Michelin Anakee Wild teszt – 1. rész

Útra keltünk, hogy megismerkedjünk a franciák új terepgumijával, s a barátkozás helyszínéül a varázslatos Adriát választottuk…

Muszáj szétválasztanom a történetet két részre, mégpedig aszerint, hogy meddig tartott a konkrét tapogatózás, a határok egészen finom keresgetése, és a valódi teszt, mert bizony az Anakee esetében ez a két fázis jobban elkülönült, mint eddig bármilyen köpenynél. Talán a lenyűgözően rugalmas, és ezért kiváló ütéscsillapítású övszerkezet vagy a puha anyagkeverék teszi, de mindenesetre a sokat látott BMW-m és jómagam is sok új tapasztalattal gazdagodtunk…

Hogyan fogok kanyarodni?

Bevallom őszintén, a fenti kérdés motoszkált a fejemben, amikor a műhelyből kihajtva elkezdtem barátkozni a Michelinnel. Az íves profilú túragumik után kimondottan nagy erőre volt szükség az irányváltásokhoz, a visszajelzések is is kissé bizonytalanok voltak, bár ez utóbbi főként abból fakadt, hogy egy teljesen szűz köpenyt kellett bejáratnom, ami a formaleválasztó réteg miatt úgy ragyogott, mint az a bizonyos Salamon töke…

Ötven kilométer után kezdett múlni a korábban tapasztalt bizonytalanság, míg az első százas végén már csak azért kellett jobban figyelnem, mert a hatalmas bütykök érzékenyek a nyomvályúra, ezért a buszok, teherautók által kitaposott vájatok a szokásosnál jobban megvezették a motort. Nem vészes a jelenség, könnyen hozzá lehet szokni, de a valódi endurógumik már csak ilyenek.

Emellett csak a nagy gördülési zaj lepheti meg az újdonsült Anakee-pilótákat, ugyanis városban, 60-70 között cirkálva nyitott dob nélkül is meghallják, hogy érkezem, az utcai papucsokhoz szokott motorosok talán meg is ijednek felszerelés után, hogy mi ez a szokatlan zaj a kerekek felől… Mindenesetre mire ide eljutottam, már szemernyi kétségem sem volt a gumiban, egyre mélyebbre döntögetve faltam a kanyarokat, és alig vártam, hogy végre elinduljunk a tenger felé.

Változatos körülmények

Az egész hetes túrán azt hiszem, sikerült eljutnom mindenféle terepre, ahol egy ekkora vas tulajdonosa csak jellemzően motozhat. Kezdésnek kellemesen kanyargós országúton gyűjtöttük a következő 3-400 kilométert, ahol utassal és csomagokkal megrakva is példásan viselkedett a Wild, ráadásul százas tempónál már alig volt hallható a városban még oly’ zavaró hangja. További erénye, hogy a felfagyások, apró burkolati hibák szinte nem is érzékelhetők – az Anakee és a BMW felfüggesztése minden eddiginél hatékonyabban simította ki őket, ami úgy vélem, az újszerű övszerkezet és a mintázat együttes érdeme.

Bár nem kimondottan vágytam rá, de a hegyekben egy délutáni felhőszakadás alkalmával a nedves tapadást is gyorsan letesztelhettük: kezdetben óvatosan közelítettem az íveket, majd láttam, hogy szándékos gyorsítással sem lehet kihozni a sodrából, ezért egyre nagyobb tempóval döntöttem a kanyarokban. Kár lenne tagadni: a szemre furcsa barázdák tényleg helytállnak ilyen körülmények között is, azaz tényleg beigazolódott a francia mérnökök állítása – a Wild, bár terepre született, legalább ugyanolyan jól helytáll aszfalton is. No de gyorsan tegyük is próbára, hogy mi a helyzet, ha elhagyjuk a szilárd burkolatot!

Nincs akadály!

Szegény társaim, akik mögöttem jöttek… Egyrészt a tempó sem volt gyenge, mert az Anakee fittyet hányt arra, hogy porban vagy murván hajtok, szakadatlanul továbbította az erőt a talajra, ezért aztán a mögöttem jövők olyan porfelhőbe keveredtek, mintha egy sivatagi homokviharba csöppentek volna! Végre nem egyszerű evickélés, hanem tömény élménymotorozás volt a süppedős talajon csapatni, és tulajdonképpen ez a Michelin valódi ütőkártyája, hogy úgy teszi élvezetessé a terepmotorozást, hogy közben aszfalton sem érezzük hátrányát a gumi hatalmas bütykeinek. Ezek után nem lehet kérdés, hogy az igazi dagonyában, sártól ragacsos földutakon lesz a következő teszt, de arra a 30-35 fokos, szinte zavartalan, napos idő miatt egyelőre várnom kell.

Nem csak a vezetőnek meglepetés

A frissen szerzett tapasztalatokkal egybecseng, amit az utasom osztott meg velem a túra végén. Talán fura, de mielőtt megfogalmaztam volna a véleményem, ő máris sorolni kezdte, hogy mennyivel kényelmesebb az utazás, mint az előző szett abronccsal – kevésbé érzékeny a kisebb úthibákra, vízen elképesztően tapad, és a keresztbordákon tényleg úgy suhan át a motor, hogy az ülésen alig érezni valamicskét a hibákból.

– A zaj először nekem is furcsa volt, de csak amíg ki nem értünk a városból. Országúton már egyáltalán nem hallani a gumikat, és a kényelme, ahogy a rugózást kiegészítve elsimítja az úthibákat, az valami parádés. Egy élmény volt így utazni! – mesélte Dalma az adriai kiruccanást követően.

Akárhogy is, a barátkozás első kétezer kilométere jobban nem is sikerülhetett volna, tényleg hozta az abroncs, amit vártam tőle, ráadásul a szokásosnál durvább bánásmód, a kíméletlen „tesztüzem” is alig valamicskét darált a barázdákból. Egészen pontosan 2096 kilométer telt el a felszerelés óta, s ezalatt elöl 0,91, míg hátul 1,45 millimétert sikerült elfogyasztani a köpenyekből, vagyis a hajtott keréken még mindig 7,55 milli (!) vár lefaragásra. Jöhet hát az újabb nyúzópróba: reggel-este a város forgatagában és az első kiadósabb eső után a földutakon – tartsatok velünk akkor is!

Kapcsolódó cikkek