Motorostúra: Egy hét az Alpok és Dolomitok legszebb részein

Motorostúra: Egy hét az Alpok és Dolomitok legszebb részein

- Kategória: Események, Kiemelt cikk, Túra
2

Tűkön ülve vártuk az indulás napját: ketten vágunk bele Nikivel a motoros nyaralásunkba, mégpedig számottevő nyelvtudás nélkül, egy idegen országba, de így legalább kalandos lesz. A cél Észak-Olaszország feltérképezése és a lehető legtöbb hágó meghódítása, már ha az időjárás engedi…

Az új – vagyis nekem új – motor, a VFR800 a hosszú útra teljesen felkészítve, friss olaj, új fékek, éppen csak bekoptatott Michelin Pilot Road 5 papucsok, vagyis nem lehet baj. A szállások lefoglalva, csomagunk a gépen – indulhat az első szakasz.

Első nap – Kranjska Gora

Délelőtt indulunk el, még éppen nem kínoz minket a forróság. A valódi úti célunk, a Dolomitok szíve több mint 700 km-re van, és autópályát nem szeretnénk használni, ezért beiktatunk egy megállót. A napi etap végállomása a szlovéniai Krajnska Gora városkában lesz, ezért Szentgotthárdnál hagyjuk magunk mögött Magyarországot, s távol a forgalmas városoktól haladunk, eltökélten száguldva a legendás 69-es út felé. Újraaszfaltozott szakasz fogad minket a Stausee Soboth-tól egészen Lavamündig, élvezzük is a kiváló utat.

Hűsölés a Jasna-tónál, Kranjska Gora mellett

Pici pihenőt tartunk a szerpentin tetején lévő parkolóban, majd tovább haladunk, és elkészítjük a “kötelező fotót” Magdalensbergnél. Ezután osztrák oldalon motorozunk Klagenfurtot és Villachot kikerülve a Júlia-Alpok csúcsai alatt, végül a csodaszép 109-es úton, a Wurzenpasson keresztül érkezünk Szlovéniába. Javaslom, aki erre jár és van elég ideje, látogassa meg a bunkermúzeumot is! Sőt, ha sietsz, határ előtt néhány száz méterrel egy „ottfelejtett” T34- es tankot is megcsodálhatsz!

Lavamünd még mindig fantasztikus hely

Mi innen egyszerűen csak legurulunk a szállásunkhoz, ahol már várnak minket. Jól haladtunk, elég sok időnk van, ezért kis pihenés után elindulunk felfedezni a várost. Étteremből bőven van kínálat, így megvacsorázunk, és ezután a mesterségesen kialakított Jasna-tóhoz sétálunk, hogy kigyönyörködjük magunkat a körülöttünk magasodó hegyekben. Pózolunk a mitikus kecskebak Zlatorog (Aranyszarv) szobrával, ami egyébként a Vrsic-hágó kiindulópontja is.

Második nap – Faedo

Reggeli után a Vršič-hágó 50 hajtűkanyarján keresztül érkezünk Bovecbe – végig a 206-os jelzésű úton haladunk, élvezzük a látványt. Trentától még 18 kilométer Bovec városa, az út végig a Soča völgyében vezet, igazán megéri megállni néhány helyen és a víz felett feszülő függőhidakról megcsodálni a félelmetesen gyors folyású, hihetetlenül türkizszínű folyót. Tervben volt, hogy a Mangartra is felmegyünk, de az útviszonyok ezt nem tették lehetővé – a hó még makacsul tartotta magát a hágón. Hamarosan átléptük a határt, majd a lenyűgöző Predil-tó partján rápihentünk az előttünk álló részre. SP76-os számú úton haladtunk a motorosok által kedvelt szakaszon Sella Nevea felé, ahol sziklába fúrt, rövid alagutak tarkítják a szokatlanul meredek hegyoldalakat – ha a környéken jársz, nem érdemes kihagyni.

Megérkeztünk a Pordoira. Ígérem, legközelebb rávállalunk a felvonóra is!

Ezután sík vidéken közelítettünk a szállás felé, igaz mindvégig a Dolomitok tövében motoroztunk. Ismét egy kihagyhatatlan, bakancslistás hágó jött szembe, a San Boldo. Érdekessége, hogy az összes visszafordító alagutakban van és váltakozva haladhat a forgalom ezen a szakaszon, csakúgy, mint a Staller-nyergen. Érkezésünk előtt egy héttel kerékpáros világsztárok koptatták itt az aszfaltot, ugyanis az olasz körverseny, a Giro d’Italia egyik napi szakasza volt.

