Sydney-Szentes motorral: Oodnadatta Track

Sydney-Szentes motorral: Oodnadatta Track

- Kategória: Események, Kiemelt cikk, Túra
0

Alcímként adhattam volna, hogy:
– ámokfutás az Oodnadattan, avagy traffipax terepen?
– homok minden mennyiségben, plusz meg egy kicsi
– egy görbe este William Creekben (lakossága: 2 fő) az Anna Creek Station tehenészeivel
– Cessnaval a Lake Eyre fölött
– Painted Desert, a pasztell sivatag…etc.

[wp_bannerize group=”cikkek” limit=”1″]
.

Ezek közül egyik sem jellemezne megfelelően a túra talán eddig legjobban vart, a kihívások ellenére – vagy talán éppen ezert – legkielégítőbb szakaszat, úgyhogy kénytelen leszek bővebben kifejteni…
A Marree es Marla kozott eszak-nyugati iranyban huzodo, kozel 650km-es foldut (plusz meg vagy 200 km Arkaroola-tol Marree-ig) a Flinders Ranges tovebol indul, a tenyleges Oodnadatta Track a korabbi afgan teves kozpontkent letrejott Marree-nal kezdodik, majd Ausztralia legnagyobb sostava, a Lake Eyre mellett keletre elhuzva elobb William Creeket, majd Oodnadattat erinti, es vegul nyugatabbra fordulva Marlaban er veget, a terulet foutjanak szamito Stuart Highway-t keresztezve. Kozben vegig felsivatagi, nehol a Simpson sivatag keleti felenek nyulvanya miatt inkabb sivatagi tajakon halad keresztul, amit azonban erosen dominal a viz jelenlete. Egyreszt maga a csapadek mennyisege is meghatarozza, hogy a kulonben igen hatekony szarazsagturo novenyzetbol eppen mennyi latszik, mellette a sostavak, a hatalmas vizgyujto teruletukkel is alakitjak a tajat, illetve az utvonal menten megannyi forrast is talalni.
A viz jelenlete aztan az utvonal tortenetet is befolyasolta. Mar az oslakosok koreben is fontos volt, John McDouall Douglas is erre vezette harmadik expediciojat 1859-ben, amikor meg abban a tudatban eltek, hogy Ausztralia nyugati es keleti felet egy hatalmas, belso tenger valasztja kette (jelzem, ez kevesebb, mint 150 eve volt, a 48-as forradalom utan!). Feher ember azonban csak akkor kezdte el rendszeresen latogatni a teruletet, amikor a Marree-bol indulo tevekaravanokat kivaltando elhataroztak a “The Ghan” vasutvonal megepiteset Pt.Augusta kikotovarosa, es az Ausztralia kozepen fekvo Alice Springs kozott. Az utvonalat is a viz hatarozta meg, az akkori gozmozdonyok rendszeres vizutanpotlasra szorultak, igy a megannyi forras (spring) es patak (creek) kimondottan jol jott. Igy jottek letre olyan, kicsi, de allandosult telepulesek, mint William Creek vagy Oodnadatta, amik kesobb segitettek a kornyeket, igy peldaul a szazadfordulon “opal lazban” ego Coober Pedy-t is, vagy a Tiszantul (vagy a szokasos peldaval elve: Belgium) meretu marhafarmot, Anna Creek Station-t.
Manapsag mar nem erre halad a vasutvonal, az allando aradasok miatt elmosott vaganyokat nyugatabbra epitettek ujra, a 70-es evek ota az Adelaide-t Darwinnal osszekoto Stuart Highyway is atvette a kozuti forgalom javat, igy az Oodnadatta Track (es a szinten a kornyekrol indulo Birdsville es Strzelecki Track inkabb csak a tortenelem, es a felsivatagi tajak irany vonzodo turizmust szolgaljak ki, a helyi mezogazdasag igenyei mellett. Nagyjabol egyenlo tavolsagonkent, korulbelul 200km-enkent akad lehetoseg felfrissulni, uzemanyagot vetelezni, igy a terepjaros forgalom miatt ma mar kevesbe szamit elszigeteltnek a kornyek. Igy is azert meg kell tenni a megfelelo ovintezkedeseket, mielott valaki nekiindul, mert, ha technikai mentesre kell, hogy sor keruljon, akar fel-egy napig is eltarthat, es bizony borsos arat fizet, aki erre raszorul, amirol az ut menten elhagyott nehany autoroncs is tanuskodik.

