Csak a kockás zászló – 2. rész.

Csak a kockás zászló – 2. rész.

- Kategória: Karbantartás, Kiemelt cikk
4

Megvan hát a Dög, itt dohog éppen mellettem. Ha kérdezem, ő csak annyit felel: Bráááp!

.

Legutóbb ott hagytuk abba, hogy elhoztuk a motort, hurrá. Azaz mégsem annyira, hiszen nincs műszaki rajta, a gumijai kopottak, az olajcsere igencsak sürgős, azaz akad bőven teendő. Ja, hogy csak a lényeget felejtettem el? Hát igen, ő az:

ktm-lc4-jokai

2003-as, azaz már “szürkeblokkos” KTM LC4 640, 54 lóerővel és hatalmas mókafaktorral. Jobbra is, balra is eldőlt az évek alatt, de ezek a csúszásnyomok vastagok és rövidek, vagyis nem nagy tempóval történt a perec. Az első fejidomot a tulajdonos festette át, mondván “túl szürke volt”, így legalább “gyönyörű” lett… Első dolgaim között lesz lecserélni a Neolux spray-vel sújtott plasztikdarabot.

Ezért aztán alig értünk haza a vassal, máris nekiestem, összes szűrő, új olaj, láncápolás, zsírzás a megfelelő helyeken, s közben az abroncsok után is kutatni kezdtem a neten, hogy mielőbb műszakira vihessem. A KTM kétkörös olajozási rendszere ugyan fura volt elsőre, ezért a motorhoz kapott könyvből lestem, hogy miért is kell öt helyről (!) leengedni az alig két liter kenőanyagot… Az szintén meglepő volt, hogy a gyári szerszámkészletével VALÓBAN szerelhető a motor, a minőségi cuccokkal percek alatt lebontható volt, és micsoda poén, egy gravírozott KTM sörnyitó is része a szettnek – na az ilyen apróságok miatt kell európai motort venni!

Van még mit tenni-venni a gépen, de már most imádom...
Van még mit tenni-venni a gépen, de már most imádom…

Ahogy az a sikersztorik és a kapkodós motorvásárlások esetében lenni szokott, a mámorító vásárlás után másnap jön a hidegzuhany. Reggel már hiába akartam beindítani, annyit sem mondott, hogy nyekk. Vagyis pont, hogy annyit mondott, semmi többet. Az akksi a több évnyi állás után kelletlenül tekerte az önindítót, az meg éppen csak bele-belekapott a méretes légkalapács mozgatásába. Hát ülés le – újabb csavarral -, majd a korántsem gyári méretű akkut feltettem töltőre. Az okos kütyü kijelzője éppen csak nem hülyézett le, mondván, ez az öreg telep max. egy robogót fog elindítani, a nagy KTM-et aligha, hiába táplálom amperszámra. Hopp, újabb tizenötezres költség, ugyanis ennyit kóstál a spéci, YTZ10S típusú akksi, de végre pöcc-röff, ropog az egyhengeres, mehet műszakira.

Áron barátunk remek gumikat szerzett, hogy az utolsó akadály is elháruljon az érvényes forgalmi engedély elől, majd jött a továbbra is méregdrága eredetvizsga, hogy nevemre kerülhessen a paripa. Nem titok, hogy eddig csak a melós rész jutott a gépből, az élvezet – már ami a gurulást illeti – háttérbe szorult. De most végre minden a helyén, új olaj és szűrők, fent a gyurmaszerűen ragacsos gumik, már csak nekem kell felnőnöm a feladathoz – nyeregbe hát, kezdjük az ismerkedést országúton és pályán!