Brigi története – Nézd, így váltam motorossá!

Brigi története – Nézd, így váltam motorossá!

- Kategória: Cikkek, Közélet
9

Brigi már-már feladta az álmait, de szerencsére erőt vett magán, így ma már ő is a motorosok boldog táborába tartozhat…

Szeretnem elmesélni a történetemet, hátha van valaki, aki hasonló megpróbáltatásokkal küzd, mint amilyeneken átmentem. Ki tudja: lehet, hogy csak egy kis lökés hiányzik neki ahhoz, hogy elérje az álmait! Körülbelül négy éve kezdődött a történet, amikor egyik nap azzal jött haza a párom, hogy márpedig ő motorozni szeretne, s hamar meg is szerezte a jogsit, és nem sokkal később már az utasaként ültem mögötte a túrákon.

Első közös utunk egy kétnapos, páros vezetéstechnikai tréningre vezetett, mely kapcsán csak úgy zakatoltak bennem a kérdések: Én csak utazom a nyergen, hát mit fogok én ott csinálni? Odavaló leszek egyáltalán? Milyen emberek lesznek? Akarom én ezt igazából? 37 évesen nem vagyok-e öreg bohócnak? De mikor megérkeztünk, azonnal eloszlottak bennem a rossz érzések, és két szenzációs napot töltöttünk el kivételes szervezők és profi oktatók társaságában, akik lelkiismeretes házigazdaként fogadtak bennünket, így rögtön elszállt minden félelmem. Olyannyira jól sikerült a hétvége, hogy búcsúzáskor már határozottan állítottam: jövőre saját motorral jövök…

Egy rossz oktató minden elronthat…

Ekkor 2017 tavasza volt, elmentem hát a suliba, ahol a páromat oktatták, de sajnos én másik trénert kaptam… – Ne is álmodjak róla, hogy sikerülni fog rögtön az A kategória, hisz’ nincs semmilyen motoros előéletem – vágta a fejemhez, és viselkedése is arról tanúskodott, hogy rossz helyre kerültem. Láthatóan élvezte, ahogy a haverjával röhögtek rajtam, mikor nem ment elsőre egy gyakorlat, de az is megesett, hogy a kislányára vigyázott, és ezért oda sem hederített, hogy mit csinálok jól/rosszul…

Akkor telt be végleg a pohár, mikor nagyképűen végigment a pályán, majd pökhendin odavetette, hogy így kéne csinálni. Felkészületlenül küldött vizsgára, ahol egy bója felborítása miatt megbuktam, ő pedig, mint aki igazolva látja a teóriáját, megkérdezte: Biztos, hogy nem akarsz kategóriát váltani? Akkor feladtam, otthon zokogtam, és már-már beletörődtem, hogy soha nem lesz saját motorom.

Lám, erre is jó egy vezetéstechnikai oktató!

Egyszer csak elém állt a párom, és nyújtotta a telefont, a vonal másik végén pedig a vezetéstechnikai oktató volt, aki miatt kedvet kaptam a motorozáshoz. Szavai újra lelket öntöttek belém, ezért megráztam magam, és felhívtam az iskola vezetőjét, ahol a sikertelen vizsgát tettem, hogy újra nekiugrom. Kiábrándító volt, hogy újra csak azt hajtogatta, hogy inkább A2-re vizsgázzak le, sőt próbált visszatámadni: mivel nem volt bukócső a tanulómotoron, az egyik eldőléskor elgörbült a kuplungkar és letört a hátsó lábtartó, szóval fizessem ki a kárt…  Az én lelkiismeretem, becsületem nem ezen a pár forinton múlik, kifizettem, és végleg hátat fordítottam a lelketlen brigádnak.

Jogos az önfeledt mosoly – megvan végre az A-s jogsi!

Ezt követőén elmentem egy magánoktatásra, ahol kitoltak egy CB500-at, amin akkora bukócső volt, hogy egy kisgyerek mászókának használhatta volna… Rögtön tudtam, jó helyen járok, mert azzal kezdték: csak egyre vigyázzak, hogy én ne sérüljek, ha eldőlök vele. – És a motor? – kérdeztem volna vissza, de már mondták is: Abból van másik, ne foglalkozzak vele. Megdöbbenve tapasztaltam, hogy mennyivel könnyebben kezelem ezt a motort, így szinte eggyé váltunk, és ezen felbuzdulva le is csaptunk egy gyönyörű, használt CB500-ra, tehát már saját géppel folytathattam a tanulást. Ekkor már hajlottam a kategóriaváltásra, hiszen a CB A2-vel is vezethető, de ezt elutasították, mivel volt már egy sikertelen A vizsgám – ha váltok, mindent elveszítek, beleértve a KRESZ-vizsgát is.

