Gyorsan bejelentkeztem a recepción. Készséges tájékoztatás után választhatok a “caravan park” és a “bush camp” kozott – én inkabb a félreesőbb “bush camp”-et választottam, ami tulajdonképpen egy placc, néhány kiszáradt fa árnyékában.
Igy olyan 200m-t kellett gyalogolnom a kozos helyisegekig, de legalabb nem zavart senki. Olyannyira, hogy mikozben allitottam fel a satrat, el is nyomott a buzgosag, igy bo orat szunyaltam a felig felallitott satorban, a belso halo alatt. Csak ugy, a foldon. Nem tudom, hogy ez a kezdodo betegseg tunete lett volna, vagy az elozo ejszakai keves alvas okozta, de kimondottan jol esett. Felebredve sikerult par szoroanyagot attanulmanyozni, aztan ugy dontottam, duplazok. Maradok meg egy ejszakat, es masnap reggel benevezek egy terepjaros turara, ami jo 50kilometeres utvonalon jarja vegig a park fontosabb csucsait, geologiai nevezetessegeit. Este meg kicsit lezengtem a parkban, csinaltam par kepet, aztan konnyu vacsora utan koran agyba kerultem. Kicsit aggodtam, hogy barmifele ebreszto hianyaban hogy kelek fel a reggeli indulasra…
A terepjárós túra
Meg a pitty sem mallott, mikor 6 korul elokaszalodtam a satorbol, es csak akkor kezdett el derengeni az eg alja a hegyek folott, mire vegeztem a reggeli szertartassal. Igaz, az ejszakai alvas kicsit megsinylette, hogy megprobaltam magam a korai kelesre beprogramozni, mert rutinszeruen masfel-ket orankent felebredtem, hogy a fenykepezogep menujeben kotoraszva ellenorizzem a pontos idot. Ebben mondjuk lehet, hogy a parkot nagy tomegekben benepesito ragcsaloknak, egereknek, posszumoknak, ki tudja meg, milyen nunukeknek is szerepe volt, mert allandoan a sator korul kotorasztak, vagy, ha epp olyanjuk volt, akkor a ket satorponyva kozott, a sator tetejen rohangaltak. Neha odacsaptam, de aztan meguntam a szelmalomharcot, es megprobaltam inkabb
aludni. A Ridgetop Tour az Arkaroolaban elterulo vad- es geologiai rezervatum talan leginkabb ismert latvanyossaga. Egy olyan terepjaros turarol van szo, ami teljes egeszeben a Reg Sprigg altal alapitott ceg altal birtokolt maganteruleten vezet vegig, eredetileg banyaszati celokbol kialakitott utvonalon, amit ma mar kimondottan csak erre a celra tartanak fent, illetve evente nehanyszor a geologushallgatok is hasznaljak. Eredetileg az Exoil nevu banyaszvallalat probalkozott uraniumkeresessel a teruleten meg valamikor az 1940-es evekben, de akkoriban az egyebkent igen mogorva, meg az oslakosok altal sem lakott teruletet leginkabb csak gyalog, esetleg tevehaton lehetett megkozeliteni a patakmedrekben hatolva elore. Ezt az utvonalat azonban a hegyekbol lezudulo eso rendszeresen elmosta, igy aztan 1968-ban a ceg elhatarozta, hogy egy tartosabb utvonalat valaszt, es – szerencsenkre – a hegygerincek menten vajtak ki bulldozerrel es foldgyaluval egy utat.
Egeszen kiveteles egyebkent a terseg, mintegy szigetet kepezve a tole nyugatra elterulo Frome-to es a keletre huzodo Gawler Ranges Nemzeti Park kozott. Mit az Arkaroola Village-t – ahol a szallas is talalhato – oldal leginkabb a lerakodassal felgyumelmett, majd gyurodessel kiemelkedett csucsok arnyekoljak, addig nyugatra, a Stillers kilato fele haladva egyre inkabb a vulkanikus eredetu granithegyek jellemzoek, igy alig ket ora alatt, az – egy iranyban – 22-23kilometeres tura soran gyorsan valtozik a tajkep, viszont vegig kapaszkodik felfele a sokszor 100% kozeli emelkedokon. Reggel 8-kor indult a tura a recepciorol, ahova meg is erkestem. Rovidnadragban, puloverben. Akkor meg kicsit huvos volt a levego a hegyek arnyekaban, de gondoltam ugyis autoban ulunk, kesobb meg mar melegszik majd az ido. Aztan, mikor Peter, a turavezeto bekanyarodott a Landcruiserrel, amin hatul ket sor pad szolgalta a turistak kenyelmet a nyitott platon, kicsit inamba szallt a batorsagom. Futott a lelkesedes 🙂 A tobbiek, gondolom kaphattak valami drotot, vagy lattak kepeket a turarol, mert mind nagykabatban, pledekkel felszerelkezve erkeztek meg, amit azert mar tulzasnak tartottam. Vegul, rovid nevsorolvasas utan feltereltek mintket a platora, nekem szerencsere a jo kilatast, illetve meredekebb hegymaszasok alkalmaval adrenalinszintnovelo poziciot biztosito hatso ules jutott. Jo szorosra meghuztuk az olunket atolelo biztonsagi ovet, mindenki megprobalt megmarkolni valami kiallo vasat, ami epp a keze ugyebe jutott, aztan talan 20-30 meter elteltevel terepet is ertunk.
