Drága, esetlen, autópályán kifogy a szuszból és nem tekintik valódi motornak – efféle, meglehetősen borús gondolatok jutottak eszembe a nagyrobogókról, miközben a jó öreg ZZR nyergében zötykölődtem a kátyúkkal tarkított belvárosi utcákon…
A hangvillások újdonságára, az 530 köbcentis TMAX-ra átülve némileg módosítanom kellett korábbi álláspontomat, de nem csábultam el végleg: úgy voltam a Yamaha legendás robogójával, mint az egyszeri diák a jól ismert kabaréban… Ő “Hogyan nem találkozott Bartók Bélával”, én pedig hogyan nem szerettem bele ebbe – az egyébként szerethető – jószágba.
A meglehetősen terebélyes – 91 centi széles – gépet körbejárva rendesen rákíván az ember, hiszen az R1/R6-szériáról jól ismert formák kimondottan vonzóvá teszik a félliteres városi motort, és mint egy tökéletes nő esetében, ez a szépség nem csak látszat, hisz’ a belső értékek is lenyűgözőek. Ha megnézzük a profi felfüggesztést, az aluvázat és a négyszelepes, DOHC-blokkot, gyakorlatilag bármilyen középkategóriájú motort el tudnánk képzelni a felhasznált alkatrészekből – akár egy középméretű sportmotor alapját is szolgálhatnák, de ez esetben egy high-tech robogót takarnak.
A nyeregben helyet foglalva már egy-egy fintor is megjelenik a sisak plexije mögött, ugyanis az üléspozíciót a Lakers kosarasainak találták ki. A kormány és a vezető deréktámasza között méteres hely tátong, így csak egészen kinyújtott karokkal ülhet “rendesen” a motoros. Az első kanyarvételnél ez rögtön gondot jelent, hiszen a széles kormány miatt adja magát, hogy rutinból “kitoljuk” magunk alól a gépet, amúgy rendőrmotorosan abszolválva az íveket, de ehhez bizony be kell hajlítani a gerendaként feszülő karokat. A gimnasztikát mintegy meghálálva, ilyenkor példás stabilitással fordul a 120-as és 160-as gumikor gördülő jószág, ám ez a magabiztosság csak a szólóban motorozóknak jár.
Ha utassal a hátunk mögött faljuk a kanyarokat, a nyeregben előre csúszva hiába áll kézre a kormány, a mögöttünk ülő így nem fog tudni átkarolni bennünket, sőt, a hétvégi bevásárlás összes táskáját beilleszthetnénk magunk közé, annyira távol kerülünk kedvesünktől. Ezt megsínyli a motor stabilitása is, a precíz, körzővel rajzolt ívek hirtelen sokszögekké válnak, és egészen más jelző jut eszünkbe, mint a sportosság…
Az egyébként vérmes blokk is megszenvedi, ha alaposan megpakoljuk a TMAX-ot, hiszen két személlyel és csomagokkal akár négy mázsára is hízhat az össztömeg, és bizony a kéthengeres hajtómű ilyenkor igencsak kapkodja a levegőt az emelkedőkön. A korábban oly’ sokat dicsért dinamizmusnak ilyenkor búcsút inthetünk, miközben a boyracerek ízléses fényezésű, wunderbaummal tuningolt verdái versenyre kelnek velünk a kaptatón.
Igazán kár, hogy a páros teszten ilyen gyengén teljesített a Yamaha, hiszen a szokást igénylő, hirtelen összekapcsoló CVT-automata és a magas, közel hárommilliós vételár ellenére is egészen ajánlható vétel lenne azoknak, akik napi ingázásra vásárolnák a gépet, némi hétvégi kirándulással vegyítve. Az ár/érték aránya – bármilyen meglepő – egészen elfogadható, hiszen minőségi komponenseket kapunk a pénzünkért és a kategória egyik legjobb hajtásláncát, ami nem olcsó mulatság. Igaz, a 2013-ban debütáló A2-es kategória gépei (Honda CB500X, NC700X, KTM 390 Duke) nagyjából feleennyiért nyújtanak hasonló dinamizmust, csupán a robogózás kényelméről és praktikumáról kell lemondanunk a másfél-milliós különbözetért cserében.
Vagyis… lemondanunk nem kell róla, de a sportos kétkerekű mellé egy szerényebb robogót kell választanunk a kínálatból. A Kymco félliteres modellje, az XCiting 500i éppen kijön a megspórolt összegből, így a TMAX vételárából akár egy tökéletes kezdőmotor és egy nagyrobogó is kijön, és – tessék megkapaszkodni – a dél-koreai tajvani gyártó városi gépe alappáron blokkolásgátlóval felszerelt, amit a Yamaháról nem mondhatunk el…
Akkor mégis mi értelme ennyit költeni egy robogóra? Nos, valódi célközönség lehet az, aki ragaszkodik a hangvillás emblémához, és hétvégi szerpentinezésre is egyedül megy, amíg a párja a csemetéket spaniferezi a SUV hátsó ülésébe. Neki a hétköznapokban sem kedve, sem lehetősége nincs kapcsolgatni a dugóban, hiszen a fényeslépőn csúnya nyomokat hagy a váltókar, a Yamahával viszont elegánsan, bármilyen ruházatban nekivághat a város forgatagának – elkerülve a dugóban araszolás nyűgjét. És persze kell némi technikai érdeklődés is, mert a műszaki analfabétáknak ez csupán egy drága és szép robogó marad, ami mellett a többi, lényegesen olcsóbb kihívó pont ugyanúgy fest – neki csak az árcédulák különbsége ordítja, hogy itt valami egészen másról van szó…