Kismotor, nagy kaland – 7. rész – Spanyolország

Kismotor, nagy kaland – 7. rész – Spanyolország

- Kategória: Események, Kiemelt cikk, Túra
0

Másnap reggel úszással kezdtem a napot, majd egy szerény reggeli után gyorsan összepakoltam, hogy mire a raftingos gyerekek jönnek, már messze járjak.

Pamplona felé vettem az irányt, és elég jól haladtam a tök üres úton. Úgy nyolcvan kilométer után az N240-es országút széles, tükörsima autópályává változik, ami az A-21 nevet kapta.  Ezen a ponton önkéntelenül felnevettem, mert otthon sokat néztem a számítógépen, hogyan is kell majd itt navigálnom, és felismertem az utcaképet.

Ez már Baszkföld, s ott a hegyek mögött az óceán

Pamplonát már másodszor hagytam ki életemben, mivel 2007-ben már jártam erre lakóautóval, és akkor sem néztem meg. Akárhogy is, most sem izgatott túlságosan, így Bilbao, és az óceán felé fordultam.

Bilbao – ez is kipipálva

Irány a hegyekbe!

Egy darabig az A-15-ösön haladtam észak felé, majd letértem jobbra, egy alsóbbrendű útra. Ismét a hegyek között jártam, de errefelé nem olyan magasak, zordak, mint amiken már átkeltem, hanem olyanok, mint mondjuk a Mátra, vagy a Bükk. Lombos erdők, szelíd hegyek, szűk völgyek. A völgyekben bővizű patakok, dús növényzet, és kedves, csendes falvak gyönyörködtetik az erre járót – igen, ez már Baszkföld.

Ha bekötött szemmel hoznának ide, hát meg nem mondanám, hogy Spanyolországban járunk.

Borongósra fordult az idő. Sebaj, jobbra már ott sejlik az óceán

Az út száma egyébként NA-1300-asként indul, de utána GI2135-re változik, és Tolosa városkán át jut el Bilbaóba, mely tényleg káprázatos, lenyűgöző hely. Nagyon érdekes volt, hogy a gyarmatokon játszódó filmekből ismert építészet itt kézzelfogható. Ráadásul nem csak az építészet: a lakosság összetétele is olyan, mintha valami fantázia szülte világba csöppentem volna.

Köröztem egy kicsit a városban, majd az óceánparton nyugat felé indultam, amikor összefutottam egy olasz motorossal. Fura egy figura volt – R 1200 GS BMW-vel rótta az utakat, de

nem volt nála még fényképezőgép sem, a telefonja nyomógombos volt, és a fickó nem is tudta kezelni az okostelefont. Nem beszélt más nyelven, csak olaszul, és olyan igazi, hamisítatlan oldschool fazon volt.

Suances: Erős szél, és heves záporok – nem éppen motorosbarát idő

Elbúcsúztunk, továbbindultam, de az időjárás – sajnos – egyre borongósabbra fordult, és a szél is felerősödött. Elkezdett esni, feltámadt a szél, a hőmérséklet 18 fokra esett, és összességében elég kellemetlenné vált a motorozás. Egy kemping közelében megálltam egyet telefonálni, de úgy éreztem, hogy még nincs elég késő, és reménykedtem benne, hogy találok még később valami jó kis táborhelyet. Tovább is gurultam, az eső meg egyre intenzívebben esett.

Ki hinné, hogy ez Spanyolország?!

Santander környékén már nagyon fáztam, ugyanis nem fettem fel hosszúnadrágot és kabátot sem, így a közérzetem egyre pocsékabb volt. Végül is  Suances város határában megálltam egy Turistinfo-pavilonnál megkérdezni, hogy hol a legközelebbi kemping, és meddig tart még ez a fajta időjárás. Nagy meglepetésemre a hölgy nem beszélt más nyelven, csak spanyolul, de azért sikerült szót értenünk. A kemping másfél kilométerre volt csupán, az esőre meg azt mondta, hogy még másnap is ilyen pocsék idő lesz.

Esegetett még egy kicsit, a fene vinné el…

A kempingben kedvesek voltak, de elég vacak sátorhelyet jelöltek ki, ezért a következő reggelen, amikor megláttam, hogy a felhők között átsüt a nap, elhatároztam, hogy továbbállok. Itt feszítettem a láncon először az út során.

A lánc kenésében a kemping hatalmasra nőtt, fekete biztonsági őre volt segítségemre, aki lazán, fél kézzel tartotta a motor hátulját a levegőben, amíg én a láncot fújtam.

Hidegfront vonult el nem is olyan régen, ezért kristálytiszta volt a levegő. Az elém táruló tájkép alapján akár Írországban is lehettem volna.  Ez a partvidék annyira szép és izgalmas, hogy ide mindenképpen vissza kell még térnem.

