Egy tökéletes legénybúcsú – így tudnám jellemezni az idei túrát, ami a legendás cseh verseny helyszínére vezetett.
Mielőtt még belevágnék, nézzük is meg, miről lesz itt szó. A „Gustav Havel 300 kanyar” elnevezésű nemzetközi utca versenyt 62 éve (!) rendezték meg először, azóta mindössze a COVID tudott gátat szabni e nemes eseménynek, így idén a 61. alkalommal került megrendezésre. Egyébként a verseny egy 1930-ban született Csehszlovák versenyzőről kapta a nevét, aki 1961-ben érte el karrierjének a forduló pontját és nemzetközi vizekre evezhetett a Jawa színeiben a 350 köbcentis géposztályban.
Helyi körökben legendának számító versenyző sajnos 1967 decemberében egy motorbalesetben elhunyt. Az ő tiszteletére az AČR HOŘICE a már létező „300 Zatáčka” (300 kanyar) elnevezésű versenyt átkeresztelte. Az eredeti elnevezés a 300 kanyar pedig onnan ered, hogy egy 12 körös verseny alatt pontosan 312 kanyart kell a versenyzőknek bevenni.
300 Zatáčka, a cseh utcai verseny
A történelemről ennyit, térjünk vissza a jelenbe! Mi már évek óta kijárunk, vagyis jobban mondván Olivér barátom jár ki hozzám Csehországba és együtt megyünk a versenyhétvégére. Idén meg pont az esküvőm előtti hétvégére esett a rendezvény, úgyhogy kérdés sem volt, hogy ott lesz a legénybúcsú.
Csütörtökön még szép napos idő volt. Mindketten melóztunk, de időben leléptünk. Én azért, hogy meg legyen időm bevásárolni, Oli pedig, rá jó 300 kilométer várta még munka után. Megbeszéltük időközben, hogy elémegyek és a szolvak/cseh határnál találkozunk. Sikerült 10 perccel korábban odaértem a találkahelyre, végre Olivér is begurult: 305 kilométert mutatott a kis Hornet órája. Egy tankkal nem is rossz. Elment gyorsan megtankolni, de vissza már úgy jött, hogy „van egy rossz hírem” és mutatja a félbetörött kulcs egyik felét. Na ez egy jó kezdet…
Este 7 óra, kis falu, 30 km a legközelebbi város, de már ott sem lenne nyitva kulcsos. Hát felpattant mögém, gyorsan letudtuk a maradék 80 km-t hazáig. Szerencsére jövendőbeli apósomnak van egy kisteherautója, azzal visszamentünk és elhoztuk masinát. Reggel gyorsan kulcsmásolás, mert időközben kihalásztuk a kulcs másik felét is a tanksapkából. Aztán vissza hozzánk. Motorok felmálházva, végre indulhatunk. Na de milyen a mi szerencsénk, az eső szépen nekieredt és nem is tűnt úgy, hogy el akarna állni.
Mindegy, mi akkor is megyünk! 250 km van előttünk. Az utolsó 40 km volt az, amikor végre alábbhagyott az időjárás lelkesedése és száraz úton gurultunk. Odaérve sátorállítás, gyorsan le boltba sörért és indulhat az este, még a városba lefelé a paddocknak kialakított kemping bejáratánál megvettük az aranyszínű karszalagot 700 koronáért, amivel mindenhova be tudunk menni és egész hétvégére szól.
Másnap reggel másnaposan, de már motorok üvöltésére ébredtünk. Boltba le, kaja, kávé, még több sör. A boltból kilépve a főút már lezárva, az edzés elkezdődött: Vrooooom!, száguldanak el a gépek karnyújtásnyira az üzletlánc bejáratától. Szemeink felcsillantak, végre! Ezért jöttünk.