Arkaroolatol Marree-ig

A mai nap ugye Arkaroola-ban kezdodott. Elozo nap jartam a hegyekben a terepjaros turan, mara az volt csak a feladat, hogy felpakoljak a motorra, es Marree-ban, kb. 250 km foldut utan keressek valami szallast. Nem tudtam pontosan, hogy milyen utviszonyokra szamitsak, ezert fogalmam sem volt, mennyi idot tervezzek erre a szakaszra. Ugy szamoltam, hogy ha – nezelodessel egyutt – 50-es atlagot megyek, akkor az kb. 5 oranyi ut, tehat kenyelmes indulassal is delutan 3 korul ott vagyok. Eredetileg 5 nap alatt akartam megtenni az Arkaroola->Marree->William Creek->Oodnadatta->Painted Desert->Coober Pedy utvonalat, igy 5 darab, egyenkent kb. 200km-es szakaszra lett leboltva. Naivan, fogalom nelkul.

Reggel, mikor kiemeltem a sisakot a satorponyva alol, valami porszeru anyag hullott belole. Nem kellett sokaig gondolkoznom, mire rajottem, mi tortent. Az egyik tegnapi kis ragcsalo nunuke ugy gondolta, hogy tok jo poen lenne bekoltozni a sisakba, ugy az egyik szellozo melle elkezdett jaratot epiteni maganak. Szerencsere csak addig jutott, hogy a szellozo lyukat feltagitotta, igy a sisak mechanikusan nem serult, csak esztetikailag kicsit retardalodott, illetve nehany kellemes egerszar is elhelyezesre kerult. Csak a hatas vegett, gondolom.
Mire felpakoltam a motort, addigra mar boven a meredek hegyfal folott jart a Nap, es kezdett az ido is melegedni. Az egen nehany felho is uszott, de, miutan elegendo napfenyt kaptak, kevesbe tuntek mar fenyegetonek, mint a kora reggeli orakban. Talan pontosan 9 ora volt, mikor a kempingben taborozo “grey nomad” (nyugdijas kempingezo) hadsereg megrokonyodese mellett atduborogtem a taboron.
Copley Roadig azt a 30 kilometert mar ket nappal elotte megismertem, ugyhogy nehany kover gazadas kisereteben pillanatok alatt az elagazasnal voltam. Innen nem delre, Yunta fele indultam, hanem nyugati iranyban, a Gawler Ranges deli reszen huzodo uton Copley fele. Ott majd eszakra fordulok, par kilometer aszfalt utan szinten murvan folytatom Marree fele. Az volt a terv, aztan magam is meglepodtem, mikor 2.5 ora elteltevel, 260km-rel a hatam mogott mar Marre-ban forgolodtam. Igaz, nem bantam tul kesztyus kezzel a motorral, nagyjabol vegig 110-120-as tempot mentem, de azert murvan nem rossz szerintem egy 100 folotti mozgo atlag.
A regen Ghan Town neven futo, valamikor 300 fos kis telepules – ebbol harmada feher, harmada oslakos, harmada pedig afgan tevehajcsar volt, akik itt taboroztak, mielott csomagokkal, utasokkal, postaval megindultak volna eszakra – nem volt tul bizalomkelto valami miatt. Lehet, hogy ha ma jarok ott, akkor mar kevesbe taszitana, de akkor, eloszor szembesulve ezzel az igazi, sivatag szeli poros kisvarossal nem nyerte el a tetszesem.
Meg szerencse, hogy sikerult kicsit felhivni magamra a figyelmet a pub elott. Ezt altalaban megprobalom elkerulni, mert egyreszt nem szeretem a feltunest, masreszt praktikusan is jobb, ha kevesebben latjak a felpakolt motoron ott hagyott ertekeket. Most viszont egy nyugdijasokkal megpakolt turistabusz melle alltam be, aztan par perc mulva elo is kerult egyikuk, es – ekkor meg igy gondoltam – levakarhatatlanul ott cirkalt a motor korul, neha fenykepezgetve. Aztan mar nem birtam ki, es szoba elegyedtunk. Termeszetesen regi motorosrol volt szo, es hozzaadott ertekkent vendeglatoi venaval is megaldotta a sors: elintezte, hogy csatlakozhassam az ebedkent felszolgalt BBQ-hoz. Illetve nem tudom, hogy kivel mit intezett, en csak mentem vele invitalasra, szedtem magamnak par kolbaszt, hust, melle krumplisalatat, o meg azt az erzest keltette, hogy ez igy rendben. Vegul egesz kellemesen sult el az egesz, mindenkeppen jobban ereztem magam, mintha a helyiek meg nem szokhato, athatoan gatlastalan vizslatasanak keressztuzeben kellett volna a pubban ebedelni.
Mar csak az volt a kerdes, hogy most mi legyen. Meg egy ora sem volt, mikor vegeztunk. A levego is egesz forro volt meg ahhoz, hogy satrat verjek, raadasul a pub melletti, felszereltebb kempingben sem volt satorhely mar, csak a pub mogott, a prerin lehetett volna felverni, mindenfele egyeb szolgaltatas nelkul.
Raneztem a GPS-en az orara, es ugy dontottem, csapatok tovabb William Creek fele. Amugy is nehany nap lemaradasban volt mar a tura, Adelaide-ben is tobb idot toltottem, mint kellett volna, Arkaroola-ban is kivettem egy szabadnapot, ugyhogy volt mit bepotolni.