Peter, a turavezetonk mar az elejen tanubizonysagat adta, hogy amellett, hogy eleg jo kommunikacios kepessegekkel aldotta meg a sors – ami mondjuk egy nyugdijas reklamszakembernel nem is annyira meglepo., de szinte egesz eletet a „bush”-nak, az ausztral bozotosnak szentelte, igy se vege, se hossza nem volt a hol relevans, hol inkabb csak erdekes megjegyzeseknek, sztoriknak. Fiatal koratol a Flinders Rangesben nott fel, mar a szuleivel jartak ide, sot, annak idejen maga is reszt vett az akkor meg az alapito Reg Sprigg altal vezetett turan, es mikor – nyugdijazasa utan – felmerult a lehetoseg, hogy itt lehessen turavezeto, egybol ra is csapott. Szinte nem lehetett olyat kerdezni tole, legyen az noveny- vagy allatvilag, foldrajz vagy akar a terepjaroval kapcsolatos kerdesek, amire ne tudta volna magat kivagni. Egy tortenetet azert kiemelnek kozuluk: meg valamikor a 60-as evekben, 20-as eveik elejen elhataroztak, hogy elindulnak Adelaidebol eszakra, a Flinders Rangesen keresztul, ami akkor meg Pt.Augustatol eszakra vegig foldutakat jelentett. Ez meg nem is lett volna baj, de egy Morris Mini volt a kiszemelt “terepjaro”. Persze, akkor is jartak mar erre emberek, igaz, meg a Stuart Highway sem volt leaszfaltozva, de a Mini megbirkozott volna a feladattal. De nekik ez sem volt eleg. Gyakorlo cserkeszkent kioszottak egymasnak a feladatokat, es kulonbozo felkeszultsegu terepjarosoknak ajanlott Birdsville Tracküet, hogy eljussanak Coopers Creekbe, a Simpson sivatag keleti peremen. Sorra jottek persze a megprobaltatasok, az alacsony epitesu, ketkerekmeghajtasu kis auto nem nagyon birta a Landcruisert is elnyelo homokot, „bulldust”-tal (finom, hintoporszeru anyag) teli lyukakat, de azert a vegen csak eljutottak a celhoz. Vegig mutogatniuk is kellett a jarmuvet boldog-boldogtalannak, akik ennyire eszakon meg soha nemlattak hasonlot – meselte vegig csillogo szemmel, felidezve a fiatalsagat. Hiaba, ezt a fajta idegenvezetest nem lehet utikonyvekkel potolni. Nekem mindig hatalmas elmeny hasonlo beszamolokat hallgatni. Ahogy haladtunk az uton, rutinbol abszolvalva a sokszor – nekunk, legalabbis nekem mindnekepp – hajmeresztoen meredek emelkedoket eloszor leginkabb a banyaszat, mint a terulet eredeti, de meg ma is ellentmondasos felhasznalasa dominalt…aztan kesobb kiderult, szemelyes erintettsege is van a temaban, ezert – ha nem is teljesen elfogulatlanul, de szinvonalasan – szamolt be ennyire reszletesen rola.
Eredetileg, ahogy korabban mar irtam, az Exoil nevu ceg probalta meg a teruletet felderiteni. Elsosorban uraniumra szamitottak, amibol a probafurasok soran talaltak is valamennyit, de ut hijan csak nagyon keservesen lehetett a teruletrol elszallitani a kozetet. Tevekre kotozve probaltak az igencsak porlekony anyagot szallitani, de mire az allatok a terulet szelere ertek, az osszes hasznos tartalom kiszitalodott a zsakokbol, igy nem lett tul gazdasagos a termeles. Aztan kesobb, ahogy finomodtak a modszerek, persze mar kepesek voltak tobbet kitermelni, de igazi, ipari merteku termeles soha nem volt jellemzo. Mellette persze probalkoztak mezgogazdasaggal is. Mivel a terulet szinte teljesen hasznalhatatlan volt, de az itt elszaporodo, kartekonynak minositett allatok, mint a dingo vagy az elvadult szamarak karositottak a kornyeken levo, hasznalhatobb legeloket, egy pasztor testverpar azzal a feltetellel kapta meg ingyen a kormanytol a teruletet, hogy veget vet a karoknak. Ez persze sosem sikerult, az allattenyesztes is kudarcba fulladt – talan tobb beveteluk szarmazott a kikeszitett dingo es foleg az itt honos wallaby faj borebol, mint az eladott eloallatbol. Vegul, tanitoja/vezetoje tanacsere Reg Sprigg vasarolta meg a teruletet 1968-ban, kimondottan azzal a cellal, hogy rezervatumma valjek. Sajnos azonban az meg korantsem jelentette a banyasz haszonlesok probalkozasanak a veget: meg ma is van olyan ceg, aki kutatasi engedellyel rendelkezik