– Befizetted a biztosítást a Kawára? – hallom a kérdést, és valóban érdemes ránéznem így a túra kezdete előtt, hiszen a kapkodásban lehet, hogy elfelejtettem a postai kitérőt.
– Igen be, még a múlt héten, és a műszaki is… pont aznap járt le. Basszus. Egy felmálházott motorral, délelőtt tíz órakor vajon beengednek a vizsgasorra? És egyáltalán: ha most odagurulok, hogy csókolom, kérek egy műszaki vizsgát, vajon mikor indulhatunk motorozni?
Előre lelövöm a poént, még aznap délelőtt elindultunk… vagyis csak majdnem.
Egyfajta nyűgnek, nehezen leküzdhető problémának éltük meg anno a vizsgáztatást, hajnali sorba állással, a hangos kipufogó és a pontatlanul világító lámpatestek miatti pótvizsgákkal fűszerezve. Az esélytelenek nyugalmával gurultam most is a helyi Autóklub udvarára, hiszen reménykedni sem mertem, hogy aznap (vagy akár másnap délelőtt) pecsét és matrica kerül a kis zöld könyvbe, illetve a rendszámra.
Meglepetésemre egy szinte üres műhelyt találtam, ahol mindössze egy öreg, de hibátlanra neoluxozott Lady utánfutó árválkodott, ítéletre várva.
Az egykori olajosrongy-műhelyszag-cigifüst kombó már a múlté, most mintha egy autószalon eladóterébe léptem volna: igényes járólap, mindenhol csillogó tisztaság, a mellékhelyiségben már szinte kellemetlen töménységű fertőtlenítő pára: bár ezerszer inkább ez, mint a kiskundorozsmai talponálló ammóniafelhője…
Az ügyfélváróban naprakész autós magazinok (motoros egy szál se, de ne legyünk telhetetlenek) így amíg a papírokat intézték megtudtam, hogy a hétvégi hobbikert tulajdonos legjobb barátja a Suzuki SX4, mégpedig 4×4-es verzióban (Miért nem lehetett egyszerűen SX2 és SX4 fantázianévvel illetni a két- és négykerékhajtású változatait? No mindegy.)
Gyors fénykép készült: óraállásról, adattábláról és persze magáról a paripáról, mielőtt elkezdődik a szeánsz, ezeket fel kell hogy töltsék a BM rendszerébe… már ha működik éppen. Az ilyen és ehhez hasonló intézkedésekkel kívánják – több-kevesebb sikerrel – kiszűrni a levelező-tagozaton átcsúszó friss műszakis gépeket. Adatok rendben, gyújtás, kezdődik a vizsga fizikai része. Csillogtak a járólapok, ahogy a felém fordított ZZR-re gyújtást adtak, és felkapcsolták a lámpáit. Világít, fényt vált, jobbra ill. balra is jelzi az irányt és láthatólag figyelmeztetni fogja a mögöttem jövőket, hogy a Kutya fékez…egyszóval világítóberendezések rendben.
Ezután valódi fékezés következett: a radiális munkahenger és a Brembo betétek tudják a dolgukat, ennél a résznél nem volt kétségem afelől, hogy az ósdi monitoron zöld jelzés fog kigyulladni. Így is lett, még némi kormánycsapágy ellenőrzés és már gurulhatott is kifelé a túlsó kapun – az immár friss műszakival rendelkező – Kawa. Közben megállapítottam, hogy nem a tulajdonosok fejével gondolkodott, aki a forgalmi engedély “műszaki érvényessége” részét tervezte: a bő ötéves papírdarab új állapotú, mégis, legközelebb kénytelen leszek cserélni, a beragasztható műszaki vizsga vignetták szándékosan szűkre méretezett helye miatt…
A kezemben lévő Drapál replika sisak, és az oldaldobozokra ragasztott olasz és osztrák látványutak matricái rövid beszélgetést generáltak, ezalatt kifizettem a négyszámjegyű összeget a gyors segítségért, és már indulhattam is. Fizetés közben tájékoztatott a pénztáros hölgy, hogy mostantól regisztrálva vagyon a rendszámom, így az autóklub levélben fog értesíteni – nem egészen két év múlva – a vizsga lejártáról, hogy ne járjak így, mint a mai napon. Figyelmes. Öt perccel később már otthon támasztottam le a motort, és ha már így alakult, ebédelünk valamit, azután start.
Délután egy óra. Szakad az eső. Fura: alig fél napja még azt hittem, hogy a műszaki hiánya lesz ma a legnagyobb gondom…