Kipihenve és kalandra éhesen keltünk, jómagam félig már bepakolva. Igazából több időt vett el a kamerák és rögzítők előkészítése, mint egy reggeli fogmosás és zuhanyzás… visszagondolva az is lehet, hogy a sorrendben is fontosabb volt. Tökéletes reggeli után jóízű teázás a friss levegőn Alex és Béla barátom társaságában, akik szintén izgatottan várták a kaland autós verzióját. Aztán elsők között szereltem fel vasparipámat, miután feladtam a kisérőautóra a cuccaim nagy részét. Igazából csak a stúdió és egy vízzáró réteg volt egy wetbagben felpókozva Bessie hátsójára.
Izgatottan vártuk a motorokon ülve a később ébredőket, a nagy reggeliseket, illetve a sokáig dorbézolókat. Meglesz ennek még a böjtje, gondoltam, de én akkor már minden porcikámmal vártam, hogy mit tartogat számunkra mai kalandunk.
Végre útnak is indultunk és igazi élménymotorozás… már-már felvonulásos érzés volt kihajtani a városból. Elvégre harmincas csoportunk tökéletesen adta ezekhez a decibeleket és mosolyokat is.
Ötödik Nap (Manlai – Rothang Pass – Jispa)
Hihetetlen mennyire kedvesek itt is az emberek! Más vonásaik vannak, mint délen a nagyvárosban, de ez érthető is. A kedves mosolygás, integetés, illetve a „nagy fehér emberre” csodálkozás az viszont maradt és felettébb élveztük. A celebfelvonulás után azon kaptam magam, hogy máris hatalmas hegyek lábainál vagyunk és kezdünk felkapaszkodni a szerpentineken.
Teljesen kellemes aszfaltút volt, de elég sűrű katonai forgalommal, ami zavarni maximum egy-egy kielőzésnél zavart minket. Megálltunk egy ellenőrzőponton, s ez tökéletes volt egy kis nyújtózásra és a helyi teherautók szemügyre vételére.
Ezek a járművek jelentik sok-sok kis falunak az életben maradást, mivel más módon nem jut el hozzájuk se étel, se gyógyszer, se ruhák, se semmi. Életművészek ezek a sofőrök, akik nem csak hajmeresztő vezetésükről híresek. Szeretett járgányuk egyben lakóhelyük is, amit sikerült is megörökítenem.
Izgalmas és veszélyes élet ez. Na, de mehettünk tovább, szóval mindenki motorra pattant és folytattuk a kanyarvadászatot. Kezdett kiderülni, kinek mennyire van „összerakva” a maga kis gépe.
Egy-kettő karbis nem bírta annyira az oxigénben szegény levegőt, de ez nem volt törvényszerű. Egy-két világítás-, valamint elektromos probléma még adódott, de mindent orvosoltak 10 perc alatt szervezőink.
Bessie élte életét és úgy durrogott, hogy felkeltettem volna bármilyen téli álmot alvó állatot a környezetemben, de én valahogy rettenetesen élveztem ezt a zakatolást és visszahörgést, amivel produkálta magát nekem. A táj meg egyszerűen másvilági volt. Nem is jó itt száguldozni, mert az ember nem látja ezt a lélegzetelállító környezetet.
Jó, mondjuk ezekkel a motorokkal annyira nem is lehet… Bessie kilométerórájára például rakott valaki egy GoPro rögzítőt (ebből is tudtam, hogy egymásnak vagyunk teremtve), nem mintha működött volna a mérő, de itt ez is tulajdonképpen mellékes.
Módszeresen kapaszkodtunk felfelé, amikor arra lettünk figyelmesek, hogy egyre több autó és teherautó van az út szélén. Pár perccel később egybefüggő sor volt mindenféle járműből. Senki és semerre nem mozdult. Elkezdődött a motoros előrekúszás, de a nagyvárosi centizgetést itt az út is nehezítette.
Ugyanis elérkeztünk arra a szakaszra, ami miatt le volt zárva a hágó. Illetve nem is tudom, hogy le volt-e hivatalosan zárva, de közlekedni nem lehetett, az biztos. Helyenként vízátfolyások, durva kőtörmelékek, félig leszakadt útszakaszok emelték a pulzusszámunkat. No meg SÁR… SÁR, SÁR és SÁR.
A kedvenc jelenetem egy olyan 60-70 méteres szakasz volt, ahol a motor tengelyig süllyed a sárba és előttem az út két oldaláról az emberek sorfalat álltak. No nem azért, mert a raliteljesítményünknek akartak drukkolni. Módszeresen köveket dobáltak a sárba, hogy tovább tudjanak haladni. Szerencsénkre amikor egy-egy motoros jött, akkor abbahagyták… nagyjából 😊. De semmi nem tudott volna megállítani bennünket és átjutottunk egyben, sáros fogakkal vigyorogva a túloldalra.
Továbbra is kellemes aszfalt utunk volt szállásunkig és mire megérkeztünk a motorok módszeresen sártalanították magukat. Viszont mielőtt megérkeztünk volna, volt még egy izgalmas megállónk, ugyanis meg kellett tankolni a motorokat.