Oodnadatta Track, elso felvonas

Marre utan kezdett kicsit megvaltozni a talaj szerkezete. A korabbi, kemenyebb felulet atadta a helyet a homokkal kevert rucskos, eles peremu, 2-4 centi atmeroju “gibber” neven futo koveknek. A tempo mit sem valtozott viszont, a mutato inkabb a 110-120-as szamok korul jart, mint attol balra. Nem vagyok amokfuto, de ezen a talajon, egy csak ritkan kanyargo uton ez viszonylag kenyelmes, biztonsagos tempo. Ha meg hozzaveszem, hogy az ut a gyalulas, illetve a nehez jarmuvek kovetkezteben sokszor irtozatosan gyurott, mosodeszkaszeru felulet, ami ennel a temponal szinte asztallap simasagunak erzodik, de 70-80km korul a vesed lerazza, illetve a motor is apro porcikaira esik egy nap utan, akkor ertheto, miert valasztottam ezt a tartomanyt. Igy aztan neha-neha utolertem egy lakoautot vagy terepjaro vontatta lakokocsit, es nagyobb gazt adva, a kereknyomok kozet kitolto melyebb, 8-10 centis soderdombon allva atvagva elozgettem oket. Lehetoleg minel gyorsabban, hogy se en, se a motor, se a nyakamban, a dzseki alatt logo fenykepezogep ne nyeljuk sokaig a jarmuveket 2-300 meteren at koveto, mindenbe behatolo, finom port.
Valahol ezen a tajon kellett volna atkelnem a Dingo keritesen, ami – ha jol emlekszem – 4500 kilometeres hosszaval a leghosszabb emberi epitmeny, meg a Kinai Nagy Falat is lepipalja ezen a teren. Persze ez a kis drotkerites nem latszik az urbol. Eredetileg azert epitettek, hogy a dingot, ezt az aboriginal lakossag altal tobb tizezer evvel ezelott behurcolt, majd elvadult, es kulon fajja valt vadkutyat kivul tartsak a birkatenyesztesre hasznalt deli teruletekrol, Uj-Del-Wales es Victoria allamokbol, illetve Del-Ausztralia deli reszebol. A keritestol eszakra huzodik a “cattle countr”, a hatalmas marhatelepek orszaga. Remeltem, hogy valamit latok majd a keritesbol, de – pl. Cameron Cornerrel ellentetben – itt meglepoen jelentektelen, ugyhogy sikerult valahol elszaguldani mellette.

