új alakzatban tették le, és az előző gyakorlatok során megszerzett tapasztalatokat a testsúly áthelyezésével kellett kiegészítenünk, hogy tökéletesen hajthassuk végre a feladatot. Nem volt könnyű dolga a tanítóinknak, hiszen a príma motorkezelés mellett pedagógiai adottságokra is szükségük volt, hogy hatékonyan segítsenek minket a tanulásban. Ahogy a saját bőrömön is megtapasztaltam, hiába a rutin, ha egy balesetben elveszítjük a képességeinkbe vetett hitünket, s mint kiderült, ezzel egyik tanulótársunk is hasonlóképpen volt. Nehéz úgy motorozni, ha bevillannak a szerencsétlenség emlékképei, és ez a társaság egyetlen női pilótájának teljesítményére is alaposan rányomta bélyegét. Többször fültanúja voltam, hogy oktatóink miként öntenek bátorságot a feladatok megkezdése előtt Henibe, hogy a hölgy biztos kézzel hajtson fel a pályára. A két csupa szív ember nem sajnálta az időt a lélekmelengető beszélgetésektől, s törekvésük nem is maradt eredmény nélkül: a kissé szorongó nebuló egyre magabiztosabban végezte el a gyakorlatokat.

Önbizalomhiány esetén az instruktorok készek akár testközelből is támogatni

Délben egy finom ebéddel pótoltuk az elvesztett energiát, és a rövid pihenő közben próbáltunk ráhangolódni a nap második felében ránk váró kihívásokra. Mire visszatértünk a pályára, az aszfaltcsíkon már újabb formába rendezve álltak a bábuk. A kissé kusza nyomvonalat nem láttam át teljesen, de az rögtön feltűnt, hogy nehezebb dolgunk lesz, mint a délelőtti próbák során. A tekintet iránya, a hátsó fék fokozott használata és némi testsúlyáthelyezés segítségével utassal is gyorsan ráéreztem a megoldásra, s marcona külsejű, de aranyszívű Csabi oktatónk csak egy dologra hívta fel a figyelmemet: „Nem a koncentráció a lényege a motorozásnak, hanem az, hogy élvezzük amit csinálunk. Mosolyogj!”.

A következő etapban körberakott kúpok között kellett a tekintetünkkel és a hátsó fék folyamatos használatával irányítanunk a kétkerekűt, de ez nem minden esetben bizonyult könnyűnek. Korántsem mindegy, hogy melyik irányba rójuk a köröket, a korábbinál is nagyobb jelentőségű a megfelelő tempó, és fejben sem könnyű összerakni, hogy szinte a hátunk mögé nézve kell meghatározni a helyes útirányt. Ennél a feladatnál különösen nehéz volt utassal is helytállni, itt kiemelten nagy szerepet kapott a vezető és utasa közötti kapcsolat és bizalom. Néhány próbálkozás után mindketten ráhangolódtunk az ívekre, és már csak az enyhe szédülés okozott egy kis nehézséget. Instruktoraink következő leckéje a szűkös helyen megfordulást imitálta, majd ezt sikeresen legyűrve az egymásba fonódó körök szédítő forgatagába vetettük bele magunkat. Újra és újra megbizonyosodhattunk arról, hogy ahova nézel, arra mész, így nem csoda, hogy aki a virágokat nézte az aszfaltcsík mellett, az előbb-utóbb közelebbről is meglátogatta azokat,  ideiglenesen fűnyíróvá alakítva a motort… A nap végéhez közeledvén az álló autók kikerülését, s a gyors irányváltás tudományát sajátítottuk el. Talán már mondanom sem kell, hogy a korábban begyakorolt hátsó fék használata és a tekintet megfelelő iránya kell ahhoz, hogy ne borogassuk fel minduntalan a bójákat. Nehezítésképpen – mint a közutakon is – az index használatával jeleztük minden egyes irányváltásunkat, ami néha nem is volt olyan egyszerű, mint azt gondoltuk. Mivel a nyolcadik óra végén már nem mindenki vette könnyedén az akadályokat, alkalmunk nyílt megtanulni azt is, hogy milyen technikával kell az oldalán fekvő motort talpra állítani úgy, hogy ne röhögjenek rajtunk a segítségnyújtás helyett inkább kárörvendő járókelők.

