Nincs rendszám? Van bírság… Ez a túra is jól kezdődik.
.
Határozott negyvenes tempóval haladtam a naplementébe, jó néhány órája húztam a gázt, és már kezdtem érezni a vállamban a görcsöt. De a jó zenei válogatás, ami a fülemben szólt, feledtette ezt a kis kényelmetlenséget. Az 1-es főutat követtem, mely be volt jelölve a Dalma által lelkiismeretesen elkészített térképen. Csak ez a pár fénymásolt papír nyújtott támpontot a hosszú úton, ami tele volt tűzdelve Dalma vicces kommentjeivel, ez később sokszor okozott vidám perceket az ismeretlenben. Sötétedett, mire Mosonmagyaróvárra érkeztem.
Terveztem, hogy a városon túl sátrat verek. Miközben ezen filóztam, már a városközpont körforgójában csavartam a kormányt. Egyszer csak figyelmes lettem egy fiatalemberrel, aki nekem integet, hogy álljak meg egy percre. Levettem a kezemet a gázról és lelassítottam a valamelyest működő hátsófékkel. Rövid bemutatkozást követően én is rájöttem, hogy netes ismerőssel, MováriDrz-vel van dolgom. Nagy mázlim volt, hogy az utazás részleteit megoszthattam még valakivel aznap.
Nagyon baráti fogadtatásban volt részem Mosonmagyaróváron Drz-által. Kapcsolatainak köszönhetően hamar egy vendéglőben találtam magam, egy hatalmas tányér vacsora keretében, kólával a kezemben és hálát adtam az égnek, hogy nem a löncshús lesz a mai vacsora. Nem akartam sokat időzni, hiszen nagyon koszos és fáradt voltam, értelmes mondatokat is csak nehezen tudtam kinyögni. A vadkempingezés lehetőségeit firtattuk még egy kicsit és hamar kitalálta, hogy a legnyugisabb hely egy elhagyott homokbánya a város szélén, ezzel garantálva nekem a zavartalan pihenést. Találkozásunkkor biciklivel volt, de hogy megmutassa a tuti helyet, hamar előkerült a garázsból DRZ400E. Elbolyongtunk rendesen a városhatárban. Nagyon sötét volt és egy sűrű erdős részen vágtunk át. DRZ ment elöl és hatalmas gázadásokkal méteres csíkokat kapart a földútba. A por belepte az arcom és azt hittem, hogy csak poénkodik, de a kaparások nemes célt szolgáltak. Nem mást, mint a reggeli hazautam megjelölését.
A homokos út rendesen kivette a maradék erőmet és azt hittem soha nem érünk oda. Végül csak megálltunk, de én nem láttam semmi különöset. Gaz, fák, homok út és a sötét horizont. Persze DRZ tudta jól hol is vagyunk és betoltuk az útról a motorokat. Letámasztottam nagy nehezen a musztángot, aminek a sztendere erősen hajladozott. DRZ javasolta a fémbögrémmel való alátámasztást, ami be is vált. Léptünk párat és egy hatalmas sötét szakadék előtt álltunk. Nem láttam milyen mély, csak azt, hogy nagyon meredek. Végre hasznát vehettem a viharlámpáknak, amit körülményesen de sikerrel beizzítottam… Leereszkedtünk a sátorral és a többi cókmókkal együtt, megpillantva egy gyönyörű tisztást. Vízparti panoráma tárult elénk. Tökéletes! – mondtam és azzal felvertük a tábort. A motor fent maradt a part tetején, lelakatolva egy drótkerítésbe. Még a fémbögrét is felhasználtuk riasztórendszerként, úgy, hogy kavicsokat dobtunk bele, hogyha bárki is babrálná meghalljam. Persze ez nem volt valószínű, de azért a baltát és a benzineskannát magam mellé tettem a sátorba. A tulaj erre évente egyszer jár. Még volt idő arra is, hogy Drz egy szépen kidolgozott útvonallal elmagyarázza a kiutat innen. Lassan elindult haza, de aztán csak úgy döntött, reggel ébreszteni fog és még meló előtt vissza kísér a városba. Rendben! – mondtam és beállítottam az ébresztőt a mobilon 5:30-ra, hogy legyen időm összeszedelőzködni mire ide ér. Miután elment még pár percet beszéltem barátnőmmel is, aztán úgy döntöttem lefekszem. Nehezen aludtam el és rengeteg furcsa álmom