Jön a kilencedik nap Leh és Nubra völgye között, és érintjük a világ legmagasabb, motorral bejárható útját… Kezdődjön a kaland!
Reggel újra készülődtünk és málháztuk fel újabb motorjainkat. Csalódott senki nem volt, de azért határtalanul boldog se. Mindenkinek a szívéhez nőtt korábbi motorja, hisz annyi nehézségen voltunk túl velük. Ezeket a „felhőket” azonban hamar elűzte az a gondolat, hogy ma eljutunk a világ egyik legmagasabb motorozható pontjához.
Motoros túra a Himalájára – előttünk a csúcs!
Utunk először a városból kifelé vezet, de már olyan rutinosan pofátlankodunk be, hogy akár helyiek is lehetnénk. Gyors tankolás és irány vissza hegyekbe. Útközben szokjuk az új motorokat, amik meglepően újak voltak és működött rajtunk minden elektronika… Lám, az elkényelmesedett, romlott Nyugat szaga már ide is beférkőzött. Bessie hangjától viszont messze elmaradt az összes motoré, hiányoltuk is a többiekkel.
Az út kellemes volt és aszfalt egész sokáig a szokásos kavicsfelhordásokkal, majd a csúcs előtti szakaszban átváltott pokoli nehézzé. Sose fogom elfelejteni amikor megindultunk a sziklás részen a csapattal. Valószínűleg sokunkban kelt már olyan érzés a sok kilométer és kaland után, hogy úgy érzi, ez milyen kemény volt és már-már félistenekhez hasonlító szobrokat képzelünk el magunkról, miközben mítoszokba szövik kalandjainkat. Na valami hasonló ábránd körvonalazódott bennem, amikor végre megindultunk Khardung La csúcsát meghódítani, és egyszer csak egy mellékútról mellénk kanyarodott két félmeztelen bringás, akinek ugyanez volt a célja. Érted, izzadunk a motorokkal, ők meg feltekernek, pedig itt már jóformán oxigén sincs… Szóval sose gondoljuk egy pillanatra se magunkról, hogy kemények vagyunk, mert mindig van egy nálunk keményebb.
Itt még volt út alattunk…
Iszonyat kemény volt felfelé menni a motorokkal. Hatalmas sziklák és elakadt motorosok mindenfelé. Ha megálltál, alig tudtál újra elindulni, akkora köveken kellett áthuppannia a kerekeknek. Egyre jobban fogyott türelmem és szidni kezdtem magam, ha valamit rosszul csináltam, de azért szépen lassan haladtam felfelé. Azért a motor blokkja is kapott rendesen, de bírta a strapát.
Ötezer méter felett nagyon nehéz az ilyen fajta sport, aki nem tapasztalta, el sem tudja képzelni. Egyre többször jött rám a légszomj, de hajtott felfelé a becsület.
Aztán amikor végre felértem, majdnem túlhajtottam a célon, mire rávettem az agyam, hogy végre állítsa meg a motort és pihenjünk meg kicsit.
Khardung La fenséges csúcsa a világ egyik legmagasabb hegyi útjáról
Elhallgatott körülöttem a motorzaj, a sziklák ropogása, és átvette a helyét a fülemben dobogó szívem, a sípoló tüdőm, de leginkább az a kellemes búgó szél és eszméletlen nyugalom. Mintha minden zaj víz felett lett volna, mi meg víz alól fülelnénk. Gyors fotó az egyik táblánál, majd Nikuval beszédelegtünk a szuvenírboltba, de szörnyű bóvli cuccok voltak ott, szóval gyorsan kifordultunk.
Be kellett osztanunk az időnk, mert azt mondták, hogy 20 percnél tovább ne nagyon maradjunk fent a ritka levegő miatt.
Gyors csoportkép és zászlóelhelyezés a csúcson és szedelőzködtünk is, hogy elinduljunk lefelé levegőt kapni kicsit.
Vert hadunk. Aki tud mosolyogni, azt nem kellett erőltetni, a többieknek meg belülről teszik, ők így örülnek…
Amikor megláttam az utat lefelé, elszörnyedve kérdeztem, hogy mikor leszünk újra normális úton, amire a pár kilométer válasz érkezett. Mindannyian tudtuk, hogy mit is jelent ez. Kicsit feszültek voltunk Nikuval, így lemaradtunk a csoporttól és úgy voltunk vele, hogy ha elindulunk lefelé, akkor legyünk túl rajta, amilyen gyorsan csak lehet. Nem voltam és nem is vagyok büszke a tempóra és stílusra ahogy lefelé mentünk, de éreztük, hogy vagy úgy megyünk, mintha semmi nem jöhetne szemből vagy lassan araszolva elfáradunk valahol félúton, és abból lesz a baj. Hála az égnek semmi sem tudott meglepni minket, de saját tudásunkhoz képest elég veszélyesen mentünk a meredélyen, egészen az áhítatott aszfaltútig. Amikor odaértünk, szinte a világ is megváltozott, a lelkünk is megnyugodott, porcikáink is kevésbé fájtak és mindemellett még a táj is teljesen átalakult. A csipkézett hegyek közül beléptünk a sivatagos pusztaságba és kanyonokba. Egyik oldalon sivatagos dűnék váltották egymást, másikon meg magasba emelkedő hegyeket lehetett csodálni. Káprázatos helyeken motoroztunk.
Tevegelni nem akartunk. Ültünk mi már eleget…
Végül elérkeztünk Nubra völgyében a következő megállónkhoz, ahol a sivatagok különleges lakóit látogathattuk meg.
Oázis mögötti csodás hegygerincek
Miután kitevéztük magunkat, elindultunk szállásunk felé, ahol végre kipihenhettük az út fáradalmait. Szobaelfoglalás, fürdés és evés után kitaláltuk, hogy másnap kora reggel felmegyünk az egyik közeli buddhista kolostorba, meglesni egy reggeli szertartást, a helyet magát és ezen felül egy másik hatalmas látványosságot. Mondanom sem kell: aznap se kellett senkinek altató…
Magyar motorosok Himalája-túrája – a sorozat korábbi részei