Legutóbb ott hagytuk abba, hogy a régi tulajdonos és az okmányiroda között ingáztam, míg végre egy kedves közalkalmazott segített, határozatban garantálva, hogy minden rendben lesz. Én balga meg hittem neki…
[wp_bannerize group=”cikkek” limit=”1″]
Szöveg és képek: Koncz Árpád
Probléma folyamatát hirtelen megoldotta az előző tulajdonos, aki elmondása szerint egyezkedett a végrehajtóval, hogy adják vissza motor papírjait. Gondolhatjátok, két hét álmatlanság és gyomorideg után persze, hogy nem hittük el, pedig valóban úgy volt. A makói okmányiroda hívott telefonon aznap délután, hogy ott a határozat és mehetek a forgalmiért és a rendszámért. Még aznap mentünk és átvettük, amit leadtunk előtte két héttel. Határozat a kézbe (ezt se adták volna, ha nem harcolok velük, hogy márpedig fénymásolatot hitelesítsék az okmányiroda részéről, később jól jött, mert nem akarták elhinni hogy ők adták ki….)
Határozat egyértelmű szöveg, “forgalomból való kivonást nem kérem, azonban a foglalás tényét szíveskedjenek bejegyezni a gépjármű nyilvántartásban”. Kérdeztem, ez mit jelent. Elmondták, hogy bejegyezik, és ennyi, 3 hónap múlva automatikusan törlődik a rendszerből. Többször is megkérdeztem, az igazgatójukat odahívattam, az is ugyanezt mondta. Két évre rá beláttam, hogy egyáltalán nem volt igazuk. Remélem, csak tévesztettek, mint minden dolgozó ember, és nem szándékosan hazudtak, hogy lerázzanak…
Vissza az elejére
Eltelt a két év, sok örömöt és néha bosszúságot is tudott okozni a kismotor. Két és fél év alatt, lehet más többet, de én 13 ezer kilométer tudtam belecsavarni, és Magyarország főbb nevezetességeit is megtekintettük vele. Téli időben volt főtengely csere, és a vele járó horror árú apróságok is cserések voltak. (Fontos, hogy számlás alkatrészeket vegyünk, ha használt is, de pl. postai úton rendeltük, az is jó, mert adatok és összeg is szerepel a szállító levélen vagy csomagon, később kulcs fontosságú lehet egy kártérítési pernél) Két év után benőni látszódó fejlágyunk egy nagyobb , komolyabb és komfortosabb erőműre vágyott. Valljuk be, nem túrázásra való, és a hátsó utasnak se túl kényelmes a kis Kawa. Fájó szívvel, de eladásra kínáltam. 2014 augusztus közepén kezdtek el érdeklődni iránta a gyerekkori lakótelepülésemről. ‘Közel van’, hát kivittem megmutatni a kicsikét, majd kiderült hogy távolabbi, de ismerős személy lenne az új vevő, a másik fontos szempont, hogy sokat foglalkozott motorom szintén jó kezekbe kerüljön. Az új tulajdonosai azonnal beleszerettek, megnézték, kipróbálták, és megállapodtunk az összegben. Érzékeny búcsút vettem a motoromtól és ő is tőlem. Tudomásom szerint papírjaim rendben voltak (rosszul tudtam), motor korát nagyon is meghazudtoló állapotban volt. Mivel szeretek mindent időben intézni, és az új tulajdonos kicsit késlekedett az átírással, hát én jelentettem be először az okmányirodában az indigó példánnyal, hogy eladtam motorkerékpáromat.
Ugye mindenki kitalálta, hogy mi történt? Hát persze, hogy nem adhattam el a motort, mert továbbra is foglalás alatt volt, sőt, egyre inkább úgy tűnt, hogy lefoglalják, és nekem kell VISSZAVÁSÁROLNOM a hatóságoktól! Értitek, a saját gépemet. No, de nem adtam fel, s a holnap következő (utolsó) részből kiderül, miként licitáltam a saját tulajdonomra, amit valaki mástól foglaltak le… Jön a befejezés, újabb gubancokkal – az sem lesz rövid történet!