Minden bizonnyal emlékeztek még Ábel tavalyi balesetére, amikor vétlen félként ütközött egy Audival a cseszneki szerpentinen. Egy év után újra felkerestük, hogy meséljen róla: miként is zajlik a fizikai rehabilitáció és a fránya papírmunka egy ilyen komoly motorbaleset után. Hogy is fogalmazzak: az ügy enyhén szólva is kacifántos…
Sziasztok! Köszönöm, hogy újra helyet adtok a történetemnek, talán így segíthetek másoknak, akik hasonló csávába kerültek vagy kerülnek életük során… Szóval lassan egy év telt el a baleset óta, és az a helyzet, hogy néhány ijesztő dolog most már tisztán beugrik, amiről ezelőtt még nem írtam, mert egyszerűen nem emlékeztem rá.
Az elsősegélynyújtók mentették meg az életemet
Az első, fájó emlék hogy: Ez meg mi? Autó az én sávomban a kanyarban? Gyorsan egyenesbe hoztam motort és satufék, hogy minél kisebb legyen az ütközési sebesség. Sajnos Cseszneken abban a kanyarban nem lehet elkerülni a csattanást, mert van egy nagyjából két méteres töltés az út mellett. Azután a következő emlék, hogy az autó felett repülök, pörögve, majd vészesen közelít az aszfalt… És ennyi, itt filmszakadás. Szóval nyolcvannal az aszfaltba, és ájultan feküdtem a flaszteren (Megj: ebből derült ki, hogy mi a különbség a négy- és ötcsillagos sisak között – az enyém sajnos nem teljesített túl jól). Azonnal légmellem lett, de óriási szerencsémre arra autózott egy német házaspár, és valószínűleg ők láttak el: csináltak egy lyukat a bordáim között, hogy lélegezni tudjak. Végtelen hálám nekik, mert ha ők nem csinálják ezt, akkor bizony helyben megfulladok. (Lám, milyen hasznos is, ha valaki tisztában van az elsősegélynyújtás legfontosabb fogásaival, és meri alkalmazni azokat – tényleg életet ment! – szerk.) Később lett még egy ilyen “bökés” a helikopterben, amit, mint megtudtam, nem a hibás sofőr, hanem a lánya hívott a helyszínre.
A helyszínen készült riport
Tagadás, hazugság?
Jellemző az audis magatartására, hogy bár a sávomban szembe jött, a helyszínen nem volt hajlandó elismerni, hogy ő a hibás. Ha ez nem lenne elég, a kórházban találkozott a szüleimmel, és azt mondta nekik, hogy beszitált alattam a motor, és átcsúsztam az ő sávjába! Apukám ennyit kérdezett: jobbos vagy balos kanyarban jött a motor? Válasz: balos. Erre ennyit mondott neki apum: akkor kösz… És azzal elment onnan, mivel neki komoly motoros rutinja van, a válaszból már tudta, mi történt. Újabb két nap telt el, mire a sofőr belátta, a hazugsággal semmire nem megy, és bevallotta, hogy ő volt a hibás. Persze hogy bevallotta, mást nem is tehetett, mert nem tudta volna megmagyarázni senkinek, hogy ő a saját sávjában ment, az ütközés pedig a másik oldalon történt… Jómagam az út szélén, ő meg az én sávom közepén állt – tiszta sor.
Az említett töltés miatt a kikerülés szóba sem jöhetett, de pont emiatt fontos elmondanom: ha nem veszel fel jó sisakot, aláöltözőt (pl. Forcefield protektoring), motorosbakancsot, jó kesztyűt, akkor egyszerűen nem adod meg magadnak az esélyt a túlélésre! Nálam is isteni szerencse volt, hogy túléltem. Tehát ebből az a legfőbb tanulság, hogy az első a védőfelszerelés, hiszen Te vagy a fontos, és nem a motor hangja vagy kinézete! Csak arra kérlek benneteket, drága motorostársaim, hogy mindig öltözzetek be, és soha ne kelljen olyan fájdalmas tanulságot szereznetek, mint nekem!
