Nem kevés munka és felkészülés kell ahhoz, hogy a híres Bonville-ben, a gyorsasági rekordok földjén, átütő sikert érjünk el. A “Leggyorsabb Indian” c. film is erről szól, Burt Munro-ról, aki végrehajtotta a lehetetlent. Ennek egy modernkori változata a Dynojet Powersport team története, mely szintén valós eseményeken alapul.
A csapat elszánt tagjai legutóbbi bonville-i futamuk során 2007-ben felrobbantották a blokkot. Így hát a rekorder-motort újjáépítették, és beleraktak mindent, ami kell. Egy évre rá reményekkel telve visszamentek a “só-völgybe”, de szerencsétlenségükre a futam előtti éjszakán a gépet ellopták – ezt az egyet vitték el a boltjukból. Miért pont ezt? Jó kérdés, hiszen szétszedni és eladni nemigen volt érdemes, szinte csak egyedi cuccokból állt. Akkora ültetést kapott a motor, hogy utcán aligha lehetett gurulni vele.
Végül a team valahogy visszakapta a bringát, viszonylag jó állapotú blokkal. Sikerült helyrepofozni a felfüggesztést, ezután újraalkották az idomzatot. A burkolat tulajdonképpen egy CBR 600RR – 1000RR hybrid megbolondítva egy kis Hayabusa- val. A farok rész a kis hatszázasból származik, az elülső sárhányó meg az ezerhármas sólyómból.
Minden jó, ha a vége jó. Ez a mese is happy end-del végződik: tavaly augusztusban Schallerék beléptek a 200-mph klubba, egy kétirányú futammal. Az eredmény: 206.015mph/h az MPS-BF besorolásban – nagyjából annyit tesz, hogy “részben áramvonalasított”. A menedzsert idézve: “Még jármű-osztályuk sem volt számunkra…”
Ahhoz, hogy ilyen gyorsan hasítsa a levegőt, a kis CBR kétszer nagyobb teljesítményt ad le gyári társainál. Egy IHI turbófeltöltő jóvoltából 240 lovat csalogattak elő. Az erő megzabolázásában Carillo hajtókarok és CP dugattyúk nyújtanak segítséget, megtámogatva egy kicsit preparált hengerfejjel – no meg a csapat nevét adó elektronikával.
Ez volt az első nem „áramvonalasított” 600-as motor, mely átlépte a 200-as bűvös határt.