Interjúnk első részében Zsolt szerencsétlen balesetéről és a felépülés kezdetéről olvashattatok. Ezúttal folytatjuk történetét, és a második részben már az aktív sportolásról, valamint a motorozásról beszélgetünk.
Talán nem volt nehéz kitalálni, valóban Zsoltié az előző cikk végén látott Suzuki GSX-R1000 K5, mely a kitartásának eredményeképpen vált megvalósult álommá. Persze nemcsak testileg, hanem lelkileg is helyre kellett rázódni egy ilyen trauma után, ami hatalmas feladat volt.
– Hogyan sikerült fejben annyira megerősödj, hogy újra motorozni akarj?
– Mint azt korábban említettem, már a kórházban fekve böngésztem a használtmotorpiacot, mert nem akartam lemondani erről az életstílusról. Ugyebár a balesetben vétlen fél voltam és a nyomozás sem alálapított meg szabálytalanságot vagy hibát a részemről. Lehet, könnyebben elengedné az ember ezt az egészet, ha önhibájából történt volna – nem tudom, ez másoknál hogy van –, de én nem akartam annyiban hagyni.
Egyelőre még kevés kilométer van bennem a beleset óta. Sok időt vett igénybe az új motor átalakíttatása és engedélyeztetése, mindenesetre tavaly ősszel már részt vettem egy nagyobb túrán, ahol 500 kilométert tekertem le. Úgy érzem, felszabadultan élvezem a motorozást és az utat, bár mikor kereszteződésben várakozik egy autó és nem látom be a mögöttes teret, akkor fokozottan figyelek és lassítok.
– Mi volt a legnagyobb kihívás addig, míg vissza tudtál ülni a motorra?
– Hát, igazándiból minden egymásra épült. Előszór meg kellett keresni a technikát, ami lehetővé tette a váltó kezelését. Ezt az eszközt egy olyan angol cégnél sikerült megtalálni, amely kimondottan a hozzám hasonló problémákkal élő embereknek segít visszaülni a motorra. Nem mellesleg a cégtulajdonos maga is mozgássérült motoros… Miután nagy nehezen sikerült beszerezni az eszközt, kellett valaki, aki ért a beszereléséhez, hiszen ilyet nem sűrűn látnak a szervizekben. Hatalmas szerencsémre volt olyan ember, aki szívesen segített. Az átalakítást követően persze a forgalmiba is be kellett jegyeztetni a módosításokat. Ugyebár a felépülés fizikai része is igen hosszú volt, hiszen olyannyira meg kellett edzeni a jobb lábamat, hogy az meg tudja tartani a motort. Tehát, mint látod, komplex feladat volt, így nem tudnék igazán mit kiemelni.
– Az első rehab után felvettem a kapcsolatot a Magyar Parasport Szövetséggel és kértem, hogy ajánljanak számomra valakit, aki a lakóhelyem közelében tud nekem segíteni, így a fiatal koromból ismert atlétikával tudnék foglalkozni. Nagy meglepetésemre Kiskunfélegyházán volt egy számomra addig ismeretlen edző, Nagy Viktor személyében a WOD Factoryban. Felkerestem, majd megkezdtük a közös munkát. Jelenleg paraatlétikával foglalkozom, azon belül is lábsérülteknek kitalált ülő súlylökéssel és gerelyhajítással. Ezen jelenleg heti 5-6 alkalommal veszek részt, és rendszerint munka után edzem. Nagy elánnal készülünk a nyári versenyszezonra, ráadásul még a Közszolgálati Egyetem Tisztképző karára is járok, tehát rengeteg energiám megy el a mindennapokban, de csak így tudok fejlődni fizikailag és a munkámban is, amit igen fontosnak tartok.
Amit a sportban kitűztem magam elé már a kezdetektől, az a saját életminőségem javítása volt, a következő lépcsőfok pedig a paralimpiai szint elérése és az olimpiára kijutás, ami persze nem egyszerű dolog. Ehhez nagyon jó eredményeket kell elérni, például nagyon nagy távolságra kell a súlyt dobni, illetve lökni. Lépésenként haladunk, jelenleg az Európa-bajnokság vagy a világbajnokság az elsődleges cél, ha ezt elérjük, utána célozzuk meg majd az álmot, azaz a paralimpiát.
A motorozásban is még nagyon sok tervem, sőt egész bakancslistám van! Ez a lista is oka volt annak, hogy szerettem volna visszaülni a motorra. Jó néhány kitűzött úticélom van, ahova szeretnék motorral eljutni. Többek között nagyon szeretném látni Szicíliát, valamint a skandináv országokat. Ezenfelül pedig, ha már sportmotorom van, pályanapokon is részt vennék, hiányzik a pályázás élménye. Igaz, már nem célom egyéni csúcsidőket menni, de az érzés és a hangulat, ami a versenypályákat belengi, még mindig vonz.
Egyébként terveimben szerepel, hogy kipróbálok, majd veszek Honda NT1100 DCT-t, hiszen jelenlegi helyzetemben az alkalmasabb lenne a közlekedésre, túrázásra. Persze, bármi is történjen, sportmotor mindig lesz a garázsban! Addig is marad a Gixer, amin mindössze az említett átalakítás történt, névszerint a Pro-Shift márkájú váltórendszert kapta meg. Ez egy univerzális félautomata rendszer, tehát én nyomom a gombot, a lábam helyett pedig a munkahenger húzza a fokozatokat. Ugyan úgy kell kuplungolni, csak a szerkezet vált helyettem. Ezt Németh Andris a MotoBro service tulajdonosa üzemelte be nekem, amiért a mai napig hálás vagyok, hisz’ szabadidejében csinálta, hogy segítsen nekem.
– Végezetül bármilyen egyéb gondolat, amit esetleg üzennél az olvasóknak?
– Hát, most azt mondanám, bárhogy is alakul az élete valakinek, nem szabad feladnia! Ha úgy érzitek, valamivel nem tudtok megbirkózni, ne szégyelljetek segítséget kérni! Higgyétek el, a családotok és a barátaitok segíteni fognak átlendülni a nehéz időszakokon! Itt meg is ragadnám az alkalmat, hogy megköszönjem minden embernek a segítséget, aki akár csak egy jó szóval is segített és támogatott engem az elmúlt kicsit több mint 2 évben! Nekik (is) köszönhetem, hogy most újra sportolok és motorozom!