Nyár közepe-vége volt, kissé javult a járványhelyzet, ezért úgy gondoltuk, itt az ideje egy hosszabb túrának…
Az áhított montenegrói körtúrát sajnos megint elkaszálta a koronavírus, ugyanúgy, mint tavasszal, mivel ott a sokszoros határátlépés megnehezítette volna a dolgunkat, sőt akár meg is hiúsíthatta volna az utat. Így aztán Horvátországra esett a választás. Tavaly az Isztriai-félszigetet már jól körbejártuk, ezért a legdélebbi pontra, a montenegrói határra szerettem volna lejutni (ami sajnos nem sikerült, de erről majd később). A társaság elég szűkre sikerült a járványhelyzet miatt, ezért csak ketten, két motorral indultunk neki.
Motoros túra Horvátországba: nem várt meglepetések az Adrián
A szállások és a megállók terén csakúgy, mint a tavaszi túrán is, ismét törekedtem a félreeső apartmanok és látnivalók felkutatására, hogy kerüljük a nagy tömeget. Ami utólag visszagondolva jó ötlet volt: nagyon sok szép eldugott helyet fedeztünk fel. A szokásos napi 300-350 km volt a terv, de kiderült, ha csak ketten megyünk, ezeket a távokat hamar letudjuk. Ugyanis például 3-4 motornál sok idő megy el az előzésekkel, bevárásokkal, evéssel, benzinkúttal, vásárlással stb.-vel, s főként a gyakoribb megállók miatt lassabb nagyobb csoportban túrázni.
Az első nap Sárvártól Senj-ig tartott. Letenyénél mentünk át a határon, ahol kb. 5 km-es dugó volt, így ha nem motorral lettünk volna, jó pár órát rostokoltunk volna a napon. Sajnos nem értettem, hogy az autósoknak miért fáj, hogy motorral előre gurulunk a sávok között (tudom, elvileg szabálytalan, de a tűző napsütésben nem jó a bőrruhában órákat várni, nekik meg az az 5 perc nem hiszem hogy sokat számít), így a mérges integetést és dudálást a járvány számlájára írtam.
Aki esetleg nem tudja, itt a válasz: ezért nem szabad előregurulni a határátkelőhöz
Károlyvárosig autópályán haladtunk megállás nélkül. Ezután letértünk a kis szerpentines utakra, s a tömött autópálya után nagy felüdülés volt a csekély forgalom és az egész jó minőségű, kanyargós úton motorozás. Sokkal hamarabb értünk oda, mint gondoltam, ezért még elmentünk megnézni a holnapra tervezett 8-as út pár kilométerét. Senjben az a jó, hogy kb. az apartmanok 70 %-a panorámás, és a strand sincs túl messze. A 2 szobás, 2 franciaágyas szállásunk nagyon jó volt, saját konyhával, és egy nagy terasszal, ahol panorámás naplementében gyönyörködhettünk sörrel a kézben a strandolás után – egyszerűen tökély.
A második napi szállás Novalja mellé, Gajacra esett, mivel ugye kerüljük a tömeget, és sajnos az esti bulikat is ki fogjuk hagyni. Reggel a 8-as úton indultunk el Karlobag irányába. Már nem először jártam erre, de ez a tengerparti kanyargós út mindig lenyűgöz. Karlobagnál észak felé fordultunk a 25-ös útra egy kis kitérőre. Felfelé és a hegy másik oldalán lefelé is nagyon jó szerpentin fogad:
Mikor elfogyott az összes kanyar, visszafordultunk, és megnéztük a hegy tetején álló kilátót, majd visszaérve a tengerpartra folytattuk utunkat a 8-ason tovább. A következő megálló a Maslenica hídnál volt, mindkét oldalán parkolóval, ahonnan a kilátás egyszerűen lenyűgöző. Pihenés után továbbhaladtunk Pag-sziget belseje felé. Sajnos a forgalom nagy volt, de a szinte nem evilági táj, a sok szikla, a sivatagi vidék, a fura nádasok tömege elfeledtette ezt velünk. Novaljához közeledve egyre több bulizó fiatallal és félpucér robogós bandákkal találkoztunk, így már éreztem, hogy este nehéz lesz kibírni, hogy ne látogassuk meg a híres Zrce Beach-et, ami a szállásunktól egy kilométerre volt. A szobánk elfoglalása után még kimotoroztunk egyet a sziget legvégére, utána bevásároltunk, és végül strandolni mentünk, ahol egy part melletti bárból ismét csak sörrel a kézben néztük meg a víz felett lebukó napot. Este, a hotelünkből bikiniben bulizni induló lányokat nézve már majdnem mi is indultunk utánuk a horvátországi Ibizára, de végül a józan ész győzőtt, mivel nyáron pont az ilyen bulikon terjedt leginkább a vírus, és nem lett volna jó túra közben lebetegedni, se hazavinni a kórt. De legalább eldöntöttük, hogy ide még jönnünk kell!
