Olcsó láncolajozó? Kösz, soha többet!

Olcsó láncolajozó? Kösz, soha többet!

- Kategória: Kiemelt cikk
3

Gergő után Péter bicskája is beletört a filléres, kínai láncolajozóba…

– Miután hetek óta az asztalomon feküdt az olajozó, ideje volt, hogy vegyek egy nagy levegőt, beépítsem, s beszámoljak nektek a tapasztalatokról – állt Gergő tavalyi műhelycikkében. – Előre szólok, hogy akik lázongó tömegként éppen a lincselésem részleteit tervezgették, ne hagyják abba a szervezkedést – folytatta, – ugyanis ezúttal rászolgálok a szavak áradatára, legyenek azok bármilyenek is. Ciki vagy sem, mondjuk ki, hogy elbuktam…

Mindent, csak láncspray-t ne!

Elegem lett az állandó fújkodásból, főként, hogy ebben nem vagyok valami jó. Lusta disznóként ritkán takarítom a láncot, a fújást pedig elintézem középállványon, egyesben pöfögő motorral, a hátsó lánckeréknél. Vessetek rám követ, vannak jobb megoldások, de talán nem vagyok egyedül a lazaságommal. Az űrből is látható mennyiségű kosz és láncspray-maradék gyűlt már össze az első lánckeréknél, s ez már engem is zavart. A láncolajozók régóta tetszenek, de a 30-40 rugós költség eltántorított: annyiból vagy kétezer kilométert motorozhatok…

láncolajozó
Itt még úgy tűnt, gyerekjáték lesz a beépítés

Ekkor jött a felmentősereg a Kínából származó, alig öt rugóba kerülő, manuális láncolajozó képében.

A legnagyobb gond a filléres cucc mérete, ugyanis pont olyan, mint Brigitte Nielsen: jól néz ki, de mindene bazi nagy…

Persze már az elején tiszta volt számomra, hogy a dobozon látható helyre (a villa környékére) biztosan nem szerelem a szerkezetet, több okból sem. Eredetileg a hűtő egyik oldalára akarta felrakatni velem ez az áldott kínai mérnökember. Bár a képen egy bölcsővázas, légolajos motor látható, ahol van mihez rögzíteni, míg nekem nincs. Az adagoló végét a kormányra szeretné rögzíttetni, ami nálam a csutkakormányon újfent szinte képtelenség. Ezen felül a blokk mellett szerette volna átvezettetni az olajcsövet, majd le a lengővilla csapágyazása mellett, hátra a hátsó lánckerék elé, amit több szempontból is aggályosnak tartok. Mivel semmi kedvem egy szilikonnak mondott, valójában a Mindenhatón meg a gyártón kívül senki által nem ismert anyagú csövet elvezetni valahol a tank, a váz és hengerfej szentháromsága között, ahol bármikor megadhatja magát a forróságtól.

Fájó gondolat, de bebizonyosodott: a járgány hátsó harmadában kell szabad teret találnom, igen ott, ahol egyáltalán nincs hely…

Némi tervezgetés után a tettek mezejére léptem. Az olajtartály vízszintes beépítés mellett is üzemképes a rugós mechanikának köszönhetően, és elég jól záródónak tűnik, így végül is beszerelhető alternatív helyzetben. Más kérdés, hogy a mérete automatikusan értelmét veszíti, mert az oldalára döntve máris csak az olaj felét tudja kipréselni magából, sőt a sűrűbb utántöltéssel is gondom lesz. További macera, hogy a szétszedéskor a tartály félig lesz, így minden alakommal le-, illetve fel kell szerelni, hogy ne legyen a Honda belseje megfürdetve olajban. Az első komoly akadályt szerencsémre meglepően könnyedén abszolváltam, mert a tartályt bepréseltem az ülés alá, de ekkor még fogalmam sem volt az igazi gondról, a pumpa kivezetéséről.

Kimértem, s gyanús volt, hogy nem fér el. Sebaj, azért megpróbáltam – többféle módon – elhelyezni…

Ugye találtam egy helyet a dög nagy flakonnak, így arra gondoltam, a pumpa végét sem kéne elöl hagyni – ha már jó, legyen szép is. Éppen ezért a faridom nyílását néztem ki a baloldalon, ahol a középvasra felhúzást segítő kapaszkodó vas is van. Akárhogy forgattam, a fémből és hőre keményedő műanyagból készült fej túl nagynak bizonyult, a burkolat nem pattant a helyére, sőt ki is lógott alóla. Forgattam, mint azt a bizonyos stanyeclit a majom cerkáján, de nem lett jobb, szebb, sőt lassan a működését is gátolta a fura szögben álló alkatrész…

Láncolajozó mint zsákutca?

Szóval patthelyzetbe keveredtem: kezemben az olajozó, a motor szétszedve, és Dárius kincséért sem hajlandó összeállni a kép.  Ciki vagy sem, kedves Olvasók, a barkácsolás mindig kaland, s benne van, hogy elsőre nem sikerül, ahogy most is történt.