Kicsit sajnaltam is, mikor jo 100 kilometerrel Marree utan vegre megalltam a Lake Eyre to nyugati partjan. Ekkor mar, bo 360km utan az allandoan viselt fuldugo ellenere kicsit zsongott a fejem a szelzajtol, amit a por kivedesere feltett enduros szemuveg – illetve a plexi hianya – tovabb erosit. Jol esett kicsit megallni, hatradolni. Sajnos a to innen nem ad tul latvanyos kepet, el is hataroztam, hogy majd William Creek-ben benevezek valami repulesre.

15-20 perc piheno utan hatoltam tovabb elore William Creek fele, meg a szokasos tempoban. Kezdett kicsit unalmassa valni a dolog, illetve, ahogy kezdtem faradni, ugy egyre inkabb szerettem volna, ha mar vege lenne a szaguldasnak. Abbol is latszik, hogy a neha-neha felbukkano tanya romok, egyeb tortenelmi latnivalok ellenere kicsit nyomasztoan unalmas ez a szakasz, hogy szinte az osszes “DIP” feliratu, bukkanora figyelmezteto tabla atesett nemi dekoracion: “RIP, SKINNY DIP, JOHNNY DEPP, BIP…etc”. Kreativitasban nincs hiany, ha unatkozo backpackerekrol van szo.

A William Creek elotti talan 50 km mar izgalmasabb volt. Egy terepjaros talan eszre sem veszi, de a korabban foleg kovekbol allo, homokkal kitoltott keverek kezd megvaltozni, es ahogy a to eszaki felet elhagyjuk, es megerkezunk a Simpson sivataggal hataros teruletre, egyre inkabb a homok dominal. Egy ido utan az utra merolegesen futo homokdunek is megjelennek, es – noha meg mindig karbantartott, gyalult feluletrol van szo – tovabb puhitjak a feluletet. En viszont, annak ellenere, hogy a legtobb motoros utalja, kicsit orultem neki, mert meg mindig konnyu tereprol volt szo, de legalabb kiprobalhattam az uj gumikat ilyen korulmenyek kozott is, illetve szokhattam veluk a motor viselkedeset. Kimondottan jo valasztasnak tartom erre a fajta turara az elso Mitas E-09 es a hatso, kevesbe offroad beallitottsagu Mitas E-07 gumit, foleg az utan, hogy Adelaide-tol mar 2000km-t tettem meg 100-as tempoval ezen a nem tul gumibarat koves-szuros-vagos feluleten, es szinte meg nem is latszik kopas egyiken sem, es soha nem ereztem ugy, sem ezen a napon, sem a kovetkezo, sokkal erosebb terepen, hogy a gumi keves lenne.
A GPS, annak ellenere, hogy az alap City Navigatornal sokkal reszletesebb Garmin Topora kapcsoltam a fo terkepet nem nagyon tudta, hol lehet William Creek. Igy aztan leginkabb csak a bo 10 kilometerenkent elofordulo tablakra hagyatkozva szamoltam vissza a hatralevo kilometereket. Majd egy homokos kanyar utan vegre feltunt a tavolban a kis telepules. Balrol nehany repulo, jobbrol a fogadonak tuno epulet korvonala bontakozott ki a foldut mellett. „462km, 4.5 ora tiszta menetido. Nem is rossz” – allapitottam meg.