a teruleten. Peter azert kicsit karorvendoen jegyezte meg, hogy a korabbi $6-os reszvenyarfolyam utan manapsag allitolag mar csak 30 centet kernek egy papirert. Ha bejon az Arkaroola tarsasag peticioja, akkor jovore mar nem lesz ilyen jellegu tevekenyseg a teruleten. Hogy meg egy pillanatra a banyaszatnal maradjak: nem is ertem egyebkent, hogy miert eroltetik itt a hegyekben a termelest, mikor nagyon mostoha korulmenyek kozott, szerintem csak nyilt fejtessel, oriasi sebeket ejtve a hegyekben lehetne termelni, mig alig par kilometerre, a Frome-to medencejeben viszonylag egyszeruen termel egy amerikai ceg uraniumot. Negy lyukat furnak a foldbe, ahol enyhen savas vizet vezetnek be, majd egy kozponti lyukon keresztul kiszivattyuzzak a sav altal oldott kozetet, es kinyerik az hasznos tartalmat, hordozzak, es mehet is exportra. Semmi kulszini nyoma nincs a termelesnek, nekem eleg hatekonynak tunik. Valosznu, hogy a magyarazat leginkabb abban rejlik, hogy a Marathon nem igazan akar ercet talalni, csak nehany jol hangzo analizis, amit aztan jo penzert ertekesithetnek. A sok banyaszati vonatkozasu informacio utan azert esett meg masrol is szo: Del-Ausztralia allam egyik legfontosabb tevekenysege az allattartas. Itt talalhato a par nappal kesobb meglatogatott Anna Creek Station, a vilag legnagyobb mukodo marhatelepe, amit meg a XIX.szazadban alapitott egy (kesobb Sir, tehat lovagga utott) Sidney Kidman nevu uriember, aki azert – allitolag – nem tartozkodott attol sem, hogy mas tenyesztoktol lopott allatokat tereljen at egyik teruletrol a masikra. Allitolag ez akkoriban elegge bevett szokas volt, a hatalmas teruletre kivert allatokat a mai technika hianyaban senki sem tudta szamontartani, igy aztan ment az adok-kapok. Ennek soran persze emberaldozatra is sor kerult, volt, aki az Arkaroola melletti hegyekben bujkalt huzamosabb ideig, mire vegul a nyomara akadtak. Ha mar motoros tura, akkor az utviszonyokrol is egy keveset. A kepek sajnos – igyekezetem ellenere – sem adjak vissza a valos korulmenyeket, de eleg az hozza, hogy azert a DR-rel meg csomagok nelkul sem feltetlen probalkoznek itt. Az utvonal korulbelul 80%-a minden tovabbi nelkul teljesitheto, de egymas utan jonnek olyan emelkedok, amit eddigi karrierem soran talan egy-kettot maszhattam meg, itt meg tucatjaval jottek. Kb. 45km oda-vissza az utvonal, egy tapasztaltabb endurosnak is eltartana par oraig. Azon gondolkoztam, azert egy terepjaroval mennyire egyszerubb az elet: nem viszi vasarra az ember a boret, nem kell motoros ruhaban izzadva nezelodni, megbirkozik 12 ember sulyaval is, es ha valami nem sikerul, akkor sem gurulsz le visszafele a hegyrol, hanem maximum kicsit varialni kell. Na, talan ennyi eleg is a turarol, erzekeltetve, hogy a latnivalokban bovelkedo utvonal mellett azert a kommentar sem mindennapi elmenyt okozott.
Motorjavitas
Delutan mar kevesbe erdekes dolgokkal telt: eloszor is megprobaltam megjavitani a tankbol kiesett csavart, de csavar hijan ez nehezsegekbe utkozott. Vegul sikerult az udulo ezermesterenek feszerebe beszabadulni, ahol talaltunk egy megfelelo menetu, de joval hosszabb csavart, ami ala aztan fuztem meg egy anyat, meg nehany reteg gumijavitobol keszult gumireteget, igy egy jo adag Loctite-tal megfejelve sikerult orvosolni a problemat. Mivel mar napok ota ezen a murvas-poros talajon jottem, ami mar a satrat is szinte teljesen megtoltotte a lisztszeru anyaggal, ideje volt legszurot is cserelni. Ennel utalatosabb tevekenyseget nem is nagyon tudok elkepzelni, de ha megtoldom meg a legszurobol kitermelt, kozel 2 deci olajos “hintoporral”… A delutan hatralevo fele leginkabb mar csak a fotok rendezgetesevel, es a kovetkezo nehany nap elszigeteltebb teruletre felkeszulessel telt: feltoltottem minden akkumulatort, veteleztem 6 liter ivovizet a fertotlenitett esoviztartalybol, felpakoltam a motort, atneztem mindent meg egyszer, es nyugovora tertem…