Mikor megpillantottam a falut, már tudtam, hogy jó ötlet volt Faedóban szállást foglalni

Innen már közel a cél, ezért az SS47-es főúton nyugati irányba haladunk Trentót elhagyva Bolzanó felé, s innen már csak egy ugrás a gyönyörű település, Faedo, ahol négy éjszakát töltünk el. Szállásunk, a La Fagitana igazi gyöngyszem, ahol a motor a teraszon, az ajtónk előtt pihenhet, hihetetlenül kedves házigazdáink – akik egyébként almatermesztők is – minden nap megleptek minket saját, házi készítésű almaszörpükkel. Az egész település varázslatos, egyik ámulatból a másikba esünk, főként a szobánkból nyíló kilátást csodálva – egyszerűen tökéletes.

Harmadik nap – Irány a Timmelsjoch!

Csak nagyjából voltak megtervezve a napjaink. A lényeg, minél többet látni a környékből, minél magasabbra eljutni, jöjjenek sorban a hágók! Ezért a bőséges reggeli után már ereszkedtünk is le a völgybe, ahová egyébként négy kilométer hosszú, versenypályának is beillő szerpentin vezetett. Olyan volt az aszfalt, hogy részemről az is elég lett volna, ha itt le-fel megyek 2-300 kört, és megvan a napi program. Előbb a pálmafákkal szegélyezett Meranóba ereszkedtünk le, innen megcélozzuk Bolzanót, majd onnét az SS508 jelű úton haladunk egyre magasabbra, egyre kanyargósabb utakon. Első hágónk a mai napon a Penser Joch, 2211 méter magasan. Forgalomtól mentes időszakban motorozunk, s bármerre nézünk, csodálatos panoráma tárul elénk. A csúcson holland, német, lengyel motorosokkal együtt fényképezzük a nyomokban havas tájat. Tovább haladunk, a következő hágó, egészen pontosan a Jaufen (2094 m) felé, hogy ismét 2000 méter feletti, friss, alpesi levegőt szívhassunk magunkba, s itt fogyasztjuk el az “ebédet” a hüttében. Nagy a forgalom, rengeteg az autós, motoros, pedig június eleje van. A farmernadrágos Vespásoktól kezdve a kopott térdvédőjű, adrenalintól túlfűtött Aprilia RSV-ig akad itt minden.

Olasz gyöngyszemek a parkolóban ötventől ezer köbcentiig

Nikivel most közlöm, hogy olyan helyre tartunk, ahol pár napja még gőzerővel dolgoztak a hó eltakarításán. Irány a Timmelsjoch! Ez az út fizetős (SS44bis), de csak abban az esetben, ha a sógorok felől érkezel. Mi az olasz oldalról tartunk felfelé és erre is jövünk vissza, így zsebbe marad néhány hűtő mágnes ára, egészen pontosan 14 euró.

Ma nyitották meg – nem véletlenül…

Itt már tényleg durvulnak a kanyarok, amit az is mutat, hogy az egyik visszafordítóban egy VFR1200-t segítek a tulajnak letolni az útról – nem adta ki neki. Az ijedtségen kívül más baj nem történt szerencsére. Vízesések, mély völgyek, havas csúcsok fogadnak, majd megint előjön a szokásos érzés: ezért jöttem, itt vagyok, köszönöm!

Komoly dilemma, hogy minden kanyarban megálljak fényképezni vagy csak motorozzak, amíg le nem megy a nap…

Akkora a forgalom, hogy nem lehet tempósan haladni, ettől függetlenül élvezhető az út. Egyre több a még megmaradt hó az út szélén, ahogy haladunk felfelé, és hűl az idő. A hőmérő az előbb még 25 °C-ot mutatott, most már csak 13, és csökken… Alagutak egész sora (szám szerint 18 db), vízátfolyások, vízesések, egyszerűen mesés. A csúcshoz közel a gerincen hatalmas köd “esik át”, csodáljuk, ahogy szemmel láthatóan hömpölyög. Amint belefutunk a ködfelhőbe, a hőmérséklet is úgy csökken, egészen a célig, a 2509 méter magas pontig, ahol elérjük a Timmelsjoch vagy olaszul Passo del Rombo alpesi út tetejét, valamint a túránk leghidegebb pontját.

