Kínos másodpercek teltek el, ahogy követtek a rendőrök. Rimánkodtam, hogy megunják, és megelőznek, de az irgalmatlan hajszának egy sziréna hang vetett véget…
De jó, hogy nincs jobb dolguk! Stílusosan a sarkammal fékeztem, nehogy azt gondolják: nincs fék ezen az átkos berendezésen. Két ifjú rendőr pattant ki a kocsiból, és nagyon csúnyán néztek, ami kétkedéssel párosult. Nem igazán hagytak kibontakozni, de a motor iratait követelték. Még mutogattak is az ő kocsijukra, amivel a rendszámom hollétéről érdeklődtek. Odaadtam a jogsimat és a kézzel irt firkálmányt, ami az adásvételit hivatott képviselni. Kikerekedett a szemük és újra azt mondták: Áh Magyar!Dokument? Én meg válaszoltam : Állesz Dokument disz iz it ungarise legalized. Pfffffff! Itt véget is ért a kommunikáció és vissza ültek a kocsiba, én meg lestem, mikor hozzák a bilincset vagy a pisztolyt. 15 perc is eltelt mire újra előjöttek: ittam, meg ettem egy csokit addig, és beszéltem Dalmával is. Újra: Dokument? Még a postás biztosítást odalöktem eléjük, de azzal nem tudtak mit kezdeni. Kérdezték mennyi pénzem van, mire én elnevettem magam. Kínos csönd után benyögtem, hogy van koronám meg öt euróm. Az öt euró nem kellet nekik, inkább elvettek tőlem 1000 koronát. Érdekes módon a tíz eurós csekkért 10 000 forint értékű pénzt nyúltak le, ezzel megpecsételve az utam minőségét, és vele együtt lemondást bármiféle luxus élvezetről. Röviden: marad a löncshús. El akartam indulni, ők meg utánam rohantak. Mi a f….?Kiderült, hogy még a papírjaimat nem adták vissza. Még megkérdeztem tőlük fancsali pofával, hogy merre van a ketteses főút, mert már komolyan nem akartam lődörögni ebben a városban. Mondták, menjek tovább és ott lyukadok ki. Még csodálták a gépet kicsit, én pedig reménykedtem, hogy békén hagynak végre. Nevetve távoztak, én meg bosszúsan, de mégis hálát adtam az égnek, hogy nem csuktak le.
Még rengeteg felüljáró és körforgó várt rám, mire kiszabadultam a városból. Pár kilométer elhagyása után csörgött a telefon, és Dalma érdeklődött, hogy mit is alkottam. Mesélte, hogy sokan drukkolnak, és ettől sokkal jobb kedvem lett, bátran húztam a gázt. A tankba egyszer sem néztem. Nem érdekelt. Ha kifogyna, van még öt liter a kannában, ami több mint 100 km-re elég még. Rengeteg városon mentem keresztül. Már csak három település és 60 kilométer választott el a határtól, mikor újra ellenőrzésbe futottam. Már messziről integettek, én meg illedelmesen satufékeztem. Olyat nyikkant a ruszki gumi, hogy a rendőrök is hátrébb álltak egy lépéssel… Fehér sál takarta az arcom és a motoros szemüveg is rajtam volt. Láttam rajtuk, hogy most valami teljesen új és meglepő dologgal találkoztak. Nem is kapkodtam el a leszállást. Kimért mozdulatokkal léptem le a motorról, kihúztam magam, és mereven rájuk néztem. Azok meg döbbenten várták a folytatást. Jó! – gondoltam magamban, itt úgyis elidőzök megint ezért szép lassan levettem a fémbögrémet, és azzal alátámasztottam az “űrhajómat”. Az egyik komolyabb beosztású szakállas férfi szólt hozzám, miközben vetkőztem és vigyorogtam. Igen, ők is a rendszámot keresték és a Dokumentum! felszólításra eléjük nyomtam a csekket meg a többi cafat papírt. Én jó hangosan mondtam mintha süketek lennének: Én Bíró Bálint vagyok! Budapest in Praga! Szlovák motor! Forever! Új Rekord! Dokument und regisztrated problematik! Akkor már ők is vigyorogtak és legyintettek. Ez nagyon jó jel volt. Megnyugodtam, és mutogattam nekik a tákolmányomat. Le is fotózták. Még érdeklődtek, merre tovább. Malacky! – mutattam. Ma schlafen Csehországban! Nekem furcsa volt, hogy a nagy fejsze senkit nem zavart, ami ott volt végig a nagy bőröndön egy konyharuhába csavarva… Sajnos az egyik meghúzta véletlen az első fékkart, ami úgy reagált, hogy le esett a bovden cső. Akkor megint bólogattak és azt mondták: Katasztrofa! Ezt a szót nagyon kedvelhették mert elég sűrűn használták itt is, meg a csehek is.
