A motor mintha örök élettel és örök üzemanyaggal rendelkezne. Este 9 óra, Zidlochovice: amint besötétedett leparkoltam.
Valamiféle népünnepélynek voltam szemtanúja. Húsvéti hangulatot idézet bennem vagy talán május elsejét, mivel szalagok díszítették a fákat és mindenki hagyományőrző népi ruhákba bújt. – Olyanok mint mi – jegyeztem meg és mégis idegenebbnek éreztem magam, mint valaha. Nagyon ügyesen ráéreztem hol kell nekem megállni: először a körhintás búcsús mezőn elfogyasztottam a halam, és a száraz kenyérsarkomat.
Itt buliztak a kicsik és mint aki jól végezte dolgát ráparkoltam a szelíden megvilágított hídra mely átölelte a falu két részét. A nyugati feléről vonultak az emberek serényen a túloldalra, hogy bulizzanak úgy száz méterre tőlem. Én a pipámat babráltam és néztem a vizet. Közben a nyolcvanas éveket idéző rock slágereket adhatták elő helyi fiatalok. Pár óra múlva abbahagyták, és már nem fiatal lányok mentek mellettem, hanem öregek, akik eléggé megvetően néztek rám, mikor én át adtam magam a buli hangulatnak és nekitámaszkodva a híd drótkötelének, lestem a csinos unokáikat. Ők nem jöttek azon az oldalon ahol én álltam, csakis szigorúan a másik oldalon. Amint a veterán banda átért, megszűnt a rock zene, és a fiatalok kivonultak a színpad elől. Bár nem indultak haza, tisztelet tudóan, csöndben kivárták a másfél óra rezesbanda játékot, amin igazán jól mulattak a mamik és papik.
Erről a toleranciáról én csak szüleimtől halottam, mikor olyan házibulikat rendeztek, ahol a szomszéd szobában az idősek is jót buliztak és senkit nem zavart a zene. Mintha tényleg időutazásban vennék részt! Nem is akartam a bioszférájukat megbolygatni látványommal, így az az érzésem támadt, hogy most el kell bújnom minden ember elől. Beröffent a Mustang és a maximális sebességgel el kezdtem távolodni a falutól. Négy-öt kilométerre már teljesen sötét és kietlen volt a táj. A zenét innen is lehetett hallani, ami megnyugtató hatással volt rám. A legnagyobb gondot a motor elrejtése okozta. Az út mentén cikázó kocsiknak állandóan rám vetült a fénye. Hogy lett meg mégis az ideális hely? Árokba lökve és onnan fel a szántóföldre.
Tagadhatatlan az alföldi mivoltom, hisz a hosszan elterülő síkság hatalmas nyugalmat árasztott magából. Nem is emlékeztem mostanában mikor aludtam ilyen jót. Hajnali négykor két férfihangra ébredtem, és egyszerűen nem hittem el, hogy ez előfordulhat. Megbíztam a búvóhelyemben ami be is vált, hiszen egészen eddig a pillanatig senki nem vett észre…