Június 8-án, délután + 3 fok van. Igazi tél fogad minket a völgyben mért 25 fok után…

Utólag derült ki, hogy elképesztő szerencsénk volt, ugyanis aznap nyitották meg az utat a forgalom előtt. A több méter magas hófalakból ítélve nem is csoda, hogy eddig zárva volt előttünk.  Nézelődés és a kötelezők után (fotók+matrica+hűtőmágnes) az olasz oldalon maradunk, és leereszkedünk a hegyről. Szívem szerint minden visszafordítóban készítenék egy képet, de lehet, hogy ez csak a hobbifotós-szenvedélyemnek köszönhető. De ez a hely (is) maga  a csoda. Gyorsan leereszkedünk Meranóba, és onnan – Bolzano érintésével – az SS38 úton térünk vissza a szállásunkra, ahol még le kell küzdeni  zárásként azt a négy kilométeres, tömény szerpentint. A fenébe, már megint ezek a fránya kanyarok…

Idilli csend és látvány a Misurina-tó mellett

Másnap reggel újból elbűvöl minket a háziasszony, Flora, aki az előző naphoz hasonlóan most is kitett magért. Nem viccel, ha reggeliről van szó. A svédasztalos kínálat lenyűgöző, és még ezen kívül is válogathatunk a fogásokból. Rántotta, frissen sütött croissant… Utána öltözés, irány a Garda- tó.

Trento felé haladunk, majd a várost kikerülve az SS45bis jelű úton közeledünk célunk felé. Türkizzöld tavak mellett állunk meg, hogy örökre magunkba zárjuk a feledhetetlen látványt. Havas hegycsúcsok között, pálmafákkal szegélyezett tópart, s hogy tovább fokozzák a látványt, siklóernyősök ereszkednek alá a magasból több helyen is. Az alig húszezres  Riva del Garda településnél elérjük a Garda-tó északi partját.

Talán az út legszebb része volt – a Timmelsjoch

Utazás előtt mondták, hogy nagyon nagy a  forgalom a tó nyugati oldalán. Ezt én nem vettem komolyan, mert azt gondoltam, ez csak a nyár közepére érvényes. Tévedtem… A motornak alig találtam parkoló helyet, igazi kihívás itt közlekedni, pláne autóval. A látvány viszont kárpótol a forgalom okozta kellemetlenségek miatt. Egyik alagútból a másikba érkezünk, közben pedig festői tájban gyönyörködhetünk. Ezután az SP38-as úton picit beljebb megyünk a parttól, és innét magasabbról tekinthetjük meg a tájat.

Pálmafák a havas hegyek között – ez Riva del Garda

Egy kanyart sajnos elszúrtam így egy fontos látnivaló kimaradt – ez Strada della Forra (semmiképp se hagyjátok ki ha erre jártok!). Egészen Madernóig motoroztunk egy igazán jó olasz pizzaért, de bátran mondhatom, hogy megérte! Majd visszaindultunk lassan, lépésben, és szó szerint is, ugyanis Riva del Gardában tettünk egy nagy sétát a parton. Eljutottunk ide is, és jó döntés volt – beszéltük meg egy fagyi mellett a turistaáradatot szemlélve.

Kell egy pihenőnap is!

Ismét elindultunk a Garda-tó felé, mivel nem hagyott nyugodni, hogy itt vagyunk, és mégsem motoroztunk a Strada della Forrán. Na ez ma se történt máshogy, tekintve, hogy a meteorológia radarokat figyelve a tó fölött intenzív eső van. Visszafordultunk és elmentünk egészen Caveleséig, majd onnét a szállásra, mielőtt megáznánk Ránk fért már egy kis pihenés – ez a nap így is kiváló volt. Kell is a pihenés, hiszen másnap kelet felé fordulunk, de – szerencsére – még nem hazafelé, csak Heiligenblutig. Elköszönünk a vendéglátóktól, és most már csomagokkal teljesen felpakolva legurulunk a kis hegyi szerpentinen. Közben azon gondolkozom: tuti, hogy visszajövünk erre a szállásra, már csak a kétszer négy kilométer szerpentin miatt is!

