Miként jutott el a Suzuki az első, 30 köbcentis géptől a MotoGP-ig és a Hayabusáig? A történet éppen 70 éve kezdődött Hamamatsuban…
A Suzuki első motorkerékpárja hasonló volt, mint sok más gyártó kezdeti próbálkozása: lényegében egy motorizált kerékpár, mely a kevésbé tehetősek mindennapjait könnyítette meg akkoriban. Éppen hetven éve, 1952-ben látott napvilágot az első változat a maga 30 köbcentis erőforrásával, ennek csúcsteljesítménye 0,2 lóerő volt. Érthető, hogy a Suzuki mérnökei nem találták elég nagynak és gyorsnak, így visszaültek a tervezőasztalhoz. Még ugyanebben az évben elkezdték tesztelni a második prototípust, ami 36 köbcentivel és – négyezres percenkénti fordulatszámnál – 1 lóerős teljesítményével már készen állt a sorozatgyártásra.
Shinzo Suzuki, a vállalat akkori igazgatója és Michio Suzuki, az alapító részt vett a teszteken, hogy személyesen győződhessenek meg motorjuk minőségéről. Javaslataik közül minden fontos módosítást átemeltek a szériamodellbe, s így született meg a Power Free nevű motorkerékpár, a Suzuki első kétkerekűje. Futóműről természetesen szó sem esett, hiszen a háború utáni évtizedben a kedvező ár és a minél egyszerűbb szerelhetőség voltak a hívószavak, az ütéscsillapításért rugós nyereg felelt akkoriban.
Fényes jövő várhatott volna a gépre, ám a lehető legrosszabbkor, 1952 augusztusában módosították a japán közlekedési szabályokat, és a reform után rohamosan nőtt az 50 köbcentinél nagyobb motorok iránti kereslet.
Ekkor ismét munkához láttak a Suzukinál, és 1953-ban piacra dobták a Diamond Free-t, ami a márka zászlóshajójává vált. A közel 60 köbcentiméteres, 2 lóerős motorkerékpárból a megjelenését követően havonta 4000 darabot értékesítettek és miután megjelenésének évében a Fuji-hegyen győzelmet arattak vele, a szám 6000 példányra emelkedett. Nagy szó volt itt nyerni, hiszen közel száz vetélytárssal küzdött a Suzuki pilótája a 27 kilométer hosszú pályán:
Érdekes körforgás, hogy napjainkban reneszánszát élik a Suzuki első modelljéhez hasonló járgányok, csak most nem apró benzinfalókat, hanem akksit és villanymotort építenek a bringákba. A cél ugyanaz: az autóhoz viszonyítva kedvező árú, olcsón fenntartható közlekedési eszközöket készíteni a tömegeknek, hogy könnyebben, gyorsabban eljussanak A-ból B-be.