volt. Reggel. Egy négyütemű motor hangjára riadtam fel. Bakker! Elaludtam! Én híres vagyok arról, hogy nálam az ébredés és pakolás rengeteg időmbe telik. Nem úgy, mint most! Bizony nem kellett 15 perc és mindketten izzítottuk motorjainkat. Majdnem ugyanannál a körforgónál váltak el útjaink, ahol találkoztunk. Megbeszéltük, hogy visszafelé is betérek mesélni és azzal elindultam a határ felé… Kedd. Húztam a gázt megint rendesen.Zenét nem hallgattam, hanem inkább figyeltem a blokk hangjait és megállapítottam, hogy minden rendben. Bár a főtengely és a gyűrűk meg-meg csörrentek gázvisszavételkor ez betudható volt annak az akárhány-száz kilométernek ami javítás nélkül már mögötte volt. Indulás előtt egyáltalán nem néztem meg a blokk állapotát- és ezt nem felelőtlenségből,hanem egyszerűen tudtam, hogy frankón össze raktam nemrég. Az olajat azért lecseréltem benne biztos ami biztos. Megláttam a határt!A motor egyenletes szép hangon pörgött és a benzin szint sem csökkent láthatóan a tankban.Első benyomásra igen apokaliptikus hangulata volt az átkelőnek. Teljesen kihalt volt és romos. Ez rendben is van, egyébként is megvan a véleményem ezekről a határokról. Simán kint voltam,csakhogy most már magamra voltam utalva, és vissza idéztem Dalma mondatait a telefonból mikor is említést tett a motor legalitásával kapcsolatban.Az elindulásom után közzé tett a sportmotoron képeket a mociról és aggasztó visszajelzések jöttek mint például: “Dipshit: Ha nincs a biztosításhoz zöldkártya, BB-t meg fogják ……..ni a rendszám hiányáért… Kiváltotta? (mert ez nem mindig olyan magától értetődő)” Szóval a biztosításomon kívül ami amúgy is csak Magyarországon érvényes asszem, semmim nem volt. Jah! Még ott volt az ezer éves kézzel írt adásvételim, ami aztán full hivatalos benyomást kelthet bármely eu-s államban! Voltam már Szlovákiában a géppel és úgy éreztem ha nem gondolok bele és sűrűn mondogatom, hogy láthatatlan vagyok, akár az is lehet, hogy akadálymentesen elérem Prágát.
Kiskorom óta tudom, hogy kell földutakon feltűnés nélkül száz kilométereket megtenni,de itt nem térhettem le az útvonalról mert talán soha nem találok vissza. Így ki voltam téve potenciális célpontnak. Ráadásul a kommunikáció is komoly problémákat ígért. Na, miközben ezen agyaltam feltűnt egy hang, és egy szokatlan mozgás a motor hátsórészén. Ez komoly problémákról árulkodott. Össze voltam nőve a géppel és lehet hogy másnak fel sem tűnt volna de én tudtam, hogy a küllőkkel kapcsolatban való aggályaim nem voltak alaptalanok. Közben megérkeztem az első településre ami nem volt más mint Rusovice. Ahogy beérkeztem egy nagy kanyar után bal oldalt négy rendőrautóval és legalább 6-8 rendőrrel szembesültem! Jézus Krisztus!Mi van itt?! Néztem őket, ők is néztek és nehezen peregtek a másodpercek, ahogy suhantam mellettük. Húha! Finoman a szemem sarkából a tükröt lestem vajon jönnek-e utánam. Hátra direkt nem néztem mert ha kalimpáltak is arról inkább nem akartam tudni. De semmi. Vagy sokkot kaptak, vagy csak volt jobb dolguk is bár az a tapasztalatom, hogy ilyenkor nagyon ráérnek főleg ha ennyien vannak. De mázlim volt! Hiába van rajtam a célkereszt tovább haladhattam Bratislava felé. Igen mondják sokan, hogy ez Pozsony de sajnos ez csak elméleti szinten igaz és csak Magyarországról. Bizony szlovákok laknak itt és szlovák törvények uralkodnak… Az 1-es út 2-es úttá alakult mióta átléptem a határt. Ki is szélesedett és egyre bonyolultabbá vált hogy rajta maradjak. Pedig muszáj volt tartani az irányt. Magas hidaknál és óriási körforgóknál kellet gyorsan döntenem. Olyan volt mint Pest csak teljesen idegen utakkal.