Az utolsó városban jártam, azt hiszem Kúty-ban, mikor egy reccsenéssel megadta magát az egész hátsó része a motoromnak. A sárvédő tartó konzolok leszakadtak, és így a sárvédő rászorult a hátsó kerékre. A motor nem mozdult többet. Levettem a sisakomat és gondolkodtam a megoldáson. Ami adott volt, hiszen hatalmas szerencsémre pont egy műhely előtt álltam meg. Flexelés hangját hallottam, és ez utalt arra is, hogy van hegesztő is a közelben.Beráncigáltam a romot a telephelyre. Ott egy nagy kalapos cigány állta egy furgonnal. Én mindig a főnököt keresem, bármerre is járok, és hamar meg is találtam. Elmutogattam honnan jövök, merre megyek és mi a problémám. “Desztroly motorszájkül”. Ő mutatott az órájára, ezzel célozva, hogy nincs ideje ilyen szarságokra, de intett azért – várjak türelemmel. Mit tehettem. Megint kajáltam. A kalapos cigány nem hagyott nyugodni, és vicces megjegyzéseket tehetett, mert mindenki jót röhögött.Vállamat vontam, és ráhagytam. Pont ő pofázik?! Na mindegy. Valamelyik alkalmazott el kezdte taknyolni az elemeket. De annyira szerencsétlenkedett, hogy a főnök kikapta a kezéből, és ő is jól telibe hefftölte az egyik oldalt. A másik oldal úgy maradt. Nem is erőszakoskodtam, örültem hogy nem lóg a cuccos. Trehány munka volt, de legalább pénzt nem kértek érte. Nyújtottam felé az öt eurót de legyintett, húzzak a fenébe! Tipliztem is, és olyan lendülettel suhantam a Cseh-határ felé, hogy csak pár percre álltam meg fényképeket csinálni a határjelző táblánál. Egy híd volt természetesen a vízválasztó. Amint beléptem Csehországba két marcona vállas idősebb rendőr patronált az út szélén. Új stratégiát választottam. Visszaengedtem a gázt egészen és elengedve a jobb kezemmel a kormányt lehúztam arcomról a sálat és vigyorogva barátságosan integettem. A hatás nem maradt el. Leesett állal bámultak, míg én újra gázt adtam és vígan tova szálltam. Már rég le ment a nap, mikor úgy döntöttem, megállok egy falu előtt. Felhívtam Dalmát utoljára, és ahová még az első utca lámpa rávetült az útra, na oda toltam a motort, és onnan befelé három méterre a bozótba letáboroztam. Boda kapitány stílusban toltam: már nem akartam szarozni a sátorral, így csak a hálózsákot kaptam elő, és a motor mellé feküdtem, csakúgy, mint ahogy Boda úrtól láttam. Jó volt a levegő.
Örültem, hogy túléltem a mai napot és izgatott voltam, vajon holnap milyen szitukat kell majd megoldanom. Lecsuktam a szemem. A bukósisak a fejemen maradt, csak azért, mert a nemkívánatos bogaraktól tartottam, és megóvta a fülem plusz tompította a külső rejtelmes zajokat. De egy zajt nem tompított. Egy rettenetes üvöltésre lettem figyelmes. Nem volt nehéz, hiszen nagyjából öt méterről jött a zaj. Váááá! Ne már. Ilyet még élőben nem hallottam, de szarvas félére gondoltam. Gondolni nem mertem rá, hogy mer ez a faluhoz ilyen közel merészkedni. Mit tehettem, lapultam tovább a bozótban, és reméltem nemsokára tovább áll. Kicsit később már jóval távolabbról üvöltözött és a kezdeti ijedtség átment bosszankodásba. Ez a tetves állat biztos csak a territóriumát védte, és örülhettem, hogy nem döf fel vagy nem néz nőstényszarvasnak, de akkor is elhúzhatna már a bánatba. Valahogy csak bealudtam. Az idilli kalandoros pihenést az időjárás szakította félbe, mikor megéreztem az első csepp esőt a homlokomon. Dalma beszámolt nekem a harmadik napon megérkező rossz időről, csak azt nem tudtam, hogy éjfél után azonnal eltűnnek a csillagok. Feleszmélésem után még töprengtem, mihez kezdjek. Hátha csak erőlködik és nem lesz belőle semmi. Mielőtt besötétedett, tiszta volt az ég csak pár idétlen felhőt láttam, amit hegyek szaggattak szét. Reméltem, ilyen van felettem és elfújja a meleg szél, ami az arcomba fújt. Országos kiterjedésű felhőnek a pereme alatt ücsörögtem.És szakadt. A sátor felverése már nem volt kérdés, de a cselekmény késése magával vonzotta azt a tényt, bizony vizes leszek innentől. Ez nagymértékben rontotta a közérzetemet. Az a bolond állat biztos megérezte a rossz időt, mert már semmiféle hangot nem hallottam a mezőről. Reggel: Hörr! Huvúh! Vaaaa! Trap-trap-trap.
Mikor azt kérdezitek, mi a fene volt ez, bizony én is ennyit tudtam hozzá fűzni: vajon mi a fene ez?! Bizony az emlegetett jószág volt megint. Gondolom a napkeltével hazafelé tartott ugyanazon az útvonalon. Sikeresen felébredtem. Éppen csak öt óra volt, de mégis úgy határoztam, hogy tábort bontok, és továbbállok, s elindulok Prága felé.
Tovább is van mondjam még? A sorozat többi része elérhető: BBKapitány és a prágai kaland…