Két hete autóval közlekedem. Borzasztó érzés, hisz’ lassan egy éve már, hogy kizárólag a hosszú és motorral nem kivitelezhető utakra száműzöm magam a pléhdobozba, így szép lassan újra megismerkedem a dugó, a várakozás és az anyázás fogalmával…
“Menj a felezőhöz… itt csak a jobb sáv járható… ebben a kanyarban menj át a bal sávba – nyugi, már megszokták a szembejövők!” – kapom az utasításokat, mintha a Dakar egyik összekötő szakaszán hajtanék éppen. De nem, ez egy sima reggeli körút az egyik nagyáruház parkolójáig, alkalmi navigátorom pedig az általa már jól ismert, sokszor fél méter átmérőjű kátyúk jelenlétét jelzi a gyakori tanácsokkal.
- A víz elfedi, mennyire mély is a gödör, ráadásul a folyadék színe jól mutatja, hogy nem csak esővíz található a kátyúban…
Némelyik olyan mély, hogy a robogó cseppnyi, tízcolos kereke simán eltűnne benne, de legalább is a gumi alsó profiljából semmit nem látnánk, ha belekényszerülne az ötvenes gép első felfüggesztése. Balesetveszélyes, költséges és legfőképp illúzióromboló, hiszen ha ki is kerüljük, napról napra erősödik bennünk az érzés, hogy nem megfelelő járművel vágtunk neki az útnak.
Természetesen van egy szervezet, aki számon tartja és kijavítja ezeket az úthibákat, de nem azonnal persze. Az általános menetrend a következő: bejelentik, várnak, semmi nem történik. Bejelentik, kijönnek, megállapítják és kitesznek egy figyelmeztető és egy sebességkorlátozó táblát… Majd semmi nem történik. Végül a helyi újságtól kimegy valaki, lefényképezi, megírja, jön száz komment, és egyszer csak eltűnik a lyuk. Egy időre. Ugyanis az időleges javítás – ahogy a neve is mutatja – pont az első felfagyásig működik, és utána minden kezdődik elölről.
- Alternatív megoldás: előbb közút, majd táblatartó végül virágágyás – utóbbi civil megoldás, egyfajta ironikus figyelmeztetés a hanyagságra (forrás: kepgep.hu)
Megoldás? A leghatékonyabb, ha minden egyes kátyúkerülésnél megejtünk egy telefont a közútkezelő felé, tapasztalatból mondom, hamar megunják, és kijönnek befoltozni. A nyilvánosság is sokat segíthet: az újságok imádják az “olvasónk küldte” képeket, aki miatt van mit fotózni, nos, ő már kevésbé, így szintén felgyorsítható a folyamat.
És addig is, míg tökéletes, Korzikára emlékeztető aszfalt kerül minden magyar közútra, igyekezzünk úgy közlekedni, hogy a kátyúk kikerülése ne veszélyeztesse a többieket, hisz’ minden egyes reggel láthatunk olyan kamikázét, aki az utolsó pillanatban rántja félre a kormány, miközben a mellette haladó vészfékezni kényszerül, hogy elkerülje a balesetet. Ahogy egy kedves kommentelő írta az egyik autós lapban: “én egy büdös robogós miatt sem fogom szétveretni a gömbfejeket az autóban, én bizony elrántom a kormányt, ha kátyút látok, ő meg vigyázzon magára, ha már motorra ült!” Egy gömbfej (a drágább fajtából) sem kerül többe egy üveg jobbfajta vörösbornál. Biztos, hogy megéri miatta másokat veszélyeztetni? Ugye hogy nem.
Vigyázzunk, figyeljünk egymásra (ne csak az utakon), és várjuk a közelgő tavaszt, amikor – talán – búcsút inthetünk a bombagödröknek, és újra nyugodtan falhatjuk a kilométereket motorral, robogóval, ezzel is csökkentve a dugót, a várakozást és persze az anyázást…