Itt el kell mondanom, hogy volt a kisérőautókban plusz benzin, de azt akkor használtuk csak, amikor olyan szakaszon mentünk keresztül, ahol a benzinkút fogalmát se hallották vagy húsz éve.
Szóval amikor megérkeztünk, HATALMAS tumultus közepébe cseppentünk.
Egy négykutas (nyolcpisztolyos) kúton sorba állt, körülbelül 25 autó, 15 kamion és megjöttünk mi a magunk 3-4 terepjárójával és 35 motorjával. Indiában nem te tankolsz magadnak. Ők tankolnak neked. És nekik fizetsz. A nyolc pisztolyra volt két srác.
Elég komoly Incredible India feeling kerekedett ebből. Szervezőink vitatkoztak, kiabáltak és mutogattak nekünk, hogy merre kerüljük a sort. Ettől még nagyobb mutogatás, kiabálás kerekedett.
Már kiabáltam volna hülye pesti gyerekként, hogy hagyjuk a pékbe és menjünk a következőre amikor megpillantottam egy táblát amire az volt írva, hogy a következő kút 314 km múlva következik. Végül béke lett, és mindenki megtankolta a járgányát sikeresen, majd nem sokkal később meg is érkeztünk Jispára.
Kemény és fárasztó nap volt, leginkább a szintkülönbség miatt. Egy-két motoros kolléga elég hamar el is tűnt vacsora után. Kit a szapora, kit a légionáriusbetegség zavart gyorsabban a szobájába. A keménymag élvezte a csodálatos kilátást és a szállásunk mellette csörgedező patakot még egy ideig, majd mi is nyugovóra tértünk. A következő nap még magasabbra, 4000 méter méter felé merészkedtünk. Szóval kellett is az energia…
Hatodik Nap (Jispa-Sarchu)
Borongós, szemerkélős napra ébredtünk, szóval mindenki elkezdte elővenni az esőcuccait. Én csak kabátot vettem fel, mert errefelé a nyár végén kevés csapadék esik. Főleg ilyen magasságban.
Ezen a napon ugyanis célunk 4890 méteres Baralachala hágón keresztül vezetett. Szállásunk után nem sokkal egy ellenőrzőponton néztük a mellettünk épülő hidat és ott el is állt tulajdonképpen az égi áldás, és nem is esett onnantól fogva.
Egyre jobban kezdtem hozzászokni a levegőhiányhoz és kezdtem belerázódni a terepezésbe is. Kellett is, mivel ezen az úton nem csak zöldes hegyeket váltották a kopár sziklás tájak, de az utak is kezdtek egyre rosszabb minőségűek lenni.
Egyik pillanatban rettentő kegyes volt hozzánk a természet, csodás utunk hegyi patakokkal, tavakkal és bolygón kívüli látvánnyal csipkézve, a következőben pedig a csodás patakok elmostak komplett útszakaszokat és úgy kellett átvágnunk rajtuk, hogy sejtelmünk sem volt mi került a kerekeink alá.
Az ember sokkal jobban fárad ilyen magasságban és sokkal nehezebb koncentrálnia az út veszélyeire, de minden percet megér a kaland. Élveztük is minden porcikánkkal és hatalmas, de fáradt fülig érő mosolyokkal.
Főleg akkor, amikor végre újra tükörsima aszfaltra értünk a szállásunk előtti pár kilométeren. Mindenki megcsavarta a motorja szarvát, ahogy csak tudta. Bessie kéjesen felhörögve falta a távot egészen Sarchuig, ami 4200 méter magasan fekszik.
Ilyen magasan aludtunk aznap, mégpedig úgynevezett luxussátrakban. Előre féltünk a megnevezéstől, de kiderült, hogy tényleg elég jól felszerelt „szobákról” van szó. Angol WC és papír is, mosdó, valamint még egy lámpánk is volt, ami este tízig égett kikapcsolhatatlanul, mert kapcsoló nem volt rajta.
Azért azt is hozzátenném, hogy a hegyekben azért az ételek széleskörűsége lecsappan érthető okokból. Zöldséges és/vagy tojásos rizs/tészta, maggi (ami náluk a leves… igen az a márka) amibe hol van valami száraz zöldség, hol nincs és csoki meg chips. Nagyjából ezen éltünk meg teákon. Megvolt benne minden, ami a haladáshoz kellett, de azért, aki gourmet túrára vágyik, az kerülje el ezt a környéket.
Vacsi után gyorsan nyugovóra tértünk egy kis égbámulás után. Ilyen tisztán soha nem láttam még az eget, a csillagokat és a tejútrendszert. Aztán a bőrbe hasító hideg bezavart minket a sátrainkba, hogy eleget aludjunk a következő kemény napunk előtt, amikor becéloztunk magunknak három 5000 méter körüli hágót.
Minden bizonnyal ez lesz életünk egyik legkeményebb kalandja…
Magyar motorosok Himalája-túrája – a sorozat korábbi részei