…de mire a tartályt rögzítettem, újabb gond merült fel – a cső elvezetése. Az idomok egyáltalán nem kedveznek a beépítésnek, pedig a CB-n nincs is olyan sok belőlük

S hogy ne maradjunk tanulság nélkül, tegyük helyre a kis készüléket: egy bölcsővázas, kisebb hengerűrtartalmú motoron minden bizonnyal tökéletesen működik, még ha nem is a legszebb, de két flakon láncspray áráért aligha elvárható, hogy még jól is mutasson a vason. Nagymotorra csak olyanok próbálják felpattintani, akiknek nem drága az idejük, mert ez nem az a Scottoiler, ami fél óra alatt becsusszan a helyére. Akárhogy is, ez a projekt inkább kaland, s ennek tökéletes, de ha tisztán gazdasági oldalról vizsgálom, akkor a fúrás-faragással töltött órák – átlagos munkabérrel számolva – simán kiadtak vagy 15 rugót, plusz az olajozó ötezres költsége, vagyis lassan egy elektromos rendszer áránál járunk, s ne feledjük, hogy az még nem is működik. Az olcsó projektből dafke-projekt lesz, már csak dacból is felkerül valahogy, de ehhez muszáj némi türelmet gyűjtenem – nem ez lesz a legegyszerűbb fejlesztés a motorom történetében, de akkor is megoldom, s beszámolok róla, hogy sikerült.

Más is megpróbálkozott vele – ugyanígy járt

Gergő korábbi munkája nyomán felbukkant Péter, aki szintén belevágott a munkába, és – lőjük le előre a poént – hasonlóan „sikeres” volt. Most ő mesél kalandjairól:

Egyetértek „az idő pénz” állítással, de hogy mondjak egy újabb közhelyet: nem minden a pénz 🙂 Például akad olyan, aki szeret bütykölni a motorján/autóján, és örömet okoz neki, hogy kicsit jobb/szebb/kényelmes/stb. lesz a járgánya, és büszke, hogy azt maga csinálja. Jómagam is kedvet kaptam a cikk hatására némi bütyköléshez,  és vettem egy ilyen eszközt (most szándékosan nem a láncolajozó szót használom). Annál is inkább, mert régi barátom, Aliexpress már nem 5000, hanem 3660 Ft-ért adja a szettet.

Hogy jön ki ennyi minden 11 euróból?

Ezt a vackot nem ilyen ‘indokolatlanul „nagy” motorokra tervezték, hanem olyan gépekre, amikkel Kelet-Ázsiában a 3-4 tagú családok közlekednek több mázsányi holmijukkal együtt. Mindenesetre a Hondámra szóba sem jöhetett, de találtam a felhasználásra rá más megoldást. Tegyük hozzá, a kisebb, 125-ös, 250-es csupaszmotorokra lehet, hogy kiadja, és elég hosszú a működtető bowden, ami összeköti a szabályozó kart és a tartályt, de nálam kifejezetten rövid volt. Kezdésként lecseréltem hát egy hosszabbra, de ez mit sem javított a helyzeten.

A tartály felszereléséhez egészen könnyen találtam helyet, a kart a kormányra rögzítettem – még akár jó is lehetett volna a rendszer

Tulajdonképpen jónak is tűnik a cucc, feltéve hogy NEM egy egyenletesen és folyamatosan olajat csöpögtető eszközt szeretnénk. Voltam olyan nagyravágyó, hogy ilyenhez ragaszkodtam, na ehhez képest a következőképp működik a holmi: meghúzom a kart kicsit: nem történik semmi. Meghúzom jobban: semmi. Meghúzom még erősebben: kispriccel egy teáskanálnyi kenőanyag. Az, hogy épp hol van a karon az elég vagy a sok, sajnos nem lehet tudni, mert van hogy ötször kell megnyomni, hogy bármi történjen, van hogy tízszer. Menet közben esélytelen, hogy normálisan használja az ember. Szóval, ha valódi megoldást keresel, akkor – Zolihoz hasonlóan – szerezz be egy Scottoilert, az ilyen barkácsholmikat pedig messziről kerüld el.

A kisebb, 125-ös, 250-es csupaszmotorokra lehet, hogy kiadja, és elég hosszú a működtető bowden, ami összeköti a szabályozó kart és a tartályt, de nálam kifejezetten rövid volt, ellenben a cső simán elért a lánckerékig

Persze nincs minden veszve, ugyanis láttam a Youtube-on egy videón, ahol esztergapadon teljesít szolgálatot az olajozó, ebből spriccel a késre a a kenő- és hűtőfolyadék. Arra megteszi, ráadásul ennyiből aligha jönne ki bármilyen hasonló szerkezet. No, de nem adtam fel végleg, szóval, ha valaki vett ilyet, és sikeresen felszerelte a motorjára, kérem, írjon – nagyon kíváncsi vagyok a részéletekre!

Péter