Ugye mondanom sem kell, hogy egy ilyen baleset után röhejes az a kifogás, hogy: “Jaj, ma dög meleg van, csak pólóban gurulok egy kört, mi baj lehet azon a pár kilométeren?”. Hogy mennyire így van ez, arra jó példa volt, mikor győri kórházban találkoztam egy sorstársammal. Ő simán “csak” eldőlt az utcájukban, nem is tűnt komolynak. Az orvosok közölték vele: ha egy órával később jön, a belső vérzés miatt most már halott lenne…
Védőfelszerelés nélkül egy métert se!
Azért nagyon fontos a tökéletes bukó – tapasztalatból mondom -, mert nekem agysérülésem lett, gondolhatjátok, megfúrták a fejemet, ami sajnos nyomot is hagyott… Nyolcévesen 96-volt az IQ-m, most így, 19 évesen pedig 88… Ez egy végzős gépésztechnikusnak nagyon sok mindenben hátrány. Azt mondják, két év alatt teljesen helyrejön, de ez sovány vigasz: már csak négy hónapom van a vizsgáig. Sajnos más is akad, ugyanis a nagy esés után már eljutottam oda, hogy a fájdalom már fel sem tűnik. További balszerencse, hogy a győri műtét nem sikerült jól, mert eltelt már több mint fél év, és még mindig nem kezdett összeforrni a lábam. Nyilván a kórházra nem haragszom, nem is tehetem, mert ott mentették meg az életemet.
Azt mondta a doki októberben, nyugodtan sétálj mankó nélkül! Megtettem… Másfél hétig. Utána rohantunk a kisbéri rehabilitációs központba, ahol egy ismerősünk röntgenezett. Addigra két mankóval mentem, mert egy napja már nem tudtam máshogy járni. Itt kiderült, hogy eltört a lábamat tartó vas… De jó – gondoltam – jöhet a harmadik lábműtét. Irány egy jobb kórház, Kecskeméten, és ott egy nagyon jó doktor (Gera doktor úr) műtött meg októberben, s hála neki, most rendben elkezdett összeforrni a törés, és január végén eldobhatom a mankót!
Vicces pillanatok, biztató jövő
Összefutottam a saját, tavalyi írásommal, amit leközöltetek. Képzeljétek, a Veszprémi Rendőrkapitányságon kinyomtatva (!) ott figyelt a történetem, ami önmagában csak a kisebb meglepetés volt. Az igazán kemény, hogy az engem elütő sofőr vitte be nekik! A célja az volt, hogy enyhébb büntetést kapjon, arra hivatkozva, hogy én leírtam: hibázott, de nem haragszom rá. Ha nincs harag, akkor nincs felelőssége sem?! Nos, innen üzenem: IGENIS HARAGSZOM RÁD! Nem a düh beszél belőlem, de az mégis csak pofátlanság, hogy ezt próbálja felhasználni a saját védelmére 🙂
Azt már csak halkan jegyzem meg, hogy a helyszínelés során egy rakás alkatrészt ott felejtettek, a bátyám utólag találta meg a motor műszereit meg vagy két zacskó alkatrészt a géphez. A legfrissebb hír, hogy az audis próbál puhítani – ezek után -, egyezkedni, hátha olcsóbban megússza a dolgot. Hiába, a sok hazugság után már csak azért is elmegyünk a bírósági ítéletig, ami jár az jár, ugye… Köszönöm, hogy érdeklődtetek, mi is történt velem azóta, jelen pillanatban csak a biztos, hogy visszatérek, igaz, a gyógyulást látva az már csak jövő nyáron lesz, de nem adom fel – újra nyeregbe ülök! Addig is, míg újra találkozunk, minden motorostársamnak balesetmentes szezont és széles utat kívánok!