A pálya kb. 5 km hosszú, de nem minden pontját lehet elérni. Mi már tudjuk, hogy honnan lehet jó képeket csinálni, mi merre található. Én az erdős részt jobban szeretem, de idén a városban is találtunk jó helyet. Pont egy kanyar belső felén. Szemben egy családi nyaraló udvarán kialakított lelátó, mondanom sem kell, ingyen be szabad ülni, a háziak meg grillezett kolbászokkal, húsokkal, hideg sörrel várnak, de azokért már elkérnek pár koronát.
Szombaton sem volt egyébként kegyesebb az időjárás, mert 1-2 órás váltásokban esett és még hűvös is volt. Meg is lett az eredménye, mert egy két versenyző már az időmérőn akkorát bukott, hogy a másnapi versenyen már nem tudott elindulni. Ilyen volt pl. Hefty74 versenyzője Kamil Holan is, aki akkorát esett, hogy kezét törte.
A versenynap már reggel kecsegtetőbb volt, szép, meleg, napsütéses reggel. Én már előbb felkeltem, de mivel unatkoztam, és 9 órakor volt rajt, a telefonom meg majdnem fél nyolcat mutat, beröffentettem a kis drága Miladyt, így Olivér is hamar kikászálódott a sátorból. Szokásos napi rutin, irány a Lidl. De ma valahogy lustábbak voltunk és motorral indultunk le. Mivel a pálya által körbezárt területen vagyunk, sisakot ilyenkor szinte senki nem visel. Mi sem tettük.
Rögtön az első utcának a sarkán a rend éber őrei mutatják, hogy lehet szépen félre húzódni. Már várakozott ott egy ninjás srác a barátnőjével, ők is sisak nélkül. Gyorsan meg is kérdeztem a jardot, hogy bajban vagyok-e, de csak legyintett, hogy várjak a soromra…
Oli mögöttem jól lemaradt, így volt időm gyorsan jelezni neki, hogy mi a helyzet, így a sarkon túl látómezőn kívül meg tudott állni. Mint kiderült, csak az ittas vezetést próbálják kiszűrni, de annyira, hogy aznap még egyszer megállítottak ugyanott, ugyanazok a rendőrök szondát fújni.
Még jó hogy szombaton már időben elmentünk aludni és nem ittunk sokat. Reggelit követően gyorsan felmotoroztunk a start mező mellé, mert a 9 kategóriából egy rajtot azért érdemes megnézni. Kimotoroznak a paddockból, egy kör, felvezető kör, aztán a valódi rajt. Elsőnek az SP125 indult. Nagy élmény, mert nagyrésze kétütemű gépsárkány. Ennél nagyobb élmény már csak az augusztusi rendezvényen van, mert ott van 350, 500 2T gép osztály is!
Elindult a futam, csináltam pár képet még a rajtnál, aztán mi is elindultunk a pálya mentén menetiránnyal szemben. Mikor leintik a futamot, és megint fel lehet menni a pályára, a nézők úgy árasztják el az aszfaltot, mint valami csorda – vonulnak egyik kanyarból a másikba. Nem mindennapi látvány. Időközben az eső sem bírta tovább, megint balesetek következtek, de ilyen ez a versenysport. Délig lement 3 kategória vagy 4, aztán egy óra pihenő. Kell is, hogy nyugodtan meg lehessen ebédelni, hisz’ nincs miről lemaradni. Délután még megnéztük a supertwin kéthengeres kategóriát az SSP 600-at meg az SBK-t.
Nagyoknál volt egy arany színű BMW #55-ös rajtszámmal, gyönyörű az a masina. De a pilótája, David Datzer sem kispályás. Megjárta már a Man TT-t is meg sok más neves eseményt. Ezen vasárnap délután olyat ment, hogy tátott szájjal néztük. A 12 körös versenyen lekörözte az utolsó 3 versenytársát is. Majd adrenalintól felfűtve délután 5 körül elindultunk haza. Végre nem esett, nem volt hideg. 3 óra alatt hazaértünk, másnap reggel még könnyes búcsúval útnak engedtem Olivér barátomat a hétvégi viszontlátásig.
Ismét felejthetetlen élmény volt, ez egy olyan verseny, amit kár kihagyni.