Misurina után itt a következő tó, a Landro

Végig a völgyön Bolzano felé égbe nyúló meredek hegyek között suhanunk, jobbról- balról almáskertek követnek, ameddig a szem ellát. SS48-on indulunk kelet felé, egyre mélyebben járunk a Dolomitok vonulatai között, gyönyörködünk a hegyekben. Kemény pillanat ez, mert Canazeit elhagyva nehéz döntést kell meghozni: balra “Passo Sella” jobbra “Passo Pordoi” felirat fogd minket. Micsoda dilemma! Végül úgy határozunk, hogy irány a Sella-hágó 2240 méteren, ami a tavalyi tiltás dacára most engedély nélkül, szabadon bejárható! Jómagam öt év után tértem vissza ide, és ugyanolyan várakozással haladok, mint első alkalomkor. Megálltunk és csak bámultuk a Sella tornyokat. Nem tudom miért és nem tudom honnét jön ez az érzés, amit ez a hely kivált belőlem! Mindig lenyűgöz, most sem tudok betelni vele. Egy órát eltöltünk itt, visszafordulunk és már kapaszkodunk is fel a Pordoira, ami egy (!) méterrel alacsonyabb (2239 m) a Sellánál. Ez az alpesi átkelő is az SS48-on keresztül közelíthető meg. Fenyveserdőn keresztül haladunk felfelé, majd alpesi mezőket átszelve abszolváljuk a 28 hajtűkanyart. Innét kabinos felvonó indul egészen 2950 m magasra, szóval ha van egy kis időd (és bátorságod) ne hagyd ki! Legközelebb mi is beiktatjuk.

Kilátás a Selláról a Pordoi felé – lenyűgöző

Indulás tovább a pordói keleti lejtőjén Arabba irányába – az  SR48 aszfaltcsíkja kényezteti a VFR-t és minket egészen Falzerego-hágóig. Még mindig magashegyi úton vagyunk, egészen pontosan 2105 m magasan. Érdemes elidőzni a kápolnánál, mi is ezt tettük, majd tovább a Valparolára, ami innét csak egy karnyújtásnyira található.

„Szia, Te gyönyörű Sella! Öt éve találkoztunk utoljára, de alig vártam, hogy újra lássalak!”

Cortina ‘d Ampezzót elhagyva még egy hágó a Passo tre Croci (1809m) következik, mielőtt megérkezünk a Misurina- tóhoz. Az 1754 m magasan fekvő tengerszem télen be van fagyva, s jegén 1956-ban téli olimpiát rendeztek.  A Landro-tó mellett még megállunk, majd Dobbiacco után hamarosan osztrák földön találjuk magunkat. Irány a mai szakasz végállomása Heiligenblut. Mielőtt megérkeznénk a Jungfrensprung-vízesés mellett még megállunk. Varázslatos hely ez, ugyanis a legenda szerint egy szűz az ördög elől menekült itt, majd kétségbeesésében a mélybe vetette magát a sziklafalról, de az angyalok segítségével túlélte a zuhanást. Ezt mesélik a helyiek a 130 méter magasról lezúduló Zobenitz-patakról.

Irány Magyarország – egy kis kitérővel

A terv az volt, hogy reggeli után a Hochalpenstrassen végig motorozunk és csak azután fordítjuk hazafelé a VFR elejét. Ezt azonban az éjszakai vihar meghiúsította, majd reggelre olyan köd ereszkedett Heiligenblutra, hogy azt hittük, késő ősz van. A hegyen elhelyezett webkamerákat végigfutva feleslegesnek tartottam felmenni a vizes, ködös hegyre. Szomorúan, de elindultunk haza. Gyenge, szemerkélő esőben haladtunk a 106-on Spittalig, majd a leggyorsabb utat választva, az A10 autópályán hagytuk magunk mögött az élményeket.

Felejthetetlen motoros nyaralás kerekedett ebből a túrából. 2231 km-t tettünk meg, milliónyi emlékkel gazdagabban lettünk, és csak néhány bosszús pillanatot kaptunk az egy héttől és a Dolomitoktól. Anno konokul elhatároztam, hogy megmutatom Nikinek a Sella-tornyokat, addig, amíg ki nem tiltják a bolzanoi „nagyonzöldek” a motorkerékpárokat a hegyről. Ez sikerült, ezért örülök, és egyébként is különleges túra volt, mert most először nem utánfutóval vittük a motort a viszonylag hosszú távra, sőt most először voltunk kettesben ilyen nagy túrán!

Fájó szívvel búcsúzunk a gyönyörű hegyektől. Ígérjük, még visszajövünk!

Akárhogy is, mindenkit csak arra tudok biztatni, hogy bátran tervezzen, rajzoljon túratervet – amihez itt egy kis segítség -, és vágjon bele, mert utazni, és főleg a Dolomitokban motorozni fantasztikus élmény! Olyannyira, hogy mi már most rajzoljuk a következő túra útvonalát…

4sr HUngary