Tudtam én, hogy rossz vége lesz ennek. Az egész bójázós-vezetéstechnikás őrület egy kellemesen hideg, ám annál csapadékosabb júliusi délutánon érte el a csúcspontját, rögtönzött házi verseny képében. Eldöntöttem: kell egy motor erre az élvezetes és olcsó hobbira. Indul a Gymkhana sztori…
Első körben a sport őshazájában, Japánban “nézelődtem”, a Moto Gymkhanát – vagy más néven Motokhanát – bemutató honlapok és videók formájában. A hivatalos Gymkhana szabályzat szerint vagy egy pillekönnyű, legfeljebb 250-es gépet kell néznem, vagy jöhet a “hard pálya”, és saját szórakoztatásunkra belecsapunk a jóba, amikor az SE (200 kg+) osztály feltételeit teljesítő vasat kerítünk a kilencvenes évekből.
Ha nem mondtam volna, az egész történetre egy ezer eurós keretet szabtunk meg, és ez nem elméleti határ, valóban ennyink van – vagyis ennyink sincs -, hogy tavaszra valódi versenymotort faragjunk. Ezzel a kívánatos, de drága ZX-7R-ek ki is estek, a rendkívül kezes, öreg 900RR Fireblade Hondákkal együtt. Minden reggel érkeztek találatok a hirdetési oldalakról, és mindegyiket egy pillantás alatt dobtam a lomtárba: a kezelhetetlen, öreg GPz-k szóba sem jöhettek a nagy pontosságot igénylő gyakorlatokhoz, ahogy az agyontörött bontószökevények sem.
Szinte már feladtam a keresést, amikor jött egy telefon, ami megváltoztatta a történet menetét. Komplett idomszettet keresett ZZR600-hoz, nekem pedig azonnal beugrott az előző nap látott vas, amiért nem kértek sokat, de pont azon a határon táncolt, hogy ne csapjak le rá azonnal. Szó szót követett, miközben fejben már számolgattam, hogy mi az, ami feltétlenül szükséges a műszaki vizsgához a Kawasakin, ugyanis a Gymkhana – ha nem mondtam volna – csak rendszámos motorokkal teljesíthető. Az egyenlet végeredménye egy megfizethető és látványos motor lett, így nem volt kérdéses, hogy megvesszük az E4-es modellkóddal rendelkező, Angliából származó hatszázas gépet. A vizsgaállomáson egy halk, E-jelzésű kipufogót és szintén európai típusengedéllyel ellátott világítótesteket fognak kérni tőlem, vagyis az idomok és lámpák eladásából származó bevételből még le kell vonnom a motor vizsgaképessé tételét, de még így is a képzeletbeli pénzügyi határ innenső oldalán vagyunk, sőt, távcsővel sem látjuk azt, szóval minden rendben, indulhatunk a Kawáért.
A motor szebb és jobb, mint ahogy az eladó a telefonban előzőleg lefestette, így a valóban gondos gazdától származó, 1996-os gépet egy fillér alku nélkül hoztam el – nem is értem, hogy mi ütött belém… Mondjuk ebben közrejátszott az is, hogy jelenleg műszaki nélküli a vas, és az ex-tulaj vállalta, hogy leszállítja a közel 150 kilométerre lévő Dunaújvárosba a gépet.
Ha eszembe jut, hogy túl nehéz motort választottam, csak megnézem ezt a videót, és máris elhessegetem a gondolatot…
Itt tartunk most. Áll a garázsban egy ZZR, vagyis ha pontos akarok lenni, egy újabb ZZR… Nem hibátlan a motor, de nem is várom el tőle, hisz’ jelen állapotában nagyjából háromszáz euróba fáj a vásárlás, ami nem hogy alacsony, de pofátlanul szerény összeg egy ilyen szép állapotú motorért. Persze ebben a formájában (idomoktól, lámpatestektől megfosztva és persze rendszám nélkül) csak egy nagy vastömeg, ami éppen átlépi a kétmázsás lélektani határt, de már látom, hogy igazi, szerethető gép lesz ebből.
Rettegjetek bóják, tavaszra bikaként fog szörcsögni a kibelezett Ram-Air rendszeren keresztül a gép, hogy teljesítse a 40-70 fordulóból álló Gymkhana pályát. Indulhat a munka…