A fogado melle leparkolva a szokasosnal is szegenyesebb kep fogadott. Az epitoanyagban gazdagabb reszeken ezek a felreeso pubok is a szokasos anyagokbol epulnek, itt azonban, akarhogy is neztem, erre nem volt lehetoseg. Hullamlemez hullamlemez hatan, zoldre festve, nehol egerlyukakkal tarkitva. A fogado elott egy talan lovak kikotesere hasznalt, mulgabol, ebbol az idojaras- es termeszallo, jellegzetesen szarazsagturo kemenyfabol kialakitott TT alaku korlat, mellette ket leharcolt paddal. Ahogy beleptem az epulet belsejebe, az osszes fal tele turistak nevjegykartyaival, sapkakkal es egyeb relikviakkal, Berlintol a franciakon at ki tudja meg milyen orszag hatizsakosainak hagyateka.
Sikerult $35-ert egy kis fabodet berelni ejszakara. Nem sok kedvem volt megint satrat verni, igy kimondottan kapora jott ez a kis eger jarta, belul talan 2.5×2.5m alapteruletu bodega. Szerencsem is volt, mivel egy agyon, egy szeken, meg az ablak fole szerelt legkondin kivul nem is volt benne semmi mas, igy az ingerhianyos kornyezettol szabadulva vegul a pubban kotottem ki.
Delutan harom orakor meg nem sok vendeg akadt, a pultnal egy fiatal, huszas eveiben jaro, tipikusan hatizsakos kineneztu lany ult, mellette meg egy helyinek tuno 501-es Lewist, csizmat felhajtott galleru, hosszu ujju inget, es piros baseball-sapkat viselo alak. Rendeltem egy sort, aztan kicsit uldogeltem meg a pultnal, mikor motorhangra lettem figyelmes. Kimentem a pub ele, es ekkor erkezett ket srac egy ujfajta Tenere, meg egy enyemhez hasonloan felkeszitett DR nyergeben. Ahogy lepakoltak, szoba is elegyedtem veluk, kifaggattam a tervekrol. Eredetileg a Simpson sivatagon akartak atkelni nyugat-keleti iranyban, de az Eyre Creek aradasa miatt meg mindig lezart teruleten nem juthatnak at, ugyhogy eszakra tartanak, Mt.Dare iranyaba, majd egy hurok a sivatagban, es onnan folytatjak majd del fele az utat, vissza Melbourne-be.
Megorultem, hogy akadt nemi hasonszoru tarsasag estere, mindig jobban telik az ido, ha van kivel beszelgetni, es a motorosok amugy is nyitottak egymas tarsasagara, mint az altalaban zartabb, csaladi korben utazo terepjarosok, akik egyebkent is sokszor furcsan, gyanakodva meregetnek minket – foleg a nyilvan kulturalatlan vademberekbol verbuvalodott offroad szekciot.
Kozben lassan besotetedett, es elkezdtek az utakrol bemenekulni az emberek a fogadoba, a motel parkoloja is megtelt terepjarokkal. A hangulat eddigre bent mar kellemes szintre emelkedett. Ha mar igy osszejottunk, ideje volt bemutatkozni:
A helyinek tuno, baseball sapkas srac, Dan az innen 70km-re levo Anna Creek Station vendeghazaban lakik, es epp lazulni jott a “varosba”. Azt gondolna az ember, hogy nincs semmi vonzo egy ilyen kis nehany fos gocpontban – azert telepulest megsem irnek -, de ha valaki belegondol, milyen lehet 6 embernek mindenfele szorakozasi, szocializalodasi lehetoseg nelkul az – amerikai szoval elve – a fel Magyarorszag meretu ranchen, egybol vonzova valik egy ilyen hely, ahol azert rendesen forognak az emberek, minden este mas turistaba botolhat.
Emily, a kanadai turistalany, aki mar evek ota uton van. Epp William Creekben rekedt, stoppal erkezett, es most arra var, hogy valaki felvegye, es az innen 200km-re levo Ooodnadattaba fuvarozza. Annak ellenere, hogy szerinte jo eselye van, napok ora rostokol a pubban, Dan bevallasa szerint mar lassan mindenkit oruletbe kergetve a szofosassal.
Aztan itt van a ket motoros srac Melbourne-bol. Ez az elso ilyen jellegu turajuk. Eleg sokat motoroztak terepen, foleg a Melbourne kornyeki erdokben, talan motocross gyakorlatuk is van, de egyikuk serulese miatt inkabb feladtak vele, es megprobalkoznak ezzel a fajta turazassal. Eszakra tartanak, a Simpson sivatag nyugati szelere, a hirhedt Mt.Dare-be, hogy onnan a French Line utvonalon eljussanak Birdsvillbe, atszelve bo ezer homokdunet – illetve ez lett volna az eredeti terv, ha az Eyre Creek ki nem arad, es el nem mossa az utvonalat. Helyette marad egy hurok a sivatag belsejebe, es esetleg megnezik meg a Finke versenyt is.
A hatterben alldogal meg egy arc, szotlanul kortyolgatja a Bundaberg rumbol es kolabol allo, elore dobozolt italt, de lathatoan koveti a tarsalgast. O is hasonlo ruhaban lehet, mint Dan, marhaszarv logos, vastag anyagu, khaki szinu inget, lathatoan uj csizmat es farmert visel. Nyilvan valami utazorol van szo, mert ha Dan haverja lenne, annak az ekkor mar enyhen kapatos srac biztos tanujelet adta volna, mint ahogy hangos kurjongatassal, es furcsan billego mozgassal udvozli az ajton belepo, ismeros arcokat.
Feljon persze a motorozas tema is, ami – talan Emily-t kiveve – mindenkinek eleg kozel all a szivehez. Dan is lathatoan szakerto a temaban, mikor rakerdezek, honnan a tudas, erdekes dolgok derulnek ki: egyreszt, mint itt sokan, fiatal koraban “dirtbajkozott”, viszont most is napi szinten hasznal egy DRZ-t. Azzal terelik a marhakat. Magyar szemmel nezve ez mondjuk kicsit furcsanak hat, ugy kepzelne az ember, hogy kutyakkal, esetleg lovakon tartjak kordaban az allatokat. Itt azonban mashogy mukodik a ridegtartas itteni megfeleloje: hatalmas, orszag meretu teruletre kiverik az allatokat, amik bizonyos hatarokon belul – amit keritesek, az utakon pedig a “Grid” tablaval is jelzett racsok jelentenek – szabadon koszalnak. Majd, ha valami okbol be kell oket gyujteni, akkor megindul a csapat: repulogep, vagy meg jobb esetben helikopter deriti fel az allatok tartozkodasi helyet, illetve sokszor a jarmu hangjat, arnyekat is hasznaljak a csordak tereleseben. A foldon altalaban 3-4 motoros probalja kovetni a repulo mozgasat, hol a teruletet keresztbe-kasul behalozo, bulldozerrel durt, de altalaban igen keskeny, rossz minosegu utakon. Aztan, ha befogtak oket, akkor megprobaljak a terep adottsagait kihasznalva peldaul egy kiszaradt patakmederbe terelni oket, ahol aztan a finomabb muveleteket mar a lohaton, esetleg kutyakkal is dolgozo munkatarsak vegzik el. Akad azert kaland boven, egyreszt a terepbol is adodonan, arkon-bokron motorozgatva – szidja is a DRZ-t, hogy allandoan eltomodik a bokroktol a vizhutes radiatora, es egy 400-as XR-rol almodik -, masreszt nehany elvadult allat miatt. „Mickey bull”-nak nevezik az olyan, kasztralast meguszott bikakat, akik altalaban maganyosan koszalva jarjak a teruletet. Nyilvan oket sem akarjak vegleg leirni, ezert megprobaljak a tobbi marha koze terelni oket, de nem adjak konnyen magukat, allandoan ki-kitornek, es a tobbi allatot is stresszelik vele, ugyhogy sokszor egyedi eljarasban reszesulnek: motorral befogjak oket, majd leugorva a viadalokon latott bohoc modjara probaljak a farkanal elkapni az allatot, leteperni a foldre, es elvegezni a szukseges modositasokat – persze itt az atlagnak is nagyobb, sok szaz kilos allatokrol van szo.
Szoval, ott tartottam, hogy feljott a motoros tema, aztan, ahogy megerkezett Dan egyik aboroginal szarmazasu, 17 eves kora ellenere megtermett munkatarsa, elkezdodott a nagyotmondas is. Ki-hany allatot fogott be a heten, mekkorakat ugrattak – latszik, hogy ezek a sracok, ha nem is feltetlen itt nottek fel, de rajonganak ezert az eletvitelert. Aztan rank kerul a sor, honnan jottunk, milyen utvonalon. Meselem, hogy Arkaroola-Marree utvonalon erkeztem, mire az eddig hatterben alldogalo alak elolep:

Hatterben allo alak: – Akkor rolad beszelt a kollegam!
En: – Kollegad?
Dan: – Zsaru vagy? (Are  you a copper?)
Alak: – Igen, honnan tudod?
Dan: – Felismertem a csizmad. Ellatmanyos…
Alak: – Uh, tenyleg. Fel sem tunt. Szoval rolad meselt a munkatarsam. En is del felol jottem, Marla-ba tartok haza. Megallitott, mert megismerte a kocsim, aztan ujsagolta, hogy bemert valakit az Oodnadattan 130km/h folott.
En: – Uh, hat, lehet, hogy en voltam.
Rendor: – Szerencsed, hogy o is gyorsan ment, azert nem allitott meg!
En: – Hmmm…
Rendor: – Van egy precizios kilometerora a kocsiban, amivel pontosan meri a sajat sebesseget. Meg egy doppler radar, amivel mozgas kozben is tud merni, es allitolag 130 korul jottel.
En: – Lehet. Mennyi ott a sebesseghatar?
Rendor: – 100. Minden folduton 100, ahol nincs mas hogy jelolve.
En: – Ertem.
Rendor: – Ne aggodj, o itt az egyetlen zsaru a kornyeken, egesz Marla-ig.
En: – Remek…azert majd vigyazok.
Rendor: – (Vigyorog) Meghivhatlak egy italra?
En: – Jim Beam&coke, koszi!

