Mit ér a versenyző, ha langaléta és izmos? A statisztikák szerint nem sokat, de jó hír is akad számukra: a colosok szépen lassan átveszik az uralmat a motorsportban…
Sokszor hallhattuk már a közvetítésekben, hogy milyen tempóelőnyt jelent az igazán madárcsontú pilótáknak – például az ötvenkilós Pedrosának -, hogy cingárabbak vetélytársaiknál. Mi tagadás, a technikai sportokban, s azon belül is a gyorsaságimotoros-világbajnokságon minden gramm számít, arról nem beszélve, hogy egy magasabb pilóta aerodinamikai szempontból sem előnyös, és sok fejtörést okoz a mérnököknek. Sommásan azt is mondhatnánk, hogy aki langaléta és nem ropilábakon imbolyog, az ne adja a fejét profi motorozásra, de ez nem teljesen igaz: a korábbi évekkel összehasonlítva gyorsan kiderül, hogy ilyen tekintetben is forradalom zajlik a GP-ben…
Egyre nagyobbak és izmosabbak a MotoGP-versenyzők
Érdemes megnézni, milyen összefüggést találunk a versenyzők tömege, illetve magassága és eredményessége között. A MotoGP királykategóriájában jelenleg Pedrosa nyitja a sort 160 centivel és 51 kilóval, míg a lista túlvégén Loris Baz „emelkedik ki a tömegből” 191 (!) centijével és 79 kilójával. Ha összehasonlítjuk az eredményeiket, megint csak az jön ki, hogy a cingároknak áll a zászló, de a mezőnyt alacsony-magas, illetve sovány-testes pilótákra osztva máris árnyaltabb a kép.
Talán hihetetlenül hangzik, de az ausztrál Jack Miller (175 cm, 70 kg) testesíti meg 2017-ben az átlagos GP-versenyzőt. A két tucat motorost felsorakoztató rajtrács – magasság szempontjából – úgy osztható ketté, hogy a csapat egyik felében a 175 centi alattiak, míg odaát az ennél magasabbak sorakoznak, súly tekintetében pedig 67 a varázsszám – az ennél könnyebb/nehezebb versenyzők alkotják az A és B tábort. Mit tegyen, aki a legdurvább diéta mellett sem tud hetven kiló alá fogyni, és legalább 180 centisre nőtt? Nos, nehéz dolga lesz, de ettől még nem esélytelen – legalább is az eredmények és a testalkat összefüggései arra utalnak, hogy nekik is teremhet babér.
Magas vagy? Nem előny, de nem is kizáró ok, ha motoroznál
Magasság tekintetében tehát 175 centi a vízválasztó: a papírforma szerint ennél alacsonyabbak az ideális motorosok. Ha csupán a győzelmet vagy GP-ben rajtelsőséget szerzők táborát nézzük, az megerősíti a teóriát, hiszen
- az A csoportban találjuk Pedrosát (160), Doviziosót (167), Marquezt (168), Crutchlow-t (170), Zarcót (171), Vinalest (171), Lorenzót (173) és Millert (175) – igazán impozáns felsorolás.
- Kik állnak a B ligában, 176 és 191 centi között? Nos, Iannone (178) és Rossi (182) árválkodik a második 12 pilóta között mint futamgyőztes.
Még egyértelműbb a kép, ha tömeg szerint osztjuk ketté a társaságot. A fent említett 67 kilónál nehezebbeknek nem sok babér termett, csak Crutchlow és Miller (egyaránt 70-70 kiló) neve merül fel, a többiek a középmezőnyből vagy a sereghajtók közül kerülnek ki. A teljes igazsághoz hozzátartozik, hogy Petrucci igazi kakukktojás közöttük: noha nem nyert futamot és pole-t sem szerzett, azaz nincs helye a listában, de sokszor szerzett már nehéz pillanatokat az élen állóknak, pedig 77 kilójával ő a harmadik legnehezebb Baz és Redding mögött, s egy ütőképes géppel simán odaérhet a dobogóra.
Nincs mese, továbbra is az átlagosnál alacsonyabb és könnyebb srácoknak áll a zászló, de az elmúlt néhány év tendenciái arra utalnak, hogy ez hamarosan megváltozik…
Egyértelmű a magasság- és súlynövekedés a MotoGP-ben
Elég csak 5-6 évet visszalapozni a MotoGP történelemkönyvében, s máris azt látjuk, hogy a Pedrosa-alkatúak kiveszőben vannak, azaz egyre „emberesebbek” a világ legjobb motorosai. Konkrét számokra lefordítva ez annyit tesz, hogy 2011-ben még 171,7 centi és 62,6 kiló volt az átlag, ami mára jócskán megváltozott.
Kereken három centivel nőtt az átlagos magasság, immáron 175 centi, ám ennél is feltűnőbb, hogy mennyit „szedtek magukra” a srácok.
2017-ben már 66,7 kg, azaz 4,1 kilóval több volt az átlagos tömegük, mint 2011-ben – elég szembetűnő változás.
Van hát remény, senki ne fordítson hátat a versenypályának csak azért, mert szokványos – vagy éppen átlagon felüli – magasság meg testsúly szerepel a neve mellett…
Jönnek az óriások a Moto3-ban?!
Azt gondolhatnánk, a kisebb kategóriákban még komolyabb hátrány az a plusz néhány centi és kiló, mivel a gépek is kisebbek, könnyebbek, de a számok nem ezt igazolják. Noha mindenki 64 kiló alatti tömeggel mérlegel, s – két embert leszámítva – 175 centinél alacsonyabbak, az eredményeket elnézve nincs olyan szoros összefüggés, mint a GP-ben. Elég csak megnézni a négy legmagasabb Moto3-pilótát: Mir, Danilo, Bulega és Bendsneyder. Tucatnyi futamgyőzelem, megannyi pole-pozíció és dobogós helyek egész hada szerepel a nevük mellett, sőt Mir világbajnok lett, miközben ő a negyedik legmagasabb résztvevő – majdnem húsz centivel (!) lóg túl Sasakin.
A tömeg szerinti csoportosítás is hasonló eredményt hoz: Arbolino a maga 59 kilójával és 169 centijével megtestesíti az átlagos Moto3-ast (58,9 kg és 168,8 centi a 2017-es mezőny matematikai átlaga), mégis azt látjuk, hogy az utána sorakozó „ducibb” kollégák sem panaszkodhatnak éremgyűjteményükre.
Összesen 28 győzelem, megszámlálhatatlan dobogós helyezés és kereken harminc pole áll az átlagosnál nehezebb srácok nevei mellett, míg az 59 kiló alattiak, hiába vannak 15-en, rendre a középmezőnyből kerülnek ki. Egyedül Livio Loi emelkedik ki közülük, bár 161 centijét látva ez legalább kettős képzavar… Inkább fogalmazzunk úgy, hogy ő a „Moto3 Danilo Petruccija”, hiszen emlékezetes indianapolisi győzelmével ő feliratkozott a GP nagykönyvébe, de ezt azóta sem tudta megismételni, tehát inkább olyan kivételként könyvelhetjük el, aki erősíti a szabályt.
Úgy tűnik hát, hogy van esély a mezőny colosabb és nehezebb pilótáinak is, de kétségtelen, hogy nekik többet kell dolgozni a sikerért. Hogy pontosan miben is nyilvánul meg ez, arról hazai kiválóságunkat, Laczkó Mátét kérdeztem, hiszen neki is versenyről-versenyre feladja a leckét, hogy túlnőtt kortársain.
– Jelenleg hány centi magas és kiló vagy?
– 175 centiméter és 65 kilogramm.
– Hozzávetőleg milyen átlagos magasságúak voltak az ellenfeleid a Moto3-ban?
– Egy-két kivételtől eltekintve a zöme Pedrosa-alkat, a jellemző testmagasság 150 és 165 centiméter között mozog, ritka az ennél magasabb pilóta.
– Miben hátráltatott a magasságod a Moto3-gépen, és mennyiben volt esetleg előny a nagyobb, hatszázas, ezres motorokon?
– Folyamatos gondot okoz, hogy az egyenesben, illetve kanyar utáni kigyorsításkor nehezen lehet elbújni az áramvonalidom mögött, és mi tagadás, a súly is gond. Más kérdés, hogy hosszabb végtagokkal könnyebben lehet terelni a nagyobb motorokat, a technikás pályákon ez egyértelmű előny.
– Milyen versenyzői, vezetéstechnikai praktikákat alkalmaztál, hogy a magasságod minél kevésbé zavarjon, hátráltasson a 250-es Hondán?
– Amennyire csak tudtam, összehúztam magam, ami – tegyük hozzá – eléggé fárasztó egy egész versenyen át. Az egyenesekben sem hagyományos módon ültem, megpróbáltam minél jobban kinyúlni, felülni a farokidomra, így a testem az idom mögé került.
– Volt-e bármilyen átalakítás (üléspozíció és/vagy kezelőszervek módosítása) a motoron, ami azt szolgálta, hogy kényelmesebben elférj rajta?
– Az ülést hátrébb és feljebb raktuk, a kormányt kijjebb nyitottuk. A hátrább került ülés miatt viszont megváltozott a motor geometriája, hiszen minden összefügg mindennel, ezért a beavatkozás után a futóművön is állítani kellett, hogy megőrizzük az egyensúlyt.
Minden megoldható tehát, de ahogy Máté is mondta, rendkívül fárasztó és sok munkával jár, hogy a colosabb pilóták ne szenvedjenek hátrányt zsokéalkatú társaikkal szemben. Az mindenesetre jó hír számukra, hogy Rossit 182 (!) centis magassága dacára is kilencszer koronázták királlyá, s ha így folytatódik a tendencia, akkor újabb 5-6 év múlva már 71-72 kiló és 180-181 centi lesz az átlag a GP-ben. Fel a fejjel, colosok! A számok azt mutatják, hogy nem csak az lehet sikeres, aki Marquezhez hasonlóan az esernyőslányok dekoltázsáig ér…