Minden öböl egy-egy ékszeres doboz

Augusztus ötödike volt, az ég felhős, de szakadozott, sőt néha esegetett is, de abban bíztam, hogy nyugat felé haladva hamar elérem a front végét, és javulni fog az idő. Az előző nap 420 kilométert haladtam, és erre is valami hasonlót terveztem. Santiago de Compostela felé vettem az irányt, de nem haladtam nyílegyenesen, csak úgy nagyjából lőttem be, merre is van nyugat.

Akár Ausztria is lehetne

Nagyon komoly távolságok vannak errefelé, az ember nem is gondolná, amikor a térképet nézegeti otthon, hogy napokig fog egy irányba haladni, és még akkor sem éri el a nyugati partot. Hol a parton, hol a hegyek között haladtam, s errefelé ismét egy kicsit magasabbakká váltak a hágók, de eközben 1500 méter feletti csúcsokat nemigen találni.

Csalogató utak – indulás!

Páratlan vidékeken át dél felé

Csodálatos szurdokokban motoroztam szinte egész nap, s eléggé el is fáradtam délutánra. A hegyek között egyáltalán nem volt meleg, sőt fáztam is, de szokásomhoz híven lusta voltam megállni, és felöltözni.

Látkép Gijónra, s mögötte az óceánra

Az AS15-ös majd a 14-es számú úton kanyarogtam már Gijon után, és egy gerincen kiálltam fényképezni. A motort olyan szögbe szerettem volna fordítani, hogy a panoráma mögötte legyen, a nap meg mögülem süssön – ahogy azt a fotózás íratlan (és írott) szabályai ajánlják. A koncepció rendben is volt, csakhogy a kimerültségtől már türelmetlen voltam, és nem ellenőriztem, hogy stabilan áll-e az oldalsztenderen a gépezet.

Santiago de Compostella felé

Az SJ-kamera bekapcsolva maradt a sisakomon, így akaratlanul is megörökítettem, ahogy a motor felborul, és darabokra törik a plexi a kavicsos talajon.

Vadregényes tájak – tökéletes környezet a kikapcsolódáshoz

Olyan lehetetlen szögben feküdt a földön, a kerekeivel felfelé, hogy csak az oldalán megforgatva tudtam volna olyan pozícióba hoznom, hogy fel tudjam állítani. Ezt nem szerettem volna, de a benzin meg szolidan csordogált a tansapkából, úgyhogy döntenem kellett. A lecuccolás mellett döntöttem, amikor egy arra járó autós megállt, és segített a kerekeire állítani a csacsit.

A plexit ott a helyszínen megragasztottam, ami annyira jól sikerült, hogy még most is a helyén van. Az eset után úgy döntöttem, hogy ez egy jel: alvásra van szükségem, mégpedig mihamarabb. Veszélyes, ha fáradtan vezet az ember. Kicsit lejjebb ereszkedtem az 1100 méter magas gerincről, és egy fenyvesben letáboroztam. A mosakodást a bárhol kapható nedves törlőkendővel oldottam meg, és itt gondoltam rá először, hogy miután a használt kendő megszárad, még WC papírként felhasználható.

Közvetlenül a borulás után…

Tudjátok, amennyire lehetséges, igyekszem minél kevésbé terhelni a környezetet, és ez a felfedezés örömet okozott, hisz’ a gurigám is lassabban fogyott ezután. Itt jegyezném meg, hogy WC papírt már csak nyolcas vagy annál nagyobb csomagban árulnak, emiatt később muszáj voltam más forrásból beszerezni egy-egy tekercset…  Sikerült magam kipihenni, és másnap reggel ismét újult erővel indultam Santiago felé, ami már csak 140 kilométerre volt.

Táborhely a hangulatos fenyvesben

Az utakon járművel alig találkoztam, azonban az eddig csak szellősen látott zarándokok száma egyre sűrűsödött.  Lassacskán magam mögött hagytam a magas hegyeket, és megérkeztem Santiagóba. A főtérre hajtottam, ahová persze tilos engedély nélkül bemenni, de egyrészt nem volt kedvem sétálni az egyre nagyobb melegben, másrészt a motort sem szerettem volna hosszú időre magára hagyni.

Reggeli fények a Pireneusok nyugati végein

A székesegyház előtt parkoltam le, valami szálloda mellett, bent a téren. Miután megnéztem a templomot, ami tele volt – oda nem illő ruházatban lézengő – turistákkal, körbesétáltam a szűk belvárost, majd Portugália felé vettem az irányt.

A csacsit fényképezik, már megint – kezdek hozzászokni

 

Jól jött a nagylátószög…

 

Santiago, ez is kipipálva – indulhatunk tovább! Tartsatok velünk a következő részben is!