Motorosként gyakran kerülünk olyan helyzetbe, amikor irányváltásra kényszerülünk, de egyáltalán nem mindegy, hogy ezt a kanyarodást milyen módon hajtjuk végre. Íme néhány tipp, melyekkel könnyebb lehet az országúti motorozás.
1, Döntsd el! Persze, csak ameddig a gumid bírja.
Egyértelmű, hogy egy sportolásra (netán pályahasználatra) kifejlesztett gumiabroncs, lényegesen jobban tapad, mint a túramotorok tízezer kilométer felett teljesítő kerekei. Mégis, száraz úton, hétköznapi motorozásnál, szinte mellékes, hogy milyen márkából és melyik anyagkeveréket emeljük le az internetes áruház képzeletbeli polcáról – figyelembe véve a motorunk gépkönyvének ajánlásait persze.
Elég, ha megnézünk egy nyílt pályanapot, valamelyik hazai aszfaltcsíkon: a legolcsóbb gyártók, alig 13-14 centiméter széles abroncsaival is egészen jó köröket teljesítenek, míg fiatal sportmotorok tulajai, pályázásra kifejlesztett gumikkal felszerelkezve, csak kullognak mögöttük.
Hol a titok? A megoldás, a vezetéstechnikában rejlik. Országúton alapvetően két dolgot kell megtanulnunk, a biztonságos és jó tempójú kanyarvételhez: a kanyarív pontos felismerését, és a megfelelő technikát az elforduláshoz.
2, Ismerd fel! Sokat motoroztál, mondhatjuk, hogy a kanyarívek különböző formáit mind-mind láttad már. Mégis, sokszor egy-egy helytelenül megválasztott féktáv, vagy tévesztett kanyarsebesség közben jössz rá: ezt bizony elnézted.
A legfontosabb, amit csak országúton elsajátíthatsz, az eltűnési pont megfelelő használata. Ez az a pont, ahol metszi egymást a kanyar belső, és külső ívének vonala – a Te szemszögedből. Ha ez közelít Hozzád, akkor még befelé mész a kanyarba, fékezel, vagy tartod a sebességedet, melyet a kanyarvételhez igazítottál.
Ha állandó távolságra van, akkor az egyenletes ívű kanyarban vagy épp, vagyis semmi teendőd, az íventartáson kívül.
Amikor távolodni kezd Tőled, már készülhetsz a kigyorsításra – ebben egyébként támpont lehet, az előtted 50-100 méterre megszűnő folyamatos záróvonal megszűnése is. FONTOS: a vadászösztönt, mint automatikus reflexet, egyszerűen le kell vetkőznöd ehhez. Tehát a kanyarban, semmiképp ne a motor elejét, vagy az előtted lévő útszakaszt figyeld – tekinteted előre, 50–100 méterre fókuszáljon: az országúti tempónál egyébként is tehetetlen lennél, az előtted 10-20 méterre felbukkanó akadállyal szemben. (Százas utazónál – mire egyáltalán belefogsz a reakcióba – máris 25-30 métert tettél meg!)
3, Hogyan? Lassú tempónál – főleg nagytömegű motorok esetén – hasznos, ha mintegy eltoljuk a motort magunktól: ilyenkor nagyjából megőrizzük a felegyenesedett testhelyzetet, miközben a kanyar belső íve felé mutató kormánycsutkát lefelé toljuk, miközben enyhén ellenkormányzunk. Ellenkormányzunk, vagyis a kanyar irányával ellentétesen fordítunk a kormányon, néhány millimétert.
Aki nem hisz benne, egy széles, nyílt egyenes úton próbálja ki: utazótempónál, enyhén kormányozza jobbra ill. balra a motort, persze a kormányon alig-alig mozdítva ilyenkor. Meglepetés! A motor az ellenkező irányba fog fordulni, meglehetős könnyedséggel. Nem varázslat – az első kerék utánfutása változik meg, valahogy úgy, mint amikor elgáncsolnak valakit: a testsúlyt viselő láb oldalirányú mozgására, a test automatikusan az ellenkező irányba fog mozdulni. A hétköznapi motorozáskor ezt úgy hasznosíthatjuk, hogy kevesebb erővel, azonos mértékű bedöntést érhetünk el.
A sportmotorok – főleg nagy tempónál – egészen más technikát igényelnek. Ilyenkor, a ledöntött motort mintegy meghosszabbítva, a dőlés szögét követjük testünkkel, egyfajta tőkesúlyként is használva saját tömegünket. Ezzel tartjuk egyensúlyban a fellépő gravitációs, centrifugális, és centripetális erőket. Extrém tempónál, ezt továbbfejlesztve, u.n.: kiüléssel segítjük a fenti folyamatot, amikor súlypontunkat az ülés középvonaláról, a kanyarbelső oldalra helyezzük át.