A harmadik nap az esti szállás Podrogorán volt, Makarska mellett. A Pag-sziget után megnéztük a híres kanyont, ahol a Winnetou filmeket forgatták. 900 métert kellett motorozni egy földúton, ahol a Hornetem kicsit bugyogósra forralta a vizét, de végül lehűtötte magát, és rendben megérkeztünk a legendás helyszínre. Ezután a 27-es útra tértünk rá, majd pedig az 1-esen haladtunk Knin felé. A városba beérve azonban fura szag csapott meg minket, nem tudtuk elképzelni, hogyan lehet ilyen büdösben élni.
Mikor megálltunk tankolni, csak akkor jött a felismerés, hogy nem a város büdös, hanem mi… Méghozzá haverom motorja, azon belül is az akkumulátor.
A hátsó sárvédő, a hátsó villa pedig csupa akkumulátorsav. Tankolás után sajnos már be sem indult, vagyis az akkumulátor kuka, illetve gondoltuk a töltés se oké. De sebaj, simán kibírja a rövidített úton a szállásig (150 km), azután majd eldöntjük, mi lesz. Betoltuk, elindultunk, de sajnos pár perc után megállt a CBR… Hiába, ha nincs akksi, akkor gyújtás sem – ez már nem az MZ-korszak.
Hosszas keresés után találtam egy boltot, ahova visszamentem, és tudtam akkumulátort venni, de sajnos multimétert már nem. A régi fajta savas akksit kaptam, és miután felsavaztuk az út szélén, nagy reményekkel elindultunk, hogy az majd jobban bírja az esetleges töltésingadozást. Közben szerencsére épp egy műhely mellett haladtunk el, ezért betértünk a szervizbe, ahol megmérték nekünk a töltést, és szomorúan vettük tudomásul, hogy a feszültségszabályozó is kuka – a jó öreg CBR F3 típushibája bizony megint előjött. Lassan, alacsony fordulatszámon, de elértük a szállást, majd tanakodtunk, mi legyen…
Betértünk pár motoros boltba és műhelybe, de sehol sem tudtak segíteni. Végül úgy döntöttünk, veszünk még egy akkumulátort pótnak, és másnap tovább indulunk, folytatjuk a túrát, viszont jóval rövidebb útvonalon. Nem megyünk át a neumi tranzitzónán Dubrovnik és a lefoglalt szállás fele (hátha pont ott áll meg a gép), inkább hazafele indulunk. Szerencsére sikeresen és ingyen le tudtam mondani az előre lefoglalt apartmant, és foglaltam egy másikat, ahol megpihenhetünk útközben. Ez a szervezés kb. el is vette a szállásunkon töltött idő nagyrészét, de azért itt is belefért egy kis strandolás, sörözés, beszélgetés a szomszéd szobát lefoglaló szlovák párocskával, akik két egyforma Fazer 600-al jöttek. Ők is megemlítették, a betervezett, Makarska feletti üvegkilátó meglátogatását, az Airwalkot, de mi már tudtuk, muszáj lesz idén kihagynunk, s helyette megszervezni, pontosan hogy is megyünk haza.
A folytatásban jön a sikeres rögtönzés, majd újabb három tartalmas nap, amit hála az új akksinak, nyeregben tölthettünk. Hamarosan folytatjuk a történetet – tartsatok velünk akkor is!