Korábban szándékosan nem osztottuk meg a Veled Vezetünk Autósiskola bejegyzését, mert egyrészt kicsit sem értünk egyet vele, másrészt éppen eléggé elkoptatták már a témát azok, akik mindenféle komment nélkül kitették a bejegyzést az oldalukra, hátha nekik is leesik valami a kattintásokból… Gerzson azonban fején találta a szöget: így már kerek a történet, és van értelme beszélni róla.
Ötezren osztották meg ezt a bejegyzést, amiben egy autósiskola oktatója azt állítja: már nem lehetséges kezdő a motorosok képzése, mert olyan „a Magyarországon kialakult közlekedési helyzet”. Arról csak homályos utalásokat találunk, hogy pontosan mi is ez a „helyzet”, de többek között szóba kerül
– az utak burkolatának nagymértékű romlása,
– a lekopott útburkolati jelek, és az, hogy
– a sofőrök nap mint nap nem veszik figyelembe a záróvonalat, az előzni tilos táblát vagy éppen a sebességkorlátozást:
Végül pedig kiderül, hogy a bejegyzést szerző jóbarátja volt a soroksári úton halálra gázolt motoros, ami olyan törést okozott az életében, hogy ezért felhagyott a motorosoktatással. Gerzson küldte be nekünk a posztot, és pár mondatot mellé – érdemes meghallgatni:
Megértem, ha valakit megráz egy motoros barát halála. Mi is virrasztottunk már kórházi ágynál és veszítettünk el közeli ismerőst. De azt mondani, hogy elhunyt egy motoros a baráti körömben, én pedig soha többé nem tanítok meg vezetni senkit, az kb. olyan, mintha az onkológus kiposztolná:
daganatos betegségben elhunyt egy jóbarátom, ezért a jövőben senkit nem műtök meg – nem foglalkozom a betegekkel.
Nem véletlenül írták vezetéstechnikai oktatók a poszt alatt, hogy érthetetlen az indoklás: motorosok így is, úgy is lesznek, ha oktatják őket, ha nem. Márpedig éppen ez lenne az autósiskolák feladata: végre megtanítsák motorozni a fiatalokat, és ne csak arra menjenek rá, hogy valahogy bukás nélkül evickéljenek a bóják között! Mert attól, hogy az ifjú titánoknak jogsijuk lesz, még nem válnak jó motorossá. A jogosítványszerzés és a valódi motorkezelés elsajátítása között pedig pont ez a különbség: a jó oktató.
Amíg az egyik tanár azt sem tudja megmondani, miért nem megy a nebulónak a 8-as vagy a kiskör (hiszen amikor motort cseréltek, az oktató is alig tudta megcsinálni a testesebb géppel, majd magyarázkodott, hogy „sz.r a motorod” – megtörtént eset), addig a másik tréner a helyes testtartás, fókuszálás, gáz- és fékkezelés alapjaival kezdi, és olyan motorost nevel, aki kész rá, hogy más hibáját is kivédje az utakon, ha kell.
Azt mondom, lehet panaszkodni az útminőségre (ami bizonyítottan messze jobb, mint 30-40 évvel ezelőtt, akkor mégsem állt le a motoros oktatás), lehet szidni a figyelmetlen autósokat. De inkább tenni kell ellene, és ez pont az autós- és motorosiskolák feladata.
Átérzem az oktató fájdalmát, szörnyű elveszíteni egy barátot, de ettől még motorosok vannak, lesznek az utakon, hiszen évente vagy 20 ezren szereznek motoros jogosítványt Magyarországon. És ha a jó oktatók hátat fordítanak a szakmának, akkor tényleg olyanok „tanítják” majd őket, akiknek gondot okoz a hollandkapu, meg az is, hogy bármilyen tudást átadjanak a nebulóknak.
Motoros üdvözlettel,
Gerzson