Hogy körözhet versenypályán egymás mellett egy alig százkilós supermoto és egy túrázásra használt bálna? Hát így! Jönnek a futóműállítás rejtelmei…
Itt vagyunk a Budapesttől alig félóra motorozásnyira található Kakucsringen. Látogatásunk célja kettős: egyrészt szeretnénk átmozgatni pályázástól igencsak elszokott tagjainkat, illetve Dávid István barátomat is meg fel kell keresnünk, aki megígérte, hogy rápillant Barbi Kawasakijának nem éppen tökéletes felfüggesztéseire…
Ahogy leértünk, Pisti máris nekiesett a gépnek, miközben óvatos célzást tett rá, hogy némely bányászati célra használt dömper is kevesebbet nyom, mint a megpakolt ZZR… Hiába, aki egy pillekönnyű supermotóval falja az íveket, annak a közel hárommázsás Kawa igencsak fura benyomást kelt elsőre.
[learn_more caption=”A futóműállítás rejtelmei: miért küzdenél a motorral?”] Úgy tartják, tízből nagyjából nyolc motoros úgy túrázik a vasával, ahogy az a gyárból kijött, és ha nem is érzi tökéletesnek, meg sem fordul a fejében, hogy hozzápiszkáljon a mérnökök által “gondosan” kitalált beállításokhoz. Tízből egy akad, aki érzi, hogy gáz van, és sejti is az okát, s az utolsó tíz százalék csak, aki elmegy egy futóműveshez, hogy tényleg személyre szabassa a masinát. Hogy miért is fontos a spéci hangolás, az kiderül a Dávid Istvánnal készített interjúból.[/learn_more]
De az előítéletek gyorsan eltűntek, mikor némi előfeszítést adva a vasnak – no meg betekerve a csillapítást – pályára lépett vele: az új, de már bekoptatott abroncsok, a tökéletesre hangolt futóműelemek és a motor egyénre szabott üléspozíciója őt is lenyűgözte, s óriás mosollyal az arcán hajtott ki újra a boxba.
– Elképesztő, milyen semlegesen viselkedik! – kiáltotta, magam pedig immáron sokadszor állapítottam meg, hogy elsősorban nem az ereje, hanem a kezelhetősége miatt lesz szerelmes az ember a ZZR-be. Addig is, míg ő a nagyvasat tesztelte, én mögötte haladtam, mégpedig saját versenymotorjával, az igényesen átépített KTM 200 Duke-kal. Ahogy neki új felfedezés volt a nem éppen karcsú, mégis remekül irányítható gép, magam is elcsodálkoztam, hogy az apró narancs bestiával milyen magától értetődők a kanyarok: elég csak rágondolni, hogy elforduljon, és máris húzhatjuk a gázt a kijáratnál. Nem kérdés, a csöpp kis motor simán megviccelte a bivalyerős ZZR-t, bár ez a pálya adottságaiból is következett – a villámgyors Slovakia-Ringen már kiegyenlítettebb lett volna a küzdelem.
Ez a néhány kör arra is jó volt, hogy a Michelin Pilot Road 3-at és a Bridgestone T30-at faggassuk, mire is képesek forszírozott tempó mellett. Nos, aligha várható el egy tízezer kilométer feletti futásteljesítményű hátsó gumitól, hogy pályán tudása legjavát adja, hiszen teljesen más kihívásokra készült, de ennek ellenére a hétköznapi motorosok szárnypróbálgatásait zokszó nélkül tűrték a sokadik körben is. Mindamellett az új abroncsok bőséges profilja és egységes, alig mérhető kopása is hozzájárult, hogy a Ringről hazafelé – bármennyire is siettünk – a hosszabb és kanyargósabb úton jöttünk. A most már tényleg penge futóművel és frankó abroncsokkal olyan élvezetet nyújtott a vas, amit korábban talán soha. Kicsit bánom is, hogy a hűvös reggelek után immáron a télbe fordulva a fagyos hajnalok várnak ránk, így egyre kevesebb alkalom lesz tavaszig falni a kilométereket a ZZR-rel, de ki tudja: meleg motorosruha akad, a gépeket sem vonattuk még ki a forgalomból, így lehet, hogy előkerülnek még egy-egy napsütötte hétvégén…