Ecséd mottója: Jó példával élni kétkeréken… Istenem, de rég is volt az első alkalom, amikor itt találkoztunk! – Macho visszaemlékezése az elmúlt másfél évtizedre és az idei motoros búcsúra.
Emlékszem, azon a hűvös májusi estén a kerítésen kívüli részen tüzet gyújtottunk, valaki hozott gulyásnak valót, egy kanna bor is előkerült, ettünk, énekelgettünk és hanyatt fekve bámultuk a csillagokat. Másnap megilletődve hallgattuk a szentmisét, és vetettünk keresztet a motoráldáson. Abban a pillanatban megszerette mindenki Kádár István apát urat, aki kedvesen beszélt a fekete bőrruhás csapathoz, motoros emlékeiről mesélve.
Ecséd már fogalom…
Már vártam a következő évet, mit is rejteget a Boldogasszony számunkra a szentlaposi völgyben. Barátokat az előző évből, bátrabb új társakat, közvetlenebb kapcsolatot a szervezőkkel, mélyebb gondolatokat Istenhez való viszonyunkról, és persze életre szóló személyes kapcsolatot Apát úrral.
Ahogy telt az idő, a Csontos család egyre inkább bevonta a motorosokat a Búcsú menetébe. Először a fiúk, majd a következő évben a lányok is vihették a Mária szobrot a szentmisén. Néha változott a motorokat megáldó pap személye, mi több, volt Püspök is velünk!
Aztán 2013 őszén szomorú hír érkezett, az Apát úr meghalt. Novemberi temetésére motorral mentem Egerbe, ahol Lórival találkoztam.
A koporsó leengedése alatt halkan brummogtak motorjaink, s végleg elbúcsúztunk Motoros Papunktól. A kápolnában Petiék mondattak érte misét, sőt a mise előtt Apát úr személyes dolgai közül kaptunk szívhez szóló ajándékokat.
A Kápolna egy méretes olvasót, amit hogy hogy nem, de jómagam szegezhettem fel a falra. Csapatom pedig egy keresztet, lila stólával.
Rácz Laci, felvidéki kovács barátunk keresztterveiből választottak Csontosék egyet, hogy az kerüljön ki a szabadtéri oltár mellé. A következő évben már láthattuk is! Emellett egyre érdekesebb programok kerültek a motoros búcsúba, szervezőink ügyesen bevontak minket is, jobbnál jobb ötletekkel álltak elő. Beszélgetések tanúságtevőkkel, sportolókkal, könyvillusztrátorokkal, írókkal. Nagyon szívesen veszek részt ezeken. Felemelő érzés, amikor kezdődik a mise, és végül megáldják a motorom. Az egyik évben érdeklődő tisztelettel hallgattuk Pap Lajos szívsebész előadását közvetlenül a mise előtt. Bátran mondhatom, ráfért ez a magyarságlecke az egész társaságra!
Természetesen nem csak a motoros búcsú alkalom arra, hogy felkeressük a szent helyet. Bujdosó Janó barátunk – eredetileg Kékestetőn felállított – kopjafájának is a kápolna kertje ad helyet tavaly augusztus óta. Trianoni megemlékezés keretében állítottuk fel, és érte is szólt a szentmise. Mint tudjátok, egy év kimaradt a vírusidőszak miatt, de mit is írok, hát volt azért egy kis összejövetel akkor és azért is, idén pedig visszaállt a rend.
Pénteken a munkahelyemen is látszott rajtam a mehetnék, főnököm asszisztensnője meg is jegyezte: na indulj már, minek vagy még itt! Két óra múlva már le is állítottam a motort a szokott helyére, miközben az Ecsédi Motorosok két hatalmas kondérban rotyogtatták a vacsorának valót, amikor hatalmas berregéssel egy kombájn kezdett dolgozni a kápolna melletti árpatáblában.
Ha van időm, fel szoktam menni a falubéli Teri néni által mutatott úton a hegygerincre egy másik kereszthez. Ahogy mentem felfelé, néhány képet készítettem a munkálkodó gépről.
Ekkor arra lettem figyelmes, hogy a fülkében ketten vannak, és az egyikük hevesen integet. Kinyitja az ajtót és odakiált: nem akar felszállni?! Naná, hogy akarok…
Ő le- és én felmásztam, helyet is foglaltam a vezető mellett. Jól elbeszélgettünk a gépzajban, amíg befejezte a maradék kétsornyi munkát. Nem akart zörögni nekünk a búcsú alatt – köszönöm, köszönjük neki! Lekászálódva a gépről jutott eszembe: Sarlós Boldogasszony ünnepe van! Aratás!
Az esti gyertyás körmenet után, ahogy Bálintékkal megettük a vacsorát, kezdődött a koncert. A Blues Hangers jó hangulatot teremtett, néha megénekeltettek minket is, és mindössze kétszer döntött úgy az áramfejlesztő, hogy nem tartja velük a lépést, és inkább lekapcsol…
Itt egy új világba csöppensz…
Láttatok már különleges fényeket a természetben? Amikor erős fénypászmák szakadnak ki a fák lombjai közül, amikor megmagyarázhatatlan színekbe öltözik a világ? No, ezt képzeljétek el úgy, hogy az éjsötétben felszakadó fény egy történetet is elmesél. Minden megszűnik körülötted, egy másik világba keveredsz, ami körülvesz, zenél neked, beszél hozzád és magába fogad. Ez a fényszínház. Egy szó, mint száz, húzósvolt a péntek.
Szombaton reggelire Hernyó mangalicaszalonnája várt minket, egyszerűen fenséges volt. Utána a megerősödő napsütésben pakolgattunk padokat, asztalokat, kérés szerint, majd szamurájkard-bemutató volt az első program. Azután a végvári vitézi oskolával ismerkedhettünk meg, láthattuk, hogy kell szablyával vívni, fokossal harcolni és mire
jó a színtiszta selyem derékvédő. Ekkor már sűrűn nézegettem a parkoló felé, vártam beszélgetőtársamat, Demkó
Attilát. Egyszer csak beállt egy autó, Peti már ott is volt, láttam, megérkezett az elismert geopolitikai szakértő, író. Attila közvetlen, nyílt, hamar megtalálta a motorosokkal a közös hangot az ebédlősátorban a finom ebéd mellett.
Milyen kicsi a világ! Kiderült, hogy munkahelyemtől tán egy kilométerre lakik!
Még feltöltöttük flakonjainkat a forráskútnál, és már kezdtük, azaz folytattuk is beszélgetésünket a fák alatt, remélem,
Attila és hallgatóink megelégedésére. Újra és újra ajánlom Nektek a két könyvet: a Napról napra Trianont és a Máglyatüzet, amelyben erdélyi motorosok is szerepelnek!
Hivatalos programunk után körbenéztünk az egyre nagyobb kavalkádban, Attila serényen fotózott, még beszélgettünk kicsit. A kutyás bemutatót követően az ünnepi szentmise következett. A motoros pálos szerzetes atya pontosan tudta, mi a fontos nekünk, és figyelmeztetett is minket:
ha megfogadjuk tanácsait, tényleg mi lehetünk majd frissen szentelt motorjainkon a „jó példák kétkeréken”.
A felvonulás helyett összepakoltam, gondosan tettem a táskámba Petiék ajándékát és a dedikált könyvemet.
Lassan indulnom kell, de előtte még odasandítok a kápolnára, amikor végre megszólal a harang. Köszönöm, köszönök mindent a fentieknek és földieknek is.
Machovits László, „Macho”