Inkább a tanulópályán teszteld a bukócsövet és megtanulhatod a legegyszerűbb technikával talpra állítani a monstrumot
Inkább a pályán teszteld a bukócsövet – itt megtanulhatod a legegyszerűbb technikával talpra állítani a monstrumot

A kétnapos tréning egyik szépsége abban rejlik, hogy az együtt töltött időszak során ismét megbizonyosodhattunk róla, hogy a motorosok, függetlenül attól, hogy Harley-val vagy éppen egy Apriliával közlekednek, mindnyájan egy nagy család tagjai. Az együtt elköltött vacsora után újdonsült barátainkkal jó hangulatban elevenítettük fel a nap történéseit, házigazdáink pedig a helyi specialitás, a „veszett kutya” névre hallgató koktél felszolgálásával fokozták az egyébként is príma hangulatot. Természetesen a mérték az érték, így mindannyian időben nyugovóra tértünk, s izgatottan vártuk a másnap reggelt, ugyanis az oktatóink az est során elárulták, hogy az első vasárnapi színtér a versenypálya lesz.

Újult erővel

Vasárnap pirkadatkor kipihenten és jóllakottan sorakoztunk a gépek mellett, ahol instruktoraink röviden elmagyarázták nekünk a biztonságos pályázás alapszabályait. Néhány bemelegítő kör után izgatott utasom is hozzám simult, és végre megkezdődhetett a majrécsíkok eltüntetése a gumikról. Óriási meglepetésemre nem szenvedtem semmilyen hátrányt a többletsúly miatt, az inkább technikás, mintsem gyors pályán úgy éreztem, hogy kanyarban stabilabbá vált a vas, és a korábban tapasztalt idegesség is megszűnt kemény fékezések közben. Mindkét irányban kipróbálhattuk a száguldást, ami valójában nem a nagy iramról szólt, hiszen körönként csak néhány másodpercre közelítettük meg a százas tempót. Villámgyorsan elröppent az egy óra, és a fülig érő szájak mind arról tanúskodtak, hogy ennél jobb reggeli ébresztő motoros számára nem nagyon létezik.

Pályázás közben is árgus szemek figyelték minden mozdulatunkat
Pályázás közben is árgus szemek figyelték minden mozdulatunkat

A felajzott csapat ezután átgurult a gyakorlópályára, s bemelegítésként az előző nap során tanultakat elevenítettük fel, de nem is akárhogyan: mivel már mindenkinek jól ment a bójakerülgetés, fél kézzel kellett megbirkóznunk az ívekkel. Ez mindjárt segített visszavenni a kezdeti lelkesedésből, de hamar kiderült, hogy némi koncentrálással és helyes motorkezeléssel utassal is könnyedén kivitelezhető a feladat, csak a súly miatt jobban letapadó első kerék mozgatására kell nagyobb figyelmet fordítani. A folytatásban továbbfejlesztettük félkezes tudományunkat: körberakott kúpok között gyakoroltuk a nehezített motorkezelést, majd ismét megbizonyosodhattunk arról, hogy minden fejben dől el – miután határozottabban vágtam bele, már utassal is hamar sikerült a feladat. Roppant hasznos ez a gyakorlat, óriási magabiztosságot ad az itt megszerzett rutin. Meggyőződhettem arról is, ha térddel határozottabban szorítom a gépet, akkor semmilyen helyzetben nem kell a kormányba „kapaszkodnom”, amitől könnyebb és pontosabb lesz az irányítás.

A szűkös, derékszögű kanyarok nem csak az utcán tünhetnek elsőre kihívásnak
A szűkös, derékszögű kanyarok nem csak az utcán tűnhetnek elsőre kihívásnak. Persze a helyes technika elsajátításával már ez is gyerekjáték…

Rövid pihenő és tízórai után egy összetett feladatsor következett, melynek első állomásaként a szűk, derékszögű kanyarvételt próbáltuk tökélyre fejleszteni. Ennél a gyakorlatnál a csekély bójatávolság miatt a hátsó fék és a tekintet iránya még nagyobb szerepet kapott, olyannyira, hogy – férfiasan bevallom – a megszerzett tudás birtokában is többször kellett lábletétellel megelőznöm a csúfos borulást. Folytatásként a nagyon lassú és precíz, egyenes gépirányítást gyakoroltuk, mely az autósorok közti lassú előrehaladásnál ad nagyobb magabiztosságot.

Tisztára, mint a valóságban

Ezt sikeresen legyűrve az úgynevezett eltolt szlalom immáron keretek közé szorított variációjánál kellett helyt állnunk, ahol az adott távolságnak köszönhetően az egy sávon belüli tökéletes motorkezelést tanultuk meg. A tematika összeállításánál a pocsék minőségű közutakat sem hagyták figyelmen kívül, így a rázós szakaszokat, illetve a vonatsínen áthaladást is szimuláltuk, megtapasztaltuk a különbséget, hogy a nyeregben ülve vagy enyhén elemelkedve jobb-e áthaladni rajtuk. Természetesen a párom sem maradhatott ki a jóból, a feladatok betanulása után végig mögöttem csücsült, így „nehezített” körülmények között is végrehajtottuk az egymást követő feladatsorokat. A kellő tapasztalat megszerzése után félkézzel is rápróbáltam a bóják közti navigálásra, és az ügyesen velem mozgó utasnak köszönhetően ezt az akadályt is gond nélkül vettük.

Gyakorlás teszi a mestert, a rászánt idő megtérül
Gyakorlás teszi a mestert: a rászánt idő és a kitartó munka mindig megtérül

A motorozást ebéddel szakítottuk meg, s a pihenést követően kétkerekűink fékrendszerét tettük próbára. Nagyon hasznosnak találtam a biztonságos körülmények közötti vészfékezés gyakorlatot, mert utcán – valószínűleg – még soha nem álltam így bele az ABS nélküli Suzukim fékébe. Személy szerint alábecsültem az úszónyerges dupla tárcsák teljesítményét, ugyanis városi tempónál meglepően gyorsan sikerült megálljt parancsolni a Banditnak. Oktatóink hasznos tanácsokkal segítettek, ha nem volt tökéletes  a lassítás, amíg csak el nem értük, hogy az első és a hátsó fék együttes használatával a lehető legrövidebb úton tanuljuk meg megállítani a motort. Fontos tanulsága volt a feladatnak, hogy éles helyzetben váratlanul érheti a motorost a megcsúszó hátsókerék, de itt biztonságos körülmények között tesztelhettük az irányíthatóság megőrzését és az ehhez szükséges helyes testtartást. Később utassal is kipróbáltam magam,és meglepő módon a nagyobb tömeggel éppen hogy könnyebb volt megállni. A dupla súly segített megőrizni a kerekek tapadását, nehezebb volt megcsúsztatni a hátsó gumit, így várakozásommal ellentétben kettesben intenzívebb fékhatást produkált a motor.

A közúton ugyan nem kapsz lájkot, a fékút pontos ismerete életmentő lehet
A közúton a fékút hosszának pontos ismerete és a tudatos, hatékony lassítás életmentő lehet. Itt – többek között – ezt is elsajátíthatod

Következő gyakorlatként a hirtelen felbukkanó akadály kikerülését sajátítottuk el. A klasszikus feladat végrehajtása során Melinda – utolsó pillanatban felbukkanó – karjelzései határozták meg a kitérés irányát, s a kellő tapasztalat megszerzése után csak utasom kétségbeesett kapaszkodása éreztette velem, hogy a manőver során már tényleg a határokat feszegetem. A fárasztó, viszont annál tanulságosabb hétvége záróakkordjaként az elmúlt két nap gyakorlataiból összefűzött, nagyjából egy perc hosszúságú pályán háziverseny keretein belül mérhettük össze a frissen szerzett tudásunkat. Bár mindenkit megviselt a kétszer nyolc órás tréning, a versenyláz hajtott minket, ezért igyekeztünk az új tapasztalatokat felhasználva a legjobbat kihozni magunkból. Izgalmas volt a vetélkedő, mely után büszkén öleltem meg páromat, hiszen – a jó csapatmunkának hála – a mi párosunk nyerte a rögtönzött futamot.

Úgy gondolom, minden motorosnak, akinek fontos önmaga és utasa biztonsága, valamint nagyobb összhangot szeretne elérni a motorkezelésben, feltétlenül érdemes ellátogatnia az alföldi versenypályán szervezett vezetéstechnikai tréningre. Amellett, hogy a szervezők odafigyelésének köszönhetően családias hangulatban sajátíthatjuk el a biztonságos és élvezetes közlekedéshez nélkülözhetetlen tudásanyagot, egy egészen különleges, a motorosokért tenni akaró kis csapatot ismerhetünk meg. Egyedülálló módon itt helyben biztosított szállással és páratlan hangulattal egy egész hétvégén át tartó élményben lehet része a motorosoknak, de ha valaki csak egy napot tud rászánni, akkor a cég honlapján – kedvező áron – lecsaphat a reggeltől késő délutánig tartó egynapos képzések valamelyikére.

Hogy milyen élmény is egy ilyen Kakucson töltött ToMMot-hétvége? Azt hiszem, magáért beszél, hogy a párom hazaérve szinte még le sem vette a sisakot, első szavai máris így hangzottak: Ez szuper volt! Ugye tudod, hogy a következő szezont is itt fogjuk kezdeni?