Meg most is elenken el bennem a beszelgetes. Latom magam elott a ket masik srac arcat, ahogy elobb vigyorognak, majd – beismerve, hogy ok is legalabb ennyire hibasak – inkabb kortyolnak egy melyet a sorukbol. Nem vagyunk mi amokfutok, de szerintem jobb egy kicsit olyan helyzetet teremteni, ami kihivast jelent terepen, es allandaon eberen tart, mint belesulyedni – az autoban es aszfalton amugy remekul mukodo – lassabb tempoba, aztan meg is van a baj. Illetve mar kifejtettem, miert biztonsagosabb, kenyelmesebb is ez a 100 folotti tempo.
Dan egesz este nem szallt le rola. Furcsa macska-eger jatek vette kezdetet. Mi eleg jol elvoltunk negyesben a rendorrel, meg a ket masik sraccal, Dan meg hol beszologatott, hol a csapostol probalt alkoholt kunyeralni, aki egyre kevebe volt erre hajlando, tekintve, hogy eddigre mar a pult segitsegere is szuksege volt, hogy talpon maradjon. Meg 8 ora sem volt. Az is kerdeses volt, hogy megy majd haza. 70km-t csak nem vezethet le ilyen allapotban…bar, allitolag szokasa. Azert figyeltunk ra, nehogy valami hulyeseget csinaljon, de egyre remenytelenebbnek latszott a helyzet. Vegul a munkatarsa ajanlotta fel, hogy hagyjak itt az egyik autot, aztan majd hazaviszi a farmra. Hiaba, itt azert mas torvenyek uralkodnak, de ahogy a rendor srac kifejtette, a helyiekkel nem kemenykednek, mert itt azert ez a par tucat ember elegge egymasra van utalva. Ok latjak el – teljesen onkentes alapon – a tuzoltosagot is, illetve egyeb szervezetek feladatat, amiert jar nekik nemi lazasag.
Lassan ideje volt nyugovora terni. Eddigre mar kicsit tamolyogva, de magam reszerol boldogan indultunk a kis bodek fele. Orulok, hogy egyreszt jol telt az este, de meg ennel is inkabb, hogy betekintest nyerhettem a helyiek eletebe. Na, peldaul ezert jo egyedul utazni. Konnyebben ismerkedik az ember, ha nincs kivel elvonulni egy sarokba, es ot is konnyebben befogadjak a tobbiek egyedul.

