Valaki egy Tátra-kerülést? – dobtam fel az ötletet, s nem várt tempóban záporoztak a nevek…
Így alakult, hogy a kettesben induló kanyarból tizenkét fős brigád alakult, szóló és páros csapattársak vegyesen, hatszázas sportgépek és túlméretes bálnák a startnál, no meg egy kakukktojás, ami az utolsó pillanatban pottyant az ölünkbe…
Szombaton kilenckor, katonás rendben sorakozik a nyolc motor az M3-as mellett, ragyog a nap, kellemes húsz fok, indulhat a túra. Ám a valódi kaland egy nappal korábban kezdődött, amikor is kiderült, ezen a hétvégén a kobei mérnökök legfrissebben csiszolt gyémántját, a Kawasaki Z800-at fogom terelgetni.
Igen ám, de azon raktér egy fikarcnyi se, az ülés alá még a pénztárcám sem tudom begyömöszölni, ezért az elhíresült “csak egy fogkefét és bankkártyát vigyél az útra” sem jöhetett szóba – vészmegoldás kellett, de rögvest.
Az Euro Motor lelkes csapata húzott ki a csávából, egy méretes és vízhatlan Kappa táskával, amit Barbi ZZR-e cipelt. A 44 literes hátsó dobozzal kiegészítve egész emberes hely alakult, még az útközben vásárolt sör és Tátra Tea is befért a közel százliteres “csomagtérbe”, vagyis igazán klassz megoldásnak bizonyult a kényszerből választott, de remekül helytálló hengertáska.
Szóval nekiindulunk, és meglepetésre a teljesen ismeretlen csapat példamutató precizitással és toleranciával verbuválódik egyetlen, harmonikusan mozgó motorkígyóvá, hogy tempósan, de kicsit sem kapkodva vágjuk át magunkat a Börzsönyön, majd az Alacsony-, és végül a Magas Tátrán. Remek átlagot futunk, már-már túl szépen haladunk, amikor jön a galiba… A Csorba-tó előtt hirtelen eltűnik a sor végéről a ZZR, hiába vizslatjuk a visszapillantót. Félreállunk, s jön is a telefon… “Egy bukkanó szakította le (!) a sárvédőmet, de semmi gáz, már bent van az oldaldobozban – megyek utánatok!”
A gyakori pihenők ellenére alig késsük ki az ebédidőt, a jól megszokott Zdiari Házban – ahol egészen új étlap van – Zdiari Tányért és Goral Steak-et választunk, mindkettő telitalálat, és a körettel együtt kiszámlázott, nagyjából húszeurós végösszeg sem mondható túlzónak.
Ahogy befejezzük az ebédet, menetrendszerűen megérkezik a délutáni zápor, ami végül heves esővé hízik, ezért estig a szállás alagsorában ismerkedünk a panzióval, illetve egymással, hiszen a csapat jó része most, ezen a rögtönzött túrán találkozott először. Ahogy fogy a helyi sör és a Tátra Tea, úgy mélyül a kicsit sem komoly ellentét az XX-Hayabusa-ZZR tulajdonosok között, s a gyakran röhögésbe forduló technikai szócsata késő éjszakába nyúlik…
Másnap hajnal négykor – szokás szerint – vadlesre indulok, amit kissé nehezít, hogy a mélygarázs kijárata tucsog a víztől, meredeksége pedig a Lomnici csúcs felső szakaszával vetekszik, ezért alaposan oda kell húzni a Z-nek, hogy lendületből abszolváljam vele a tízméteres rézsűt. Megéri a küzdelem, ugyanis a hajnali Tátra látványa most is lenyűgöz, igaz, hat előtt ismét heves zápor támad, és ez száműz a panzióba, ezért a várt hiúzok és medvék helyett ezúttal be kell érnem néhány őz, illetve egy feltűnően barátságos kóbor macska társaságával az úton…
.
.
Reggeli közben még pár pillantás az időjárásra, Zakopane, fent a hegyen -1 fok… Júliusban. Rendben, azt már tudjuk, hová nem megyünk. Végül a napos szakaszokat irányba véve, a Tátrát keletről megkerülve Rózsahegy (Ruzomberok) felé kanyarodunk, onnan pedig délre Donovaly és a híres/hírhedt 577-es szerpentin érintésével zúzunk hazafelé. A lehető legtöbb kanyargós szakaszt beiktatva egészen hosszúra nyúlik a nap, egyetlen étkezéssel megszakítva közel 750 kilométerre bővül a kétnapos kör, s vasárnap egészen este hatig betart a száguldás, amikor is az M3 és pesti oldal csúcsforgalmát – no meg hétvégi sofőrjeit – kijátszva az M0 északi szakaszán törünk a városba, gyér forgalom mellett. Az utolsó etapot még színesíti, hogy a benzinkúton, búcsúzás közben beparkol mellénk három dán rendszámú (!) vas, a srácok éppen háromhetes túrán vannak, útba ejtve hazánkat is. Gyorsan meglepjük őket a dobozunkban lapuló MOTOzin legfrissebb számával, mivel éppen magyar célpontjaikról láthatnak csábító fotókat benne – országimázs és motoros barátkozás egyben 🙂
Így történt hát, tartalmasan, izgalmasan, hatalmas kanyarvadászatokkal – egyszerűen remek hétvége volt. Felemásan vizsgázott a Z800 a túrával egybekötött rögtönzött teszten – amiről hamarosan bővebben is beszámolok -, de az mindenképpen pozitívum, hogy az öregurasnak kicsit sem nevezhető tempó ellenére mindössze kb. tizenötezerért tankoltam a vasba a két nap alatt – igazán jutányos mennyiség egy ilyen élvezetes géptől… A szállás is csak 12 euróba fájt, majd négy egységet fizettünk a közös valutából a bőséges reggeliért, így továbbra is bátran állíthatjuk, hogy az egyik legjobb ár/érték arányú célpont a Magas Tátra az egy- és kétnapos motoros kiruccanásokra.