Amint a nagy forgalomban épp egy emelkedőn mentem felfelé a motor úgy kezdett viselkedni mintha a hátsókerék leeresztett volna. A motor még levitt egy több sávos útra és ott úgy döntöttem hamar félre állok, hogy utána nézzek a dolgoknak. Ránézésre semmi baj nem volt. A kerék kemény a tengely meghúzva a lánc feszes. Benyúltam a kerékhez és megdöbbentem. Nem azon, hogy szinte az összes küllő kitört és a maradék fellazult hanem azon, hogy még képes voltam egyáltalán a járdára feltolni. Egy telefon Dalmának és egy rövid beszámoló az eddigiekről amit közzé is tett. Nem volt mit tenni, lepakoltam mindent egy parkolóban és levettem az aranytartalék kereket amit ilyen esetekre tartogattam. Ez is elég hitvány állapotban volt és ezért úgy döntöttem első kerék lesz belőle. Nem véletlenül volt a külső gumi és a felni külön választva.A baloldalon tudtam csak rögzíteni a pótkereket de gumival együtt nem lehetett, mivel a kipufogó hozzáért volna.
Így elhúzódott a szerelés és legalább 20 percet vett igénybe a kerekek átrendezése. Rá kellet jönnöm, hogy a motor komoly túlterhelésével nem érek el a célig. Így minden benzint a tankba öntöttem és a bakelit dobozt a tankról ledobtam. Enni is akartam, de addig bénáztam míg a tegnapi finom vacsimaradék a porban landolt. Úgyhogy a reggeli kimaradt. Dög meleg lett a délelőtt folyamán és rengeteget kellet innom, plusz nagyon koszos lettem. Újrapakolva menetkészen belöktem a Musztángot ami azonnal felpörgött és már pattanhattam is rá. A hibásodás miatt sajnos teljesen letértem az eredeti útvonalról ami egyébként nem is volt biztos, hogy a helyes irányba tartott a városba… Újrapakolva menetkészen belöktem a Musztángot ami azonnal felpörgött és már pattanhattam is rá. A hiba miatt sajnos teljesen letértem az eredeti útvonalról ami egyébként nem is volt biztos, hogy a helyes irányba tartott a városba… Folytattam utamat és a hatalmas kavalkád a városban teljesen elbizonytalanított. Rengeteg rendőrautó előzött meg, vagy jött szembe rövid időn belül, és már szinte elhittem hogy működik a “láthatatlan vagyok” szuggeráció. Egyszer csak a jobb oldalamon láttam meg egy rendőrautót ami a főútra kívánt felhajtani. Én komoly 25km/órás iramot diktáltam, és mereven néztem előre remélve a legjobbakat. Elmentem arcátlanul lassan előttük, ők meg mögém kanyarodtak. Kínos másodpercek teltek el ahogy végig követtek. Rimánkodtam, hogy megunják és megelőznek de az irgalmatlan hajszának egy sziréna hang vetett véget…