Lake Eyre

Ausztralia legnagyobb sostava, ami tulajdonkeppen egy, a tenger szintje alatt jopar tucat meterrel elhelyezkedo lapaly, ami a kontinens kozel harmadarol gyujti a vizet. Az esos evszakban az eszaki, foleg Queensland allamban fekvo teruleteken hatalmas mennyisegu, akar tobb meter eso is esik, ami aztan az un. “channel country” nevu teruleten, ami alapvetoen homokos, vizfolyasok marta felsivatag vegul a Lake Eyre, illetve nehany masik sosto fele veszi az iranyt, magaval sodorva hordalekot, halakat, amik aztan az itt telelo vizimadarak ezreinek szolgal taplalekaul. Nem minden evben tortenik ez meg: Ausztralia tortenetet eroteljesen alakitja a mindenkori esok mennyisege, es mig jo tiz even at nagyon komoly aszalyrol lehetett hallani, az utobbi masfel evben annyi eso esett, hogy meg most, tobb honappal a szarazabb idoszak beallta utan is 80%-ig telt a meder. Nem kell persze nagy melysegekre gondolni, a lapos, szikes, kemeny talajon inkabb szetfut a viz nagyobb teruletre, mint hogy melyebb godrot asson maganak. Aztan, ahogy lenni szokott, a kornyek megtelik elettel: vizimadarak millioi vonulnak ide, a kornyezo legeloket “salt bush” (szikes talajon novo novenyzet gyujtoneve) lepi el, amire aztan mar lehet epiteni. Jellemzo, hogy mig nehany eve 3000 allatra szukult Anna Creek keszlete, addig most kozel 12.000 az allomany, es a kovetkezo 2-3 evben tervezik 40.000 kozelebe tornaszni a letszamot. Nem semmi, egy ev eso, es megtizszerezodik az allomany.
Reggel 8-kor indultunk egy kis Cessna-val a to fole. Bar mar nem nagyon tudom szamon tartani, hanyszor repultem utasszallito geppel (joval 50 folott), helikopterhez is volt mar szerencsem Uj-Zelandon, de ilyen kis, billegos repulohz meg nem, ugyhogy izgatottan vartam a startot. A Wrights Air valami furcsa – bar ertheto – uzletpolitika menten csinosabbnal csinosabb pilotanoket szerzodtet, hozzank is egy Kim nevu “aussie gal” kerult. Egy honapja dolgozik meg csak, fiatal kora ellenere kereskedelmi pilota is volt, aztan par evet yachtokon dolgozva jarta be a Fold egzotikusabb tajait. Mennyi bolondba fut az ember itt, az isten hata mogott.
Felszallas utan eloszor a “gibber” (gorongynek tudnam forditani ezt a homokos kozetbol allo sziklaszonyeget, ami erre az egesz tajat fedi), nehany hosszan huzodo homokdune, az ezeket borito “salt bush” uralta a tajat, amibe egy-egy “station track” (a farm uzemeltetesehez hasznalt csapas) karcolt sebet, amig a szem ellat. Ahogy 90-100 meter magasan repultunk a taj folott, nehol latszott a motorok nyoma is, ahogy keresztbe-kasul, sokszor korbe-korbe motorozva terelik az allatokat. El is kepzeltem, milyen lehet itt, a semmi kozepen dolgozni, foleg nyaron, az 50 C folotti homersekletben. Kemeny eletforma azoknak, akik szeretik a kihivasokat. Erzem, hol lehet ebben a szepseg, de nem mondanam, hogy tudnek vele azonosulni.
Aztan megerkeztunk a to legmelyebb resze fole, berepultunk par kilometert, es egy balos forduloval megindultunk a Halligan Bay fele, ami terepjaroval is elerhet. Azert innen, a levegobol egesz mashogy fest a to, mint elozo nap, mikor megprobaltam a partrol nezelodni, fotozgatni – nem tul sok sikerrel.
Kim neha a kozponttal beszelt a recsegos radion, hol a kevereket babralta, hogy finomabban fusson a motor, hol meg minket tartott szoval. Sokszor ismeros informacio koszont vissza a tegnapi ivaszat utan, kicsit bennfenteskent is ereztem magam…vagy inkabb megtiszteltetve, hogy kicsit belelathattam az itteni hetkoznapokba.
Probaltam fotozgatni is, de a muanyag ablakon keresztul (na meg a korlatozott fotos felszerelessel) nem olyan egyszeru tukrozodmentes kepeket kesziteni, ugyhogy annyira nem is eroltettem, inkabb probaltam magamba szivni az egy oras repules soran a tajat,  amit fotokon mar annyit lattam, megis mas volt innen, a kis Cessna elso uleserol megtapasztalni.
Gyorsan el is telt az ido, aztan egy doccenesmentes landolast kovetoen mar a mai utvonalon jart az eszem, ahogy a repuloter voros homokjan setaltam a szallas fele.