A kerekek mindig gurulnak… Hol a hátszél, hol a lábam gördíti őket tovább; időjárástól és hangulatomtól függetlenül.
Ha a 2T elkezdett köhögni, sokszor végigjátszottam a lehetőségeket és hangosan könyörögtem a gépezetnek, hogy szedje össze magát… Mikor már beletörődtem a sorsomba, bizony meglepő, de csodálatos módon a masina úgy döntött, mégiscsak ő cipel engem. Ha szikra van és benzin, elvileg a körforgás örök. Mégis van, mikor megáll a motorunk és átnézünk mindent, aztán csak nem megy, és persze ugyanígy beindul, majd hibátlanul lezúz sokszáz kilométert. Szóval ezek a régi csodák mindig meglepik az embert, és pont ettől lesz izgalmas az egész! Külön győzelmi diadal a kisboltig eljutni vagy kietlen pusztaságokon át le a völgyekbe…
Mikor megkérdeztek egy indiait az elefánt hátán, hogy ,,Hogy irányítja a jószágot?” az csak vigyorogva felelte, hogy ,,Allah vezeti, Ő csak ül és reménykedik, hogy jó fele mennek”. Néha én is így fogom a kormányt a beláthatatlan kanyarokban, ahol kamionok kerék csavarjai suhognak el a biztonság illúzióját keltő sisakom mellet. Vajon mi a lényeg? Miért vagyunk úton?! Egy Lány miatt, vagy egy régen látott barátot látogatnánk? És mi a cél? Egy otthon? A béke szigete? A menny vagy tán a pokol? A motorosokat nem érdekli a veszély vagy a halál… Illetve ha érdekli is, bizony más oldalról közeledik az egészhez.
Ez is egy szűrő. Elvileg Én az emberi bátorság, jellem, tisztesség és szabadság vágyat keresem mindenhol, mert egyre ritkábbak az ilyen példaképek. És mindegy, hogy apró faluban járok vagy hatalmas városban, egyformán gyáva szar embereket látni. Sajnos körbeérek hamarosan, és csalódnom kell mindig, és ne legyünk álszentek: persze magamban is. De nem szabad feladni, csiszolódni kell! Utoljára öt éve, egy cibaki esztergályos, aki a barátom lett: na akkor csak véletlen keveredtem a műhelyébe, elmeséltem neki merre járok, mi a problémám. Akkor gyakorlatilag totálkáros volt a főtengely, bronzpersely meg minden. Ingyen megcsinálta az egészet elvből, pedig akkoriban volt némi pénzem is. 🙂 Fel dörzsárazta, új tömítést kapott a gép. Rohadt jó lett, és megfogadtam, hogy nagyon vigyázok rá – az Én Mustangom lesz az egyetlen, amelyik nem csörög! Ügyeltem a keverékre, nagyon lelkiismeretesen 3.-ban is csak félgázon döcögtem mindenfele, mint egy úr.
Sajnos ez az állapot fél évig sem tartott ki. Mire épp bejáródott volna, úgy jelent meg a csörgés. Ez a hang volt az üzenet: Mindegy, hogy mész vele… Kompromisszumot kötöttem a géppel, Én jól érzem magam, ő meg így is úgy is lezavar minden nyarat és telet. Cserébe igényli az új hengerfejeket, gyűrűket.
Ráadásul tizenévesen rivalizáltam a simsonosokkal. Ezzel persze egyoldalú harcot kezdtem el vívni, bár sok új tuningolási lehetőséget ismertem meg (egyesben verhetetlen voltam az áttétel miatt, de utána lenyomtak a bánatba…) Na meg egy konstrukció határait is feszegettem, fölöslegesen. Volt egyszer, hogy két simsonossal végigszáguldottuk az iskola utcáját Kunszentmártonban teljes gázon… Pörgettem a motort, mint a veszedelem, és sarokkal rúgtam a sebességeket, kuplung nélkül.. Mikor magam mellé néztem sehol senki… Mekkora! Győztem! Csak arra nem gondoltam, hogy a srácok azért fékeznek, mert vége a bekötőútnak és ott a főút keresztben! (igen, az a bizonyos rettegett 44-es) Mikor oldalra néztem, épp egy Ikarusz busz tartott felém, úgy 4-5 méterre. Hatvannal suhantam az út közepén, mikor még ráhúztam a gázt és azzal a sebességgel a túloldali kocsma díszfagyal bokraiban találtam magam. Jól megfogtak az tény. Aztán minden lány szidott, hogy lelki szemeik előtt kivasalódtam és még egyszer ne merjem ezt csinálni. Na a győzelemnek ára van. Azokhoz az időkhöz képest már csak poroszkálok, de így sem úszom meg az éves nagygenerált. Ezek a 30 éves rossz minőségű alkatrészek amúgy is időzített bombák…
De mit tehetnék, ha Ő az én keresztem? Folyton cserben hagy, nincs hozzá alkatrész, annyit toltam már, mint amennyit vitt, úgyhogy a motor helyén lehetne akár egy rugó is. Eszi az olajat, meg folyik is belőle, hiába vágok bele új tömítést. Esőben beázik a gyújtás, napsütésben azonnal bemelegszik és lefullad. A kuplung parafából van, és kétévente újat kell bele vágni. Ismerem, mint a tenyeremet – másfél évtizede szolgál mellettem…
Mivel elég csóró vagyok de motoroznom KELL, megevett ez már mindent : ipari cipőtisztítótól kezdve étolajig, higítóig és gázolajig minden volt a tankjába, de megfelelő benzinkeveréssel ment egy darabig… De dicséretre méltó, hogy pár éve megtett a Tisza gátján (nehezített terep) oda-vissza 600 kilométert(!), meghibásodás nélkül! Szolnok megyétől Tokajig. Hogy pont a zöld lámpánál, a buszmegállóban, lányok gyűrűjében vagy a zsúfolt motorostalálkozón rohad le? Ez már csak ilyen: de nem gátolhat meg, hogy bejárjam vele kis hazánkat és a környező országokat… Indulhat a kaland.