Nincs lehetetlen!

Teljes elszontyolodás közepette megkaptam egy ismerőstől egy motoros oktató nevét, aki ,,kivételesen oktat és nincs nála lehetetlen”. Ekkor már 2017. október közepe volt. Felhívtam, elmeséltem neki szépítés nélkül, hogy milyen cipőben járok és a mondandóm végét ezzel fejeztem be: ,,szeretnék egy oktatót, aki megtanít motorozni”, mire ő: ,,akkor ne keressen tovább, megtalálta. Jövőre szezonkezdéskor varom a hívását”.

Megértjük, hogy Brigi egyből beleszeretett a Hondába – 2013-as tesztünkön egyértelműen kiderült, hogy ideális kezdőmotor, ugyanakkor elég fürge és izgalmas, hogy a tapasztaltabb motorosok is jól érezzék magukat a nyergében

Azt gondoltam, innen már simán vezet az út a júliusra tervezett nyári túrához, ahova én bizony saját motoron fogok gurulni. Valamit azonban nem vettem számításba. 2018 februárjában kezdtem egy képzést a munkahelyemen keresztül, ami egész évben 200%-os teljesítést kívánt meg tőlem és szinte minden nap hajnalban keltem, este későn feküdtem és az összes szabadidőmet felemésztette a vizsgákra készülés, no meg a projektem kidolgozása. Mindezek ellenére úgy döntöttem, valahogy bele kell férnie a jogsinak is, így tavasszal belevágtam. Szorgalmasan mentem, amikor tudtam, az oktató türelmesen hívta fel a hibáimra a figyelmemet és magyarázta a helyes motorkezelés titkait. Egy Honda Hornettel tanultam, mint az előző helyen, ráadásul volt hozzá egy másik ülés is, így leért róla teljesen a lábam, ami extra biztonságérzetet adott és a bukócső sem hiányzott róla.

Hihetetlen, de mindössze egy hét múlva sikeres vizsgát tettem a rutinpályán!

Időközben a munkahelyi képzésben kezdett vészesen gyűlni a tanulnivaló és sűrűsödni a munka a projektemmel. Elkezdődött a városi vezetés, de a sok-sok teendő miatt a fókuszom sajnos nagyon sokszor nem ott volt, ahol lennie kellett volna. A gyakorlások alkalmával nem volt gond, de lehetett volna jobb is. A forgalmi vizsgákra teljesen ráparáztam, így három sikertelen vizsgával zártam a szezont. Ennek ellenére az oktatóm biztatott, fel sem merült, hogy esetleg ne folytassam, azt javasolta, egyelőre jegeljük a dolgokat és ha végeztem a munkahelyi képzéssel, újult erővel vágjak neki a 2019-es szezon elején. Így is történt, március elején jeleztem felé, hogy lelkiekben készen állok és írasson ki vizsgára április harmadikára, előtte pedig szeretnék 2-3 napot gyakorolni, ezért erre a hétre szabit vettem ki, hogy véletlenül se zavarhasson be semmi. Lám, amikor már semmi nem akadályozott, zavart, elsőre, csont nélkül levizsgáztam

most pedig már csak arra várok, hogy mielőbb postázzák a plasztikkártyát – igen, megvan a nagy A-s jogsim!

Köszönöm, ha megosztjátok a történetemet, mert szerintem erőt adhat azoknak, akik hozzám hasonlóan a túl sok elfoglaltság vagy egy nem megfelelő oktató miatt szenvednek, esetleg ezért lemondanának a motorozásról. Ne tegyék, ne tegyétek: Az érzés mikor a vizsgabiztos a vizsga végén gratulál és balesetmentes közlekedést kíván, mindent megér!

Széles utat és sok-sok balesetmentes kilométert kívánok minden motorostársamnak!

Üdvözlettel: Brigi