…csak néztem, hogy milyen szép az élet!

…csak néztem, hogy milyen szép az élet!

- Kategória: Cikkek
0

Csodálatos sorokkal lepett meg minket Anita – Po Pierwsze Ludzie történetének magyar fordításával. Fogadjátok szeretettel!

Leparkoltam az autómmal a bevásárló központ előtt, majd kiszálltam, és akkor észrevettem, hogy egy elképesztően szép motor áll mellettem. Elkezdtem csodálni, miközben a gép másik oldalán egy kis család állt – anya, apa és egy kisfiú nyüzsgött a csomagokkal. Egy szempillantással később előtűnt a semmiből a krómtól csillogó vas tulajdonosa. Mackós férfi bőrnadrágban, csizmában és bőrmellényben, mindkét karján tetoválással, hosszú, ősz hajjal és sűrű, fehér, majdnem köldökig érő szakállal.

A kisfiú szinte sikítva kiabálta:

– Anya, Anya, nézd! Ott a Mikulás!
– Nem kisfiam, az csak egy… – vágott közbe az anyja.
– …ööö… egy motoros! – vetette oda az apa hangjában némi féltékenységgel.

motoros mikulás
 „a motoros leguggolt a gép mellé, kinyitotta oldaltáskáját, és kivett egyet a vele utazó plüssmacik közül…”

A csöppség erre nagyon elszomorodott. Ekkor a motoros a kisgyerek felé fordult, leguggolt és mosolyogva azt mondta:
– Szia! Igazad van, valóban a Mikulás vagyok!
– És hol van a piros ruhád? Miért motorral jársz? – kérdezte meglepetten a kölyök.
– Mivel nyári szünet van, csak ide-oda járkálok, figyelem a lurkókat. Nézem, hogy viselkednek, és így már tudom, hogy kinek milyen ajándékot vigyek Karácsonyra. Tudod, azért járok motorral, mert a rénszarvasok pihennek, legelnek – lesz elég munkájuk decemberben.
– Hol vannak a manóid? – faggatta tovább a gyerkőc.
– Napoznak a tengerparton, hisz’ nekik is kijár a pihenés – fogta rövidre.

Mielőtt újabb kérdés záporozott volna felé, a motoros leguggolt a gép mellé, kinyitotta oldaltáskáját, és kivett egyet a vele utazó plüssmacik közül.
– Jó legyél és hallgass a szüleidre! Hidd el, télen majd visszatérek hozzád valami szép ajándékkal! – de ezt talán már nem is hallotta a könnyekig meghatódott kissrác.

motoros mikulás

Ekkor motoros odafordult hozzám, kacsintott egyet és azt suttogta: – Ő már a harmadik ma! -, majd felült a motorra, és amilyen gyorsan jött, úgy el is hajtott. A szülők csendben, meghatódva toporogtak a könnyeivel küszködő csöppség mellett, jómagam pedig egy végtelennek tűnő pillanatra megálltam, és arra gondoltam: milyen szép is az élet.