Elegem lett, azaz inkább nem bírtam tovább. Mikor már órában is kiszámolja az ember hogy mikor ült utoljára hőn szeretett masináján (igen, tényleg utánajártam: 2709 óra), akkor már baj van. Menni kell. Kapóra jött mint alkalom és indok a hétvégi motorkiállítás, ezért elkezdtem felmálházni magam, illetve a malacot is. Kicsit meg is szívtam, szóval ha hozzám hasonlóan nyeregbe ülsz, nem árt végighallgatnod, mit éltem át…
Mint már korábban említettem nem vagyok egy tipikus konfekció méret, 47-48-as láb, 190 centi és maradjunk annyiban, hogy száz kiló felett. Így nem mondhatnám, hogy a motoroscuccok bőségszaruja várna rám… Azonban mivel hülye sem vagyok, meg lehet oldani az ilyen hideg időben is a motorozást, még ha nem is a szokványos módon. Nem kezdek bele a szokásos óvatoskodásba, miszerint hideg az aszfalt, meg nem tapadnak az abroncsok, meg a téli sózás maradéka por formájában ott van az utakon – megtették mások, azaz mindenki tudja, remélem. Maradjunk a közvetlen védelemnél, az öltözködésnél.
Nem érzed, de megfagytál
Szombat reggel indulás előtt kezdődött a projekt. Már előző este kikészítettem a felszerelés nagy részét, de ilyen időben a felvétel sorrendje sem mindegy. Jómagam a következőképpen oldottam meg.
Először jött egy hosszabb póló, takarja a derekat a motoron gubbasztva is, azután egy aláöltöző a lábra, erre jött a legvastagabb anyagú farmerem. A pólóra felkerült a nyári dzsekim, ez rendes motoroscucc, Cordura anyagú – vagy annak árult – könyök-, váll- és gerincprotektoros dzseki, melybe direkt beleraktam belülre az esőbélést, hogy fogja a szelet.
Gondolkodtam, hogy veszek egy pulóvert is, de mire felöltöztem már így is kellőképp lecsökkent a szabad mozgás lehetősége, márpedig motoron ez is szempont, így ezt kihagytam. Majd minderre felvettem a sima egyszerű hideg téli napokon használt kabátomat a szett fölé, ami meglepő módon pont elég nagy volt, hogy feljöjjön a dzsekire.
Lábfejnél azért akadtak gondok. Mivel nagy lábon élünk, kimondottan motoroscsizmám sajnos még nincs (igen, 48-as lábra kényelmes és megfizethető holmit találni nem gyerekjáték, de rajta vagyok…) így csak egy magas szárú motoroscipőt tudtam beszerezni. Ez azonban nem feltétlenül hidegben motorozásra lett kitalálva. Muszáj volt kiötölnöm valamit, s szeretett nagymamám szavai csengtek a fülemben.
„Nem a sok ruha szigetel, hanem a rétegek közötti levegő!”
Felhúztam hát egy bolyhosabb zoknit, amire pluszban felrántottam az öcsém metálos korszakából származó bakancszokniját. A két réteg közé szorult levegő egész jól megoldotta a szigetelést, majd erre jött a cipő. Ekkor már hozzávetőleg készen álltam az indulásra, de azért még sem volt kész a folyamat, pedig már rendesen robotzsarussá vált a mozgásom.
Macerás, de muszáj
Jöttek hát sorban az extrák. Mivel a farmerom nem motorosfelszerelés, így nincs benne semmi protektor, a térdem meg amúgy sem a legjobb, ezért kívülről feltépőzáraztam egy neoprén anyagú térdvédőt. Ezt egyébként kb. bűn védőfelszerelésként árulni, eséskor szerintem semmit nem érne, legfeljebb eldőléskor, de a neoprénanyag nagyon jól tartja maga alatt a hőt. Pólószintre került még egy durva vesevédő, mely hasonlóan a térdvédőhöz eséskor semmit nem fog védeni, de szorosan illeszkedik és a hőt jól tartja, arról nem is beszélve, hogy a nadrág és a felsőruházat esetleges illeszkedési hibáit – melyek itt nem voltak – jól hidalja át.
Ezekkel a felszerelésekkel hozzávetőleg megvédtem magam a menetszéltől. Igen, hozzávetőleg, ugyanis mint ahogy a táblázatban is jól látszik, a hőmérséklet, illetve a sebesség változása során a hőérzetünk is drasztikusan változhat (Köszönöm a táblázatot Versenycicának!)
Természetesen jött még a kesztyű, mellyel sok minden nem tudtam trükközni. Felvettem a lehető legtömörebb anyagú és lehető legkevesebb szellőzési ponttal ellátott bőrkesztyűmet, amiben még könnyedén megy a gáz- és fékkezelés, no meg persze jött a sisakmaszk és maga a sisak.
Michelin-baba útra kel
Mozgásom a nyári emlékeimhez képest kifejezetten esetlennek tűnhetett, de közepes távokon sem fáztam, még komolyabb tempónál sem. Elégedetten faltam a kilométereket, de az öröm korai volt – a rendszer, bármilyen alapos, nem kikezdhetetlen. Boka környékén éreztem a huzatot és az egy réteg kesztyű sem remekelt igazán, de így is kibírtam 50-60 kilométert viszonylagos kényelemben. Tanulságként pedig örökre megjegyeztem, hogy motoron korántsem az a hőmérséklet a mérvadó, amit a hőmérőről leolvasol, hiszen a táblázat alapján
ha kint plusz öt fok van, akkor az tempós motorozás közben mínusz hatnak felel meg. A plusz tíz, az valójában mínusz egy, és így tovább. Ha csak egy négyzetcenti helyen is utat tör a szél, akkor hiába a napsütés meg a kellemes, tavaszi idő, a fagyási sérülés garantált.
Hogy ennek dacára élveztem-e? Igen! Fáztam? Helyenként igen! Újra nekifutnék? Természetesen! A lényeg, és ezt nem mindenki tudja: nem a vastag ruha, hanem a több réteg anyag közötti levegő véd a hidegtől, ezért a következő hasonló, tíz fokban eső gurulásomra már én is másként öltözöm, még jobban figyelve a részletekre.
Kívánok így kora tavasszal minden motorosnak kellemes szezont és mindenki vigyázzon magára! Ne felejtsétek el az autókban ülők még nem szokták meg, hogy kint vagyunk az utakon, és újra olyan gépek veszik körül őket, melyek – az ő szemszögükből – hüvelykujjal eltakarhatók. Emellett féktávok is hosszabbak még, a napsütés nem jelenti azt, hogy tapad is az aszfalt. Mindenki legyen a megszokottnál